13 éves halott
Gyerekeket kínoztak halálra Szíriában
Alig 13 éves gyerekeket kínoztak és vertek meg a rendfenntartó erők és katonák Szíriában, ahol a rezsim vérbe fojtja a nép lázadását - olvasható a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet pénteken közzétett jelentésében.
2012.02.03 14:08MTIA New York-i székhelyű szervezet szerint "a hadsereg és a biztonsági erők tisztjei tavaly senkitől sem zavartatva őrizetbe vettek és megkínoztak gyerekeket. Legalább 12 olyan esetet jegyeztek fel, amikor gyerekeket embertelen körülmények között tartottak, megkínoztak vagy lelőttek otthonukban vagy az utcán."
A HRW azzal vádolja a damaszkuszi kormányt, hogy "iskolákat fogolytáborrá és katonai bázissá alakított át, fegyvereseket rejtett el ezekben az épületekben, ahol gyerekeket őrizetbe is vettek".
"Az elnyomás nem kímélte a gyerekeket sem" - hangsúlyozta Lois Whitman, a szervezet gyermekjogokkal foglalkozó igazgatónője. "Alig 13 éves gyerekek arról számoltak be a Human Rights Watchnak, hogy magánzárkába rakták, brutálisan verték és árammal kínozták, cigarettával égették, néha órákon keresztül fémbilinccsel lógatták őket néhány centiméterre a földtől" - folytatja a jelentés.
Egy 13 éves latakiai fiú szülei azt mondták, hogy fiuk kilenc napon át volt fogságban, miután azzal vádolták, hogy Bassár el-Aszad elnök arcképeit égette, rendszerellenes tüntetésekre és a biztonsági erők járműveinek tönkretételére uszított.
A biztonsági erők tagjai "cigarettával égették a fiú nyakát és kezeit, forró vizet öntöttek a testére" - idézi a HRW a szülőket. Egy másik 13 éves fiú azt mesélte el, hogy májusban a biztonsági erők három napon át kínozták egy katonai irodában. Azt mondta, el is ájult a gyomrára mért áramütésektől. "Amikor másodszor hallgattak ki, ismét áramütéseket kaptam.
A harmadikra pedig fogókat hoztak, és letépték a lábkörmeimet."
A HRW felszólítja "az ENSZ Biztonsági Tanácsát: sürgősen követelje a damaszkuszi kormánytól, hogy vessen véget mindezeknek a jogsértéseknek, és működjön együtt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által létrehozott vizsgálóbizottsággal". Az Aszad-rezsim ellen tavaly márciusban kezdődött felkelés elfojtásának már hatezernél is több halottja van, és ezreket vettek őrizetbe szíriai emberjogi aktivisták szerint.

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:20 Kopogtam! Jobban leszek?
- 20:19 Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
- 20:14 A náci orvosok bűneiért kért bocsánatot a német orvosi kamara
- 20:02 Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
- 19:58 2024-re épül ki a világ legnagyobb távcsőhálózata
- 19:43 Az ENSZ-főbiztos a Zimbabwe elleni szankciók felfüggesztését kéri
- 19:29 18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 19:31
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 18:32
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



