Sokan eltűntek a romok alatt

Hatalmas robbanás: irodaépületek omlottak össze Rio de Janeiróban

Három halálos áldozatot emeltek ki csütörtök délelőtt a romok közül Rio de Janeiro forgalmas óvárosában, ahol előző este három irodaépület omlott össze; sok embert még nem találnak.

2012.01.26 16:05MTI

Moises Torres, a brazil nagyváros tűzoltóságának szóvivője azt mondta, hogy még 21 eltűntet keresnek.
   
A három holttestre a tűzoltók közlése szerint rövid egymásutánban bukkantak rá. A kutyás mentőcsapatok egész éjszaka dolgoztak, és csütörtökön is folytatják a kutatást az esetleges túlélők után, miközben munkagépek segítettek óvatosan eltakarítani a törmelékeket.
   
Eduardo Paes riói polgármester ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az omlás idején az épületekben tartózkodók közül 19-en már hazatérhettek otthonukba. A balesetnek hat súlyosabb sérültje is van, akiket kórházban ápolnak.
   
A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen. Illetékesek ugyanakkor azt mondták, hogy az 1940-es években épült 20 emeletes irodaház szerkezeti problémák miatt omolhatott össze, és rogyott rá két közelben álló kisebb épületre, nem messze a városi színháztól.
   
Szemtanúk korábban arról számoltak be, hogy erős robbanást hallottak, mielőtt az első épület összeomlott. Egy rendőrségi szóvivő pénteken azt mondta, hogy az irodaházban engedély nélküli átalakítást végeztek, s "ez megváltoztathatta az épület terhelését".
   
A környék szemtanúk szerint olyan, mintha bombatámadás érte volna.
   
A hatóságok segélycsapatot állítottak fel a hozzátartozók támogatására a riói városházán, a sajtót azonban távol tartják.
   
Rio de Janeiro központjában nagyszabású felújítási munkák zajlanak, tekintettel a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokságra és a 2016-ban Rióban sorra kerülő olimpiai játékokra.
 

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Porcleválás és térdműtét
2012. máj. 25. 17:12

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Dr. Prodán Zsolt, a gyermekszívek specialistája
2012. máj. 25. 12:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.