Vádat emeltek ellene
Lemondott a brit energiaügyi miniszter
Lemondott pénteken a brit energiaügyi miniszter, akit azzal vádolnak, hogy egy korábbi gyorshajtási ügyben félrevezette az igazságszolgáltatást.
2012.02.03 13:39MTIChris Huhne a konzervatív-liberális koalíció kisebbik pártját, a Liberális Demokratákat képviselte a brit kormányban.
Az ügy még 2003-ra nyúlik vissza, amikor Huhne gépkocsiját egy sebességellenőrző kamera gyorshajtás miatt lefényképezte. A politikus az eset után azt a tájékoztatást adta a hatóságoknak, hogy a kocsit akkori felesége, Vicky Pryce vezette. Ezt annak idején Huhne azóta elvált hitvese is megerősítette, így az ő jogosítványát terhelték meg három büntetőponttal.
Az angol-walesi koronaügyészség pénteken azonban bejelentette, hogy vádat emelnek Huhne és Vicky Pryce ellen, mivel az ügyben folytatott nyolc havi rendőrségi vizsgálat alapján bizonyosságot nyert, hogy Huhne vezette a járművet. Így hamis volt az az információ, hogy a közlekedési vétség idején a liberális demokrata politikus akkori felesége ült a volánnál.
A "igazságszolgáltatás munkájának félrevezetése" - amivel Huhne-t és volt feleségét vádolják - többévi börtönnel sújtható, rendkívül súlyos bűncselekmény az angol-walesi törvények alapján.
Huhne azonban a lemondásának bejelentését kísérő pénteki nyilatkozatában "mélységesen sajnálatosnak" nevezte az ügyészségi döntést, és ártatlannak mondta magát a terhére rótt bűncselekményben. Hozzátette: meg fogja magát védeni a bíróság előtt. Nyilatkozata szerint azért mondott le, mert nem akarta, hogy figyelmét meg kelljen osztania hivatali teendői és a törvény előtti védekezés között.
Huhne a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció 2010. májusi megalakulása óta a harmadik vezető kormánytisztviselő, aki a személyét érintő botrány miatt kényszerült lemondani.
Az első David Laws pénzügyminiszter-helyettes volt, aki a kormány hivatalba lépése után alig két héttel távozott.
Laws, aki szintén a Liberális Demokratákat képviselte a kormányban, azután mondott le, hogy a sajtó feltárta: 2006 és 2009 között összesen több mint 40 ezer fontot (14 millió forintot) vett fel képviselői költségtérítés formájában londoni szolgálati lakásának bérleti díja után, ám nem fedte fel, hogy a lakás férfipartnere házában volt. A brit törvények tiltják, hogy a képviselők közpénzen béreljenek szolgálati szállást olyan ingatlanban, amely házas- vagy élettársuk birtokában van.
Tavaly októberben Liam Fox konzervatív párti védelmi miniszter mondott le, miután kiderült, hogy egy bizalmas barátja rendszeresen az ő tanácsadójának adta ki magát, és államközi eseményeken is jelen volt, jóllehet nem állt sem a védelmi tárca, sem a kormányzó Konzervatív Párt alkalmazásában.
Kapcsolódó írások:

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:20 Kopogtam! Jobban leszek?
- 20:19 Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
- 20:14 A náci orvosok bűneiért kért bocsánatot a német orvosi kamara
- 20:02 Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
- 19:58 2024-re épül ki a világ legnagyobb távcsőhálózata
- 19:43 Az ENSZ-főbiztos a Zimbabwe elleni szankciók felfüggesztését kéri
- 19:29 18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 19:31
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 18:32
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



