Bűnösök a koncentrációs táborokban
Holokauszt: újranyitják az auschwitzi aktákat
Lengyelországban 30 év után újranyitják az auschwitzi és más náci koncentrációs táborokban a második világháború idején elkövetett bűnök vizsgálatát - közölte csütörtökön Piotr Piatek, a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) krakkói részlegének igazgatója.
2011.10.27 18:36MTIA vizsgálat a múlt század 60-as, 70-es éveiben folyt, de a 80-as években lezárták anélkül, hogy egyetlen vádemelés is történt volna, minthogy Lengyelországnak abban az időben nehézségei voltak a külföldön élő tanúk és elkövetők meghallgatásával a vasfüggöny okozta elszigeteltség miatt.
Az IPN ügyészei több száz még élő egykori rabot akarnak kikérdezni. Az intézet munkatársai a tervek szerint már decemberben megkezdik a kutatást a német levéltárakban. Piatek nem zárta ki, hogy az auschwitzi tábor őrei közül még élnek olyanok, akiket nem vontak büntetőeljárás alá. Tekintve, hogy emberiesség elleni bűnökről van szó, ezek nem évülnek el.
Az igazgató szerint az áldozatok számára vonatkozóan is előkerülhetnek új adatok.
Az ügyészi jogosítványokkal is rendelkező IPN a náci és kommunista rendszer idején elkövetett bűnöket vizsgálja Lengyelországban. A német nemzetiszocialisták a második világháború idején az auschwitzi koncentrációs táborban és a hozzá kapcsolódó altáborokban legkevesebb 1,1 millió embert öltek meg.
Az áldozatok között volt mintegy 960 ezer zsidó (köztük 350-400 ezer magyarországi zsidó), 70-75 ezer lengyel, 21 ezer cigány, 15 ezer szovjet hadifogoly és 10-15 ezer más nemzetiségű rab.

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
Pótlóbuszok közlekednek
Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
20 fős csapat 8 órán át dolgozott a feladaton
Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
Nemzeti kegyhely: milliós lopás
Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Egymillió forint az értéke
Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



