20-an megsérültek

A tüntetők közé lőtt a karhatalom Damaszkuszban

A szíriai karhatalom csütörtökön a tüntető tömegbe lőtt Damaszkusz egyik északi elővárosában, Dumában, húsz embert megsebesítve.

2011.12.29 15:40MTI

A demokráciát követelő több tízezres tömeg a település nagymecsetjénél demonstrált, felbátorodva az Arab Liga megfigyelőcsoportjának városházi látogatásától. A csoport feladata, hogy ellenőrizze: a damaszkuszi kormányzat végrehajtja-e azt a béketervet, amely előirányozza a március óta tartó megmozdulások résztvevői elleni erőszak beszüntetését.

A SOHR csütörtökön nyilvánosságra hozott összesítése szerint szerdán tizennégyen vesztették életüket különböző szíriai városokban a rendfenntartó erők fellépése következtében.

A korábbi beszámolók hat áldozatról tettek említést. A legtöbb haláleset a lázadás fészkének számító Homszban történt: itt négy civilt - köztük egy ötéves gyereket -, valamint három dezertőrt öltek meg a biztonsági erők.

Az Arab Liga megfigyelői missziójának vezetője, a szudáni Mohammed Ahmed Musztafa ad-Dabi első benyomásairól nyilatkozva szerdán azt mondta, hogy bár néhány helyszínen "rendetlenség" volt, "semmi ijesztőt" nem láttak Homszban. "A helyzet eddig megnyugtatónak tűnt" - tette hozzá.

A liga csapata Homsz után Idlíbet, Hamát, Deraát és Damaszkusz környékét keresi fel. Az ENSZ adatai szerint a március közepén kezdődött megmozdulásokban eddig körülbelül 5 ezren haltak meg.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.