Három tengerészt kimentettek a Fekete-tengerből

Elsüllyedt a Vera

Kimentette a török parti őrség szerdára virradó éjjel egy teherhajó legénységének három tagját; a hajó kedd este viharba került, és elsüllyedt a Fekete-tengeren.

2012.02.01 11:49MTI

A Vera nevű, kambodzsai zászló alatt közlekedő, 114 méter hosszú vízi jármű, amely az orosz Rosztov kikötőjéből tartott ócskavas-rakományával a török Izmirbe, Eregli város közelében süllyedt el, miközben megpróbált eljutni a városi kikötőjébe rossz időjárási viszonyok közepette - közölte Erol Ayyildiz, Zonguldak kormányzója.
   
A három kimentett két férfi, a másod- és a harmadik tiszt, valamint egy nő, a hajó szakácsa - tette hozzá a kormányzó, közölve, hogy mindhárman jól vannak. "Azt mondták, látták a legénység többi tagját beugrani a vízbe. Még reménykedünk, hogy megmenthetjük a nyolc embert. Tengerhez szokott emberekről van szó, van tapasztalatuk, mi a teendő ilyen helyzetben" - mondta.
   
A keresésben hajókon és búvárokon kívül egy helikopter is részt vesz. Törökországot az utóbbi napokban különösen kemény időjárás sújtja sűrű havazással és sarkvidéki hőmérsékletekkel.

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Zöldhályog: Hogyan előzhető meg a vakság?
2012. máj. 25. 18:37

Porcleválás és térdműtét
2012. máj. 25. 17:12

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.