Az államfői kezdeményezte a változtatást

Módosulhat a tavalyi választások eredménye Afganisztánban

Kezdeményezte a tavaly őszi afganisztáni parlamenti választások eredményének módosítását a Hamid Karzai afgán elnök által felállított különbíróság; a csütörtöki döntés nyomán az államfő számára kényelmetlen összetételű törvényhozás tagjainak több mint negyede kicserélődhet.

2011.06.23 12:22MTI

A tavaly szeptemberi választások után három hónappal megalakult ötfős testület választási csalás miatt a 249 fős parlament több tucat - egyes források szerint 65-70 - képviselőjét foszthatja meg a mandátumától, hogy más jelölteket hirdessen ki helyettük győztesnek.

A csütörtöki bejelentések szerint néhány esetben már meg is született az ilyen értelmű döntés.
   
Független megfigyelők szerint súlyos visszaélések árnyékolták be az afgán parlamenti választásokat, amely a második volt a tálib hatalom megdöntése óta. Bírálók szerint ugyanakkor a különbíróság eljárása sokkal inkább Karzai elnök politikai céljait szolgálta, semmint a csalások leleplezését.

Az államfő ugyanis köztudottan elégedetlen az új összetételű törvényhozással, mert az a korábbinál egységesebb ellenzéki tömböt jelent vele szemben.
   
Karzai nem válaszolt az amerikai csapatkivonás bejelentése kapcsán összehívott csütörtöki sajtótájékoztatón a különbíróság döntésével kapcsolatos kérdésre; tanácsadói gyorsan kituszkolták a teremből.
   
A különbíróság közölte, mind a 34 afganisztáni tartományban újraszámolták a szavazatokat, és az általuk javasolt eredmény immár a voksolás tényleges végeredménye lesz.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Milyen tényezők növelik a szívinfarktus kockázatát?
2013. máj. 19. 15:36

A radikális fogyókúrából hízókúra lesz?
2013. máj. 19. 13:11

Kisgyermekkel az orvosnál - Praktikus tanácsok szülőknek
2013. máj. 19. 09:41

A Fabry-szindróma
2013. máj. 19. 05:11

Önvizsgálatok - Ismerje fel időben a betegségeket
2013. máj. 18. 21:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.