Eddig 247 túlélőt tartanak nyilván

Pápua új-guineai kompkatasztrófa - Hová tűnt 110 utas?

Egy nappal a pápua új-guineai kompszerencsétlenség után 247 túlélőt tartanak nyilván, több mint 110 embert továbbra is eltűntnek tekintenek, feltehetően sokan rekedtek a tengerbe süllyedt hajótestben.

2012.02.03 11:59MTI

A Rabaul Queen nevű komp csütörtökön süllyedt el eddig ismeretlen okból körülbelül 350 utassal és 12 fős legénységgel a fedélzetén a pápua új-guineai partok közelében. A Rabaul Shipping pápuai cég tulajdonában lévő komp az új-britanniai Kimbéből tartott Lae városba. Egy rendőrségi vezető szerint a hajón sok diák utazott.
   
Peter O'Neill pápua új-guineai miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy az erős hullámzás és a viharos szél miatt felfüggesztették a kutatást, amelyet szombaton folytatnak. Elmondta, hogy pénteken egyetlen túlélőt találtak, s nem közölte, hogy hány holttestet.
   
Nurur Rahman, a pápua új-guineai tengerbiztonsági hatóság koordinátora közölte: nem adta fel a reményt, hogy újabb túlélőket találnak.
   
Rony Naigu, a hatóság illetékese szerint körülbelül 100 ember feltehetően a hajótestben rekedt, amikor a kompot három nagy hullám borította el és elsüllyedt.
   
A tenger viharos volt, nagy hullámok voltak. A hajó háromszor megbillent, majd elsüllyedt – mondta az egyik túlélő, Alice Kakamara, akit egy laei kórházban ápolnak. Ugyanakkor a mentés körülményeiről kiadott korábbi beszámolók nyugodt tengerről és jó látási viszonyokról szóltak.
   
A vállalat szerint a katasztrófa oka egyelőre ismeretlen, de a meteorológiai szolgálat vezetője elmondta: előre figyelmeztették a hajózási társaságokat, hogy a héten a viharos szél miatt maradjanak a kikötőben.
   
Rahman elmondta azt is, hogy a tenger hőmérséklete 20 Celsius-fok, így van esély a túlélésre. Sokan mentőmellényt viseltek. A 47 méter hosszú komp ezer méter mély vízben süllyedt el, így nehéz megállapítani, rekedtek-e benne emberek.
   
A tulajdonos szerint a japán gyártmányú komp 11 éve minden különösebb baj nélkül hetente tette meg a Kimbe-Lae utat.

Fotó: RedLemon

Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is

Lengyel és magyar nyelv. Közös bennük, hogy óriási küldetés elsajátításuk. Ám tagadhatatlanul gyönyörűen dallamos mindkettő, élvezet hallgatni, pláne, ha versekbe szedett szövegekről van szó. Erről bizonyosodhattunk meg a D-Link soron következő kultúrestjén, ahol egy igazi nemzetközi színvonalú slam poetry show-n lépett fel a lengyel Weronika Lewandowska magyar kollégái mellett.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Zöldhályog: Hogyan előzhető meg a vakság?
2012. máj. 25. 18:37

Porcleválás és térdműtét
2012. máj. 25. 17:12

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.