Emil Boc feszültséget csillapít
Lemondott Románia miniszterelnöke
Bejelentette kabinetje lemondását Emil Boc, Románia miniszterelnöke a kormány hétfő reggeli ülésén.
2012.02.06 11:11MTIBoc bejelentését élőben közvetítették a romániai televíziók. A kormányfő elmondta: döntésével csillapítani szeretné a feszült romániai politikai és társadalmi közhangulatot, egyúttal megóvni az ország meglehetősen sok áldozat árán elért gazdasági stabilitását. E stabilitás elemeit sorolva kijelentette: 2011-ben Románia 2,5 százalékos gazdasági növekedést könyvelhetett el, amely az egyik legmagasabb volt az Európai Unióban. Az infláció az utóbbi húsz év legalacsonyabb számait érte el, az euró-lej árfolyam stabil, az államadósság a legalacsonyabb szintű az Európai Unióban, a költségvetési deficit ellenőrzés alatt áll, és finanszírozható. Hangsúlyozta: a gazdasági stabilitás annak reményét hordozza, hogy Romániában növekedni fognak a nyugdíjak, fizetések.
Elmondta, ezeket az eredményeket mindenáron meg kell óvni. "Lemondtam, mert számomra kevéssé fontos, hogy a székemben maradjak, az ország számára viszont rendkívül fontos, hogy a remények tovább éljenek" - jelentette ki. Hozzátette: kormányzása idején sok népszerűtlen intézkedést kellett hoznia. "Minden döntést azért hoztunk, mert szükség volt rájuk, nem azért, mert ezt szerettük volna" - jelentette ki. Az erőfeszítések termése kezdett beérni - jegyezte meg.
A parlamenttől azt kérte, hogy mielőbb szavazza meg egy új kormány beiktatását.
Sajtóértesülések szerint Emil Boc és kormányának néhány tagja a lemondás előtti éjszaka Traian Basescu államfő rezidenciáján tárgyalt.
Az államfő a hétfő déli órákra tanácskozásra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
RMDSZ-elnök: még nem lehet tudni, hogy marad-e a román kormánykoalíció
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint korai azt latolgatni, hogy marad-e a jelenlegi kormánykoalíció Romániában, hiszen egyelőre nem lehet tudni, ki lesz a következő miniszterelnök.
A kormányülésről távozó magyar politikus újságírói kérdésre elmondta, hogy a lemondás Emil Boc miniszterelnök személyes döntése volt. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ támogatná-e egy független miniszterelnök kormányát, Kelemen Hunor kételyeit fejezte ki, hogy egy technokrata kormányfőnek sikerülne megszereznie a többség támogatását a parlamentben. Hozzátette: egyeztetések következnek a koalíción belül, a parlamenti pártok körében, és a pártok Traian Basescu államfővel is tárgyalnak. Ezt követően dől el, hogy miként alakul a romániai belpolitikai helyzet.
Az RMDSZ 2009 karácsonya óta tagja a romániai kormánykoalíciónak. Markó Béla miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltött be a Boc-kabinetben, melyben Kelemen Hunor a kulturális, Borbély László a környezetvédelmi, Ritli László pedig az egészségügyi tárcát vezette.
Londoni elemzők: valószínűleg nincs veszélyben az IMF/EU-program
Valószínűleg nincs veszélyben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU által Románia számára jóváhagyott támogatási program a román kormány lemondása után sem - vélekedtek a kabinet lemondásának hétfői bejelentése után londoni felzárkózó piaci elemzők.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének szakértői kommentárjukban annak a véleményüknek adtak hangot, hogy bárki lesz is Románia következő miniszterelnöke, illetve bármilyen összetételű kormány élén áll majd, nem várható jelentősebb visszalépés a romániai reformfolyamatban, nem számítva olyan intézkedéseket, amelyek "normálisnak tekinthetők" egy választási évben.
A JP Morgan elemzői közölték, hogy egyébként is a romániai reformok lassulását és "a választásokhoz kötődő kormányzati kiadások" növekedését várták az idén, és továbbra is ez a várakozásuk.
Kiemelték, hogy az IMF/EU-egyezséggel kapcsolatos összes fontos végleges döntést rendszerint az államfő hozta meg, így ameddig ő tisztségében marad, addig várhatóan az IMF/EU-program sem fog kisiklani.
A JP Morgan közgazdászai szerint a választásokhoz kötődő költségvetési "elcsúszásokat" a valutaalap és az unió jó eséllyel "csekély horderejűnek" fogja tekinteni.
A JP Morgan londoni felzárkózó térségi szakértői kiemelték azt is, hogy az ellenzék szintén hitet tett az IMF/EU-program fenntartása mellett választási győzelme esetére.
A ház elemzői szerint megvan az esélye az IMF/EU-program átmeneti leállításának, ha Románia nem teljesít bizonyos célokat, amelyek szerepelnek a megállapodásban. A JP Morgan szakelemzői ugyanakkor "nagyon csekély" valószínűséget adtak annak, hogy a román IMF/EU-program egyáltalán nem folytatódik, mivel megítélésük szerint Románia gazdasági helyzete ingatag,az ország finanszírozási hiánnyal küszködik, és ebben a helyzetben nem hagyhatja figyelmen kívül a költségvetési reformokra irányuló uniós kéréseket.
Románia a múlt hét elején 1,5 milliárd dollár értékben, 6,75 százalékos kuponnal - a piac várakozásoknál kedvezőbb árazási feltételekkel - bocsátott ki tízéves lejáratú dollárkötvényt.
A Fitch Ratings - amely a hosszú futamidejű román szuverén devizaadósságra érvényes "BBB mínusz" osztályzattal látta az új román dollárkötvényt - a besorolásához fűzött elemzésében felidézte, hogy tavaly júliusban a befektetési ajánlású "BBB mínusz" szintre emelte a hosszú lejáratú román szuverén devizaadósság osztályzatát az addigi "BB plusz"-ról, és a jelenlegi osztályzat kilátása stabil.
A legnagyobb európai hitelminősítő szerint a román adósosztályzat javítása tükrözi Románia kilábalását a pénzügyi válságból - e kilábalást jelzi a Fitch szerint az is, hogy a román hazai össztermék (GDP) ismét növekszik -, valamint a román gazdaság erőteljes exportteljesítményét, a folyómérleg-hiány szűkülését és az államháztartási deficit csökkenését.
A Fitch Ratings szerint mindent egybevetve érdemben enyhülnek a Romániát terhelő, lefelé ható kockázatok, és ez összhangban áll azzal, hogy Románia visszakerült a befektetésre ajánlott adósosztályzati sávba.
Londoni elemzésében a cég megállapította ugyanakkor azt is, hogy Románia ki van téve az euróövezeti válság átszűrődő kockázatainak, mivel a valutaunió nem csupán Románia jelentős kereskedelmi partnere, de a romániai pénzügyi szektorban is domináns szerepük van az euróövezeti bankoknak.

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
- 20:20 Kopogtam! Jobban leszek?
- 20:19 Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
- 20:14 A náci orvosok bűneiért kért bocsánatot a német orvosi kamara
- 20:02 Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
- 19:58 2024-re épül ki a világ legnagyobb távcsőhálózata
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 19:31
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 18:32
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



