Tízezrek az utcán
Tovább izzik Szíria: nem csitulnak a tüntetések
Szíriában ismét több tízezren tüntettek pénteken a rendszer ellen, felbuzdulva azon, hogy a héten sikerült megvédeni a kormányerőktől egy várost a libanoni határ közelében.
2012.01.20 17:36MTIEllenzéki aktivisták szerint országosan legalább nyolc embert öltek meg a belbiztonsági alakulatok, hatot közülük az északi Idlib tartományban.
Az egyik legnagyobb tüntetés Zabadániban volt, ahol mintegy 12 ezren ünnepelték meg a kormánycsapatok visszaverését. Bassár el-Aszad elnök katonái hat napon át támadták a fővárostól mindössze 27 kilométerre fekvő települést, amelyet nehéz fegyverekkel is lőttek.
A védők között katonaszökevények is vannak.
Szerdán a kormány harckocsijai és páncélozott csapatszállítói visszavonultak, és az ellenzék kezén hagyták a várost.
Természetes dolog, hogy a Zabadániban aratott győzelem felerősítette az emberek harci szellemét - mondta az egyik tüntető. A szíriai ellenzék már több alkalommal is hatalmába kerített egy-egy várost a tavaly március óta tartó megmozdulások során, de a kormányhű erők sorra visszafoglalták ezeket. Szokatlan, hogy a fővároshoz ilyen közel fekvő település visszaszerzése ennyi időbe telik a kormánynak - jegyezte meg az amerikai hírügynökség.
Diplomáciai források szerint az Arab Liga tagjainak többsége hajlik a január végén lejáró megfigyelőmisszió egy hónappal való meghosszabbítására. A szervezet külügyminiszterei vasárnap meghallgatják a 150 megfigyelő vezetőjének új jelentését, és lehetséges, hogy megduplázzák a csoport létszámát.
Damaszkusz a források szerint ezt elfogadja, de arab katonák bevonulását "abszolúte elutasítja".

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
Pótlóbuszok közlekednek
Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
20 fős csapat 8 órán át dolgozott a feladaton
Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
Nemzeti kegyhely: milliós lopás
Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Egymillió forint az értéke
Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:14 A kis Gigi nagy napja
- 0:02 Guardiola kupagyőzelemmel búcsúzott a Barcelonától
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:04 Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
- 22:51 Páncélosok jelentek meg Aleppó utcáin
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



