Fegyveres konfliktust provokálna?
Hormuzi-hamuka - Irán csak kamuzik?
A Hormuzi-szoros iráni lezárása olyan fegyveres konfliktust provokálna, amelyben Teherán valószínűleg vereséget szenvedne, és politikai szempontból is kockázatos - állapítja meg Háda Béla és Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának szakértői elemzésében.
2012.01.27 19:46MTIA kutatók tanulmányukban kifejtik: mivel a világ kőolajexportjának, -importjának kétharmadát a tengeren juttatják el a felhasználókhoz, stratégiai fontosságúak a szállítási útvonalakon fekvő szorosok és csatornák, mint amilyen a Hormuzi-szoros. 2011. december 27-én, a szorosban megkezdett tíznapos iráni hadgyakorlat idején Mohammad Reza Rahimi, Irán első alelnöke az átjárón keresztüli olajszállítások leállításával fenyegette meg a világot, ha országa kőolajexportját szankciókkal sújtja a Nyugat - idézik fel.
Hétfőn Brüsszelben arról állapodtak meg a huszonhetek külügyminiszterei, hogy az EU július 1-jéig késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen, a teheráni központi bankot pedig szankció alá helyezi, hogy a teheráni rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját.
A szakértők kiemelik, a bejelentést követően az olaj ára azonnal megugrott, mivel e szoroson keresztül jut el rendeltetési helyére a világ vízi úton lebonyolított olajkereskedelmének 35-40, illetve a világ napi olajkereskedelmének 20 százaléka. A tengeri átjáró részleges vagy teljes lezárása egy tavaly márciusi számítás szerint az olaj árának legalább 36, de akár 182 százalékos növekedését is okozhatná - jegyzik meg.
A kutatók kitérnek arra is, hogy a Hormuzi-szoros lezárásával nem először fenyeget Irán, legutóbb 2010 áprilisában a konzervatív Iszlám Koalíció Pártjának főtitkára, Mohammad-Nabi Habibi, júniusban pedig Ali Fadavi, a Forradalmi Gárda elöljárója helyezte kilátásba a Hormuzi-szoros lezárását az iráni atomprogram okán tervezett, illetve elrendelt ENSZ-szankciók miatt.
Mivel Irán politikája a Nyugat szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2010-es határozata után sem változott, az Egyesült Államok, Izrael, Nagy-Britannia, Kanada, Franciaország és az EU tovább szigorították a szankciókat - írják, hozzátéve: a Hormuzi-szorosban végrehajtott iráni hadgyakorlattal, illetve az átjáró lezárását kilátásba helyező közelmúltbeli nyilatkozatokkal Teherán ezekre a szankciókra reagált.
Az elemzésben hangsúlyozzák: Irán kevés és többnyire korszerűtlen felszíni hajóegységével hagyományos tengeri hadműveletekben képtelen lenne felvenni a küzdelmet a világtengerek hatalmaival, az ilyen összeütközést az Egyesült Államokkal vagy jelentősebb szövetségeseivel "megkísérelni sem érdemes". Valószínűbb, hogy a hajóforgalmat rajtaütésekkel igyekezne megzavarni, ehhez segítséget nyújthat, hogy az Öböl-térség államai közül egyedül Iránnak vannak tengeralattjárói. Hozzáfűzik: elképzelhető a szoros térségének, illetve a szűk közlekedési folyosónak az elaknásítása. Az is lehetséges, hogy Irán a tengeri járműveket a szárazföldre telepített rakétaütegekkel vagy légierejével támadja.
A szakértők úgy látják, hogy a Hormuzi-szoros hajóforgalmának korlátozott idejű akadályozása technikai szempontból elvileg megvalósítható. A szoros lezárása azonban nem feltétlenül megfelelő válasz az Egyesült Államok és az EU szankcióira, mivel az itteni olajszállítások 85 százaléka az ázsiai piacokra kerül - mutatnak rá.
Kifejtik: az esetleges lezárással kieső útvonalon áthaladó olaj egy részét alternatív útvonalakon lehetne szállítani, például a szaúdi Kelet-Nyugat-vezetéken vagy az Irakot és Törökországot összekötő olajvezetéken. A Nemzetközi Energiaügynökség 28 tagállamának pedig 90 napra elegendő stratégiai tartaléka van, és több ország - köztük Szaúd-Arábia, Kuvait, Irak, Líbia - bővítheti olajtermelését - hangsúlyozzák, megjegyezve: a szoros lezárásával Teherán saját maga előtt is elzárná a kőolajexport lehetőségét, pedig ez adja az állam bevételeinek 75 százalékát.
A kutatók szerint a gazdasági megfontolások mellett a teheráni vezetésnek a blokád további következményeivel is számolnia kell: a közel-keleti szénhidrogének zavartalan szállításához alapvető érdekük fűződik más országoknak is, köztük Kínának és Indiának, amelyek partneri viszonyt építettek ki Teheránnal, arra számítva, hogy az energiahordozók megbízható szállítója lesz gyorsan növekvő gazdaságaiknak.
Véleményük szerint a szoros lezárásának kísérletével Teherán tehát nemcsak katonai vereséggel, hanem politikailag is magára maradva kerülhet ki ilyen konfliktusból.
Az elemzés rámutat: a Teherán által kilátásba helyezett akció sikerére nemcsak azért kevés az esély, mert olyan fegyveres konfliktust provokálna, amelyben Irán veresége borítékolható, hanem azért is, mert politikai szempontból is kivitelezhetetlen. Irán ugyanis "nemcsak ellenségeire, hanem barátaira, sőt önmagára is" csapást mérne egy ilyen akcióval, ami növelné kiszolgáltatottságát és jelentősen visszavetheti regionális hatalmi ambícióit.
A térségben tartózkodó amerikai és más nyugati haditengerészeti erők készültsége minimálisra csökkenti annak esélyét, hogy Irán beválthatja a szoros lezárásával kapcsolatos fenyegetéseit, mivel Teherán azonnali ellencsapásra számíthat, ha fegyveres erővel lépne fel - emelik ki.
Kérdéses, hogy az Egyesült Államok és az EU szankciói, valamint az iráni fenyegetés a Hormuzi-szoros lezárásával közelebb viszi-e a feleket a megállapodáshoz - mutatnak rá. Úgy fogalmaznak, figyelembe véve, hogy mennyire óvatos az unió szankciópolitikája - egyelőre a büntető intézkedések késleltetett bevezetéséről döntött az EU - nem elképzelhetetlen, hogy újra tárgyalnak. Kérdés, hogy a bejelentett szankciók hogyan hatnak az iráni belpolitikára: a jelenlegi konzervatív vezetést erősítik-e a márciusi választásokon, vagy az eliten belüli pragmatikusabb politikai vonal képviselőit - jelzik a szakértők.
Kapcsolódó írások:

Brigitte Bardot: "legyen bátorságuk eleget tenni kötelességüknek"
Az egykori legendás francia filmcsillag, Brigitte Bardot felszólította a francia polgármestereket, hogy a küszöbönálló elnökválasztás kapcsán támogassák a szélsőjobboldali Marine Le Pen jelöltségét.
Nemcsak finom, jót is tesz a halfilé roston
Egyen egészséget: sütve, zöldségekkel!
Lakáskultúra Élőben
Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Mick Jagger megénekeltette az elnököt
Dalra fakadt Obama a neki adott koncerten
Diadal után "egyezményes jel" a díjátadón
Botrány: Adele beintett a briteknek
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...

4,7 milliárd forinttal segítené a mélyszegénységben élőket a KIM
A mélyszegénységben, telepeken élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mintegy 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból - jelentette be csütörtökön Budapesten Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Tovább csökkent
Alig épült lakás 2011-ben
Keserű pirula
Pá, patika: rengeteg gyógyszertárra kerülhet ki a zárva tábla
Csak egy kis zsebpénz
Japán is az IMF-hez rohan - 50 milliárd dollárral
288
Erősödött a forint, de azért nem nagyon
Mélyrepülés?
Bukó: hét milliárdot vesztett tavaly a Magyar Telekom
Megteszik a lépéseket?
Kohéziós pénzek: befagyasztják vagy sem?

Nem hinné, mi szoktathat le a dohányzásról
A cigarettás dobozok külseje lehet a kulcsa annak, hogy a fiatalok rá se szokjanak a dohányzásra - állítja egy brit tanulmány. A dohányipar rengeteg pénzt költ a csalogató dizájnra, mely kutatók szerint az elcsábulás egyik oka.
Már látszanak a veszélyes előjelek...
7 óra ülés naponta cukorbeteggé teszi a nőket?
A tünetek hiánya sok bajt okozhat
Ha ön nő, meg se érzi a végzetes szívrohamot
Napi horoszkóp - 2012. február 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Ötletek a késleltetett ejakulációra
3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!

Paprikák és hagymák hódítanak a vásznon
Paprikafüzér, kosárban megbúvó hagyma, a Szegedi Dóm impozáns épülete vagy Ópusztaszer honfoglalás kori sátrai... - 10-15 éves gyerekek rajzban mondták el véleményüket az Európai Parlamentről és hazánkról.
Igyunk pálinkát!
Ganxsta Zoleeval paprikázódnak az őrült írek
Az "árulás felhői" gyülekeznek?
XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakot
Többet mutathatnak be
Kína rácuppant az amerikai filmekre?
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban

Kedden érkezett, szerdára össze is törték az új mentőautót
Szerdán összetörték azt az új, legmodernebb felszerelésekkel ellátott, sárga mentőautót, ami kedden érkezett meg a kecskeméti mentőállomásra.
Haldoklik a piac
Bezár a bioetanol-bazár?
Forma-1
Hülkenberg volt a leggyorsabb szerdán Barcelonában
Forma-1
A Lotus kivonult a tesztelésről
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában

Balhé balhé hátán a villában: hisztik, csalódások és terhesség?
Fel akarták pörgetni az eseményeket az utolsó hétre a szerkesztők és ez maximálisan sikerült is: a ValóVilág fináléja előtt az újra beköltözött exlakók állítanak fejre mindent.
Bruális bántalmazás
Molesztálta, kikötözte, horgászbottal verte nevelt gyerekeit
9-ből 8-at nem tudtakm megmenteni
Afgán menekültek agóniája: 24 gyerek fagyott halálra a menekülttáborban
Cuccok a kisteherautóban
Marihuána-mánia Izsákon: 75 gramm "zöldet" találtak a rendőrök
A Facebookon adta fel hirdetését a modell
Hoppá: Dukai Regina a neten keres randipartnert?
Igazi különlegesség
Kétmillió dollárt érhet egy elfeledett képregény örökség
Lakástűz Székesfehérváron
Kiugrott egy férfi az égő ház ablakán - súlyosan megsérült
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:39 Nem vizsgálhatják ki Timosenkót a brit orvosok
- 11:35 Rinocéroszszarvakat csempésző bandát füleltek le Kaliforniában
- 11:29 Twitteren intézi a faluja ügyeit egy kenyai közigazgatási vezető
- 11:15 Növekedést vár tőlünk a Brüsszel
- 11:00 Gazdag dokik: Szócskáék napokon belül bért emelnek?
- 10:44 4,7 milliárd forinttal segítené a mélyszegénységben élőket a KIM
- 10:38 Sárkaparó ráccsal verte agyon idős ismerősét
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- 495 millió eurós kokit ad Magyarországnak Brüsszel2012.02.23 11:41
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.23 11:16
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.23 11:07
- Schmitt Pál a "kedves vezető"!2012.02.23 10:46
- Megint Koránt égettek az amerikaiak2012.02.23 10:42
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



