5 év a táborokban

Visszatérnek a volt szélsőbaloldali lázadók

A nepáli kormány pénteken megkezdte az öt éve táborokban tartott egykori maoista lázadók szélnek eresztését; társadalomba való visszatérésüket pénzügyi támogatással is segítik.

2012.02.03 17:38MTI

A várhatóan kéthetes folyamat során 7365 személy kap félmillió és 800 ezer rúpia (1,4-2,2 millió forint) közti összegekre szóló csekket a kormánytól élete újrakezdésére. Összesen 17 ezer korábbi fegyveres élt az ország területén elszórtan található 28 táborban, ahol a király és a lázadók 2006-os békeszerződését és a lázadók fegyverletételét követően helyezték el őket.

"Leszerelésük", amelyet 2011-ig egy ENSZ-misszió (UNMIN) ellenőrzött, azért húzódott éveken keresztül, mert a politikai pártok csak tavaly novemberben tudtak megegyezni helyzetük rendezéséről.

A tavalyi megállapodás értelmében 6500 korábbi gerillát a hadseregbe fognak integrálni. A harcosok kiválasztása jelenleg is tart, miután 9700-an jelezték közülük, hogy csatlakozni szeretnének a fegyveres erőkhöz.

A felek arról is megállapodtak, hogy felgyorsítják az új alkotmány megalkotását, valamint - dél-afrikai mintára - felállítanak egy igazságtételi és megbékélési bizottságot, amely igazságot szolgáltat majd az évtizedes konfliktus áldozatainak. Az Egyesült Államok üdvözölte a megállapodást.

A 2006-os békekötést megelőzően a szélsőbaloldali csoport tíz éven át vívott polgárháborút, a monarchia felszámolását és új alkotmányt követelve. A harcok során 16 ezer ember vesztette életét. A monarchiát 2008-ban számolták fel a himalájabeli országban, s jelenleg a maoistáké a legnagyobb frakció a parlamentben. A miniszterelnöki széket is a párttá alakult mozgalom tagja, Baburam Bhattarai tölti be.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Zöldhályog: Hogyan előzhető meg a vakság?
2012. máj. 25. 18:37

Porcleválás és térdműtét
2012. máj. 25. 17:12

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.