Felfüggesztették állásából
Kifecsegte a sajtóbotrány titkait? Őrizetbe vettek egy brit nyomozót
A Scotland Yard közölte: őrizetbe vettek egy rendőrnyomozót a brit telefonlehallgatási botránnyal kapcsolatban.
2011.08.19 19:00MTIVélhetően a rendelkezésére álló információkat illetékteleneknek fecsegte ki.
Az 51 éves rendőrnyomozót még csütörtökön fogták el, és óvadék ellenében szabadlábra helyezték, állásából pedig felfüggesztették.
Sue Akers, a londoni rendőrség helyettes megbízottja azt mondta, annak idején, amikor átvette a nyomozást az ügyben, nem győzte hangsúlyozni, milyen lényeges az információk bizalmas kezelése, és "nagyon kellemetlen, hogy ezt nem mindenki tartotta be".
Ugyancsak őrizetbe vettek az ügyben egy 35 éves férfit, később őt is elengedték óvadék ellenében.
A botrányt közvetlenül az robbantotta ki, hogy kiderült: a Murdoch-cégcsoport egykori legnagyobb brit vasárnapi lapja, a News of the World - exkluzív értesülések reményében - évekkel ezelőtt feltörte és lehallgatta egy elrabolt és brutálisan meggyilkolt 13 éves kislány, Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, miközben az akkor már halott gyermeket a rendőrség még nagy erőkkel kereste.
A rendőrség péntek estig 15 embert vett őrizetbe az ügyben.
A Scotland Yard csütörtökön fogta el James Desborough-t, a News of the World újságíróját. Korábban kihallgatták mások mellett Rebekah Brookst, a News International volt vezérigazgatóját és Andy Coulsont, a News of the World volt főszerkesztőjét, David Cameron brit miniszterelnök januárban lemondott sajtófőnökét is.
Az alsóház kulturális és médiabizottsága kedden nyilvánosságra hozott egy újabb bizonyítékot: egy olyan újságíró levelét, akit a lehallgatások miatt ítéltek el. A levél szerint a News of the World vezetői tudtak a lehallgatásokról.
A hatósági gyanú szerint a News of the World ezenkívül legalább négyezer magánszemély és közéleti személyiség, köztük az iraki és az afganisztáni frontokon elesett katonák és hozzátartozóik, valamint a 2005. júliusi londoni terrortámadásban meghaltak és családtagjaik mobiltelefonjait is lehallgathatta.
A Murdoch-csoport a News of the World botrányának kirobbanása után azonnali hatállyal felszámolta a 168 éve alapított vasárnapi bulvárlapot, amely 2,5 milliós átlagos példányszámával és csaknem 8 milliós olvasótáborával a világ legnagyobb angol nyelvű vasárnapi tömeglapja volt.
Kapcsolódó írások:

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
Pótlóbuszok közlekednek
Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
20 fős csapat 8 órán át dolgozott a feladaton
Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
Nemzeti kegyhely: milliós lopás
Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Egymillió forint az értéke
Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:02 Guardiola kupagyőzelemmel búcsúzott a Barcelonától
- 23:04 Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
- 22:51 Páncélosok jelentek meg Aleppó utcáin
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
- 20:20 Kopogtam! Jobban leszek?
- 20:19 Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:13
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



