Oroszország vádol
Szíria - BT-vétó: a Nyugat a felelős?
Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint a nyugati országok a felelősek azért, hogy a Biztonsági Tanácsban kudarcba fulladt a szavazás a Szíriáról szóló határozati javaslatról.
2012.02.05 13:46MTIGennagyij Gatyilov a Twitter-fiókjában vasárnap feltett üzenetében azt állította, hogy a nyugati országok nem tettek elég erőfeszítést a konszenzus megteremtésére.
"Moszkva sajnálja, hogy a Szíriáról szóló határozati javaslat szerzői nem akartak további erőfeszítéseket tenni és konszenzust teremteni. Az eredmény ismert" - írta Gatyilov.
Oroszország és Kína megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának Szíriát elítélő határozati javaslatát szombaton, egy nappal az után, hogy a szíriai kormányerők több mint kétszáz embert megöltek egy újabb megtorló akcióban. Moszkva és Peking már második alkalommal akadályozta meg, hogy a Biztonsági Tanács hivatalosan állást foglaljon a szíriai helyzetről.
Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet a szavazás után azzal indokolta az orosz vétót, hogy a Biztonsági Tanács elé beterjesztett határozati javaslat "kiegyensúlyozatlan" volt, szíriai rendszerváltásra hívott fel, s a hatalom megragadására bátorította az ellenzéket.
Moszkva, miután tavaly októberben Kínával együtt megakadályozta egy Szíriát elítélő BT-határozat elfogadását, saját határozattervezettel állt elő, amely egy kalap alá vette volna a szíriai kormányerők és a fegyveres ellenzék cselekedeteit. Ezt viszont a nyugati országok tartották elfogadhatatlannak.
Az ellenzék szerint a vétó büntetlen gyilkolásra hatalmaz fel
A szíriai ellenzék szerint Moszkva és Peking engedélyt adott a szíriai rendszernek a büntetlen gyilkolásra azzal, hogy vétót emelt a Biztonsági Tanács szombati ülésén a Szíriát elítélő határozati javaslatra.
Az ellenzéki áramlatok többségét tömörítő Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) vasárnap élesen elítélte és felelőtlen döntésnek minősítette a kettős vétót, amely "engedélyt ad a szíriai rendszernek, hogy büntetlenül öljön". Hangsúlyozta: "egy ország nem akarhatja úgy védeni saját érdekeit, hogy egy véreskezű és korrupt rendszerrel szövetkezik".
A szíriai ellenzéki szervezet közölte, hogy folytatja politikai erőfeszítéseit "minden szinten", és az ENSZ-közgyűlés elé viszi az ügyet "egy, a szíriai népet támogató határozat elfogadásának érdekében". Egyúttal felszólította "az arab és a baráti országokat, hogy tegyenek meg minden diplomáciai és gazdasági intézkedést" a BT-határozat elfogadását akadályozó országok ellen.
A Muzulmán Testvériség jordániai ága vasárnap az orosz és a kínai termékek bojkottjára szólította fel "a szabadságáért küzdő szíriai néppel szolidáris arab és muzulmán országokat". A vétóval Oroszország és Kína részesévé válik a vérontásnak - véli Hammam Szaíd, az iszlamista szervezet vezetője, felszólítva Moszkvát és Pekinget, hogy "ne a rezsim, hanem a szíriai nép mellett álljon ki".
Az ENSZ-közgyűlés elnöke arra figyelmeztetett, hogy a Biztonsági Tanács megosztottsága még nehezebbé teszi a helyzetet, és mindennap további szíriaiak vesztik életüket. A katari Nászer Abdel-Azíz an-Nászer megismételte az ENSZ, az Arab Liga és a nemzetközi közösség felhívásait, hogy a szíriai vezetés azonnal állítsa le az öldöklést és az emberi jogok megsértéseit. Az Arab Ligát a válság békés rendezését célzó erőfeszítéseinek folytatására kérte, a szíriai hatóságokat pedig arra szólította fel, hogy működjenek együtt az Arab Ligával és a nemzetek közösségével.
Szíriában egyetlen újság, a Tisrín című kormánylap kommentálta a Biztonsági Tanács döntését. Az orosz és a kínai vétót üdvözölve a lap rámutatott, hogy ez a bejelentett politikai reformok folytatására - az új alkotmányról szóló népszavazás megszervezésére, többpárti parlamenti választások megtartására és az ellenzék képviselőivel kibővített kormány létrehozására - ösztönzi a damaszkuszi vezetést. A Tisrín szerint az orosz-kínai vétónak "arra kell bátorítania bizonyos országokat, hogy vizsgálják felül álláspontjukat a szíriai válságról". "Egyedül Szíria képes a válság politikai rendezésére, minden külső beavatkozástól mentesen" - írta az újság, hangsúlyozva, hogy a hatóságok "folytatják a stabilitás helyreállítását" az országban.
Nagyon pozitívnak minősítette szombaton az orosz-kínai vétót Hugo Chávez venezuelai és Evo Morales bolíviai elnök is. A Bolivári Alternatíva Amerikai Népeink Számára (ALBA) nevű, nyolc latin-amerikai, illetve karibi országot tömörítő szervezet caracasi csúcstalálkozóján Chávez egyúttal ismét bírálta a líbiai válságba való nemzetközi beavatkozást.

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
- 20:20 Kopogtam! Jobban leszek?
- 20:19 Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
- 20:14 A náci orvosok bűneiért kért bocsánatot a német orvosi kamara
- 20:02 Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
- 19:58 2024-re épül ki a világ legnagyobb távcsőhálózata
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 19:31
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 18:32
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



