A német államfő visszatér hivatalába
Christian Wulff azért sem mond le
A német államfő nem akar lemondani, dacára a vitatott hitelügylete miatt reá nehezedő nyomásnak.
2012.01.04 11:40MTIAz ARD, német közszolgálati adó Morgenmagazin című reggeli műsorában elhangzott információ szerint Christian Wulff - aki szerdán tér vissza hivatalába a karácsonyi vakáció után - ismertette munkatársaival januári programját. Ez arra utal, hogy nem áll szándékában leköszönni - értékelte a szövetségi elnök környezetében lévő, "megbízható forrásokból" származó hírt az ARD.
A tv-adó parlamenti tudósítója, Werner Sonne a műsorban kifejtett helyzetmagyarázatában rámutatott: az utóbbi napokban olyan mértékű nyomás nehezedett Wulffra, hogy pártja, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) köreiben már nem csak zárt körben folytak találgatások arról, ki követhetné az 52 éves politikust az államfői poszton. Vera Lengsfeld CDU-képviselő a Handelsblatt online kiadásában első uniópárti politikusként foglalt állást Wulff távozása mellett. Egyúttal utódjelöltet is ajánlott Joachim Gauck, a Stasi aktáit őrző hivatal első (1991-2001) főnöke személyében. (A dolog pikantériája, hogy a tavalyi államfőválasztáson Gauck volt az ellenzéki szociáldemokraták jelöltje, ám végül alulmaradt Wulff-fal szemben.)
Azzal, hogy szerdán közvetve értésre adta: nem hajlandó lemondani, Wulff nem vélheti letudottnak az ügyet - érvelt Sonne. A házvásárlási hitel minden részletének maradéktalan feltárása mellett arról is magyarázattal tartozik, miként fordulhatott elő, hogy szövetségi elnökként megpróbálta megsérteni a sajtószabadságot. Telefonon felhívta ugyanis egy újság főszerkesztőjét, s közölve vele: "Ez így nem mehet tovább, hadat üzenek nektek".
Sonne szerint az államfő kínos ügye a kancellár számára is nagy gondot jelent. Wulff ugyanis Angela Merkel jelöltje volt a Horst Köhler tavaly májusi lemondásával váratlanul megüresedett szövetségi elnöki posztra - és akaratát a CDU-n belüli ellenállást legyűrve is keresztülvitte. (A párt mértékadó személyiségei inkább Wolfgang Schäublét akarták elnöknek jelölni.) Ha Wulff a fokozódó belpolitikai nyomás hatására esetleg mégis bedobná a törülközőt, az súlyos presztízsveszteség volna Merkel számára, hiszen egy év leforgása alatt két olyan államfő mondana le, aki az ő felkérése nyomán válhatott Németország első számú politikai méltóságává.
Az államfő afférja komoly dilemma elé állítja a német politikát. Mint Sigmar Gabriel, a szociáldemokraták elnöke szerdai Facebook-bejegyzésében írta: egyik párt sem lelkesedik azért, hogy egy éven belül újból összehívják a szövetségi közgyűlést államfőválasztás céljából. Márpedig Wulff lemondása esetén ez elkerülhetetlen volna. Ugyanakkor senki sem érez lelkesedést egy olyan szövetségi elnök iránt, aki olyan benyomást kelt, hogy sem politikailag, sem stílusát tekintve nem felel meg a hivatala által támasztott elvárásoknak.
Az ARD reggeli hírműsorában megszólaltatott Klaus Wallbaum, a Hannoversche Allgemeine Zeitung újságírója szerint Wulff előtt három lehetőség áll. Az első, hogy rövid időn belül lemond. A második lehetőség, hogy maradéktalanul, minden részletre kiterjedően feltárja a hitelügyet és annak elágazásait, beleértve a Bilddel támadt affért. Erre a legalkalmasabb egy nagy sajtóértekezlet volna, amelyen - ellentétben az elnök december 22-i tájékoztatójával a Bellevue kastélyban - kérdéseket is lehetne föltenni. A harmadik lehetőség pedig beadvánnyal fordulni az alsó-szászországi tartományi alkotmánybírósághoz, kérve arra, hogy vizsgálja meg: vajon Wulff (még tartományi miniszterelnökként) megsértette-e az alsó-szászországi kormány tagjaira vonatkozó úgynevezett miniszteri törvényt. (Ez előírja, hogy kormánytagok nem vehetnek igénybe anyagi előnyöket, például a pénzpiacinál alacsonyabb kamatozású hitelt. A baráti házaspártól Wulff által fölvett kölcsön kamata pedig elmaradt a bankok által felszámított kamattól.)

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
Pótlóbuszok közlekednek
Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
20 fős csapat 8 órán át dolgozott a feladaton
Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
Nemzeti kegyhely: milliós lopás
Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Egymillió forint az értéke
Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:14 A kis Gigi nagy napja
- 0:02 Guardiola kupagyőzelemmel búcsúzott a Barcelonától
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:04 Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
- 22:51 Páncélosok jelentek meg Aleppó utcáin
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



