Fokozottan elkülönített
Szökni próbált a szerb miniszterelnök gyilkosa a börtönből
Zoran Djindjic néhai szerb miniszterelnök egyik gyilkosa és egy rabtársa kedden hajnalban megpróbált megszökni a belgrádi körzeti börtön fokozottan őrzött, elkülönített részlegéből.
2012.02.07 12:42MTISretko Kalinicot, Djindjic gyilkosát és társát, Zeljko Milovanovicot a csendőrség még a börtön udvarán elfogta és visszavitte celláikba.
A két bűnöző szökési kísérletéről kiadott rendőrségi közlemény szerint Kalinic és Milovanovic "feltörték celláik ajtaját, lefegyverezték a biztonsági szolgálat embereit, majd az ablakon keresztül kiugrottak a börtön udvarára". A közlemény hangsúlyozza, hogy "a csendőrség éberségének és gyors beavatkozásának köszönhetően mindkettőjüket azonnal elfogták és visszavezették celláikba".
Egyes információk szerint a két bűnöző elfűrészelte a börtön ablakán levő rácsokat, és úgy tudtak kiugrani a börtön udvarára.
A börtönben folyamatban van a helyszínelés, amelyet a belgrádi rendőrség tagjai végeznek. Az esetről azonnal tájékoztatták a belgrádi felsőbb bíróság elnökét és a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészt.
"A biztonsági szolgálatnak a szóban forgó épülettömbben szolgálatot teljesítő valamennyi dolgozóját felfüggesztették állásukból, fegyelmi eljárást indítottak ellenük, illetve büntető eljárást kezdeményeznek velük szemben, ha bebizonyosodik a bűncselekmény gyanúja" - áll a belgrádi büntetés-végrehajtási igazgatóság közleményében.
A körzeti börtön igazgatósága és a csendőrség parancsnoksága részéről magasabb fokra emelték a biztonsági felügyeletet a börtönben.
Az intézményben a csendőrség ellenőrzése alatt tartja a helyzetet, amely nyugodt.
A belgrádi média azonnal információkat kezdett közölni a két veszélyes bűnöző előéletéről: Sretko Kalinic (38), akit az alvilág "Fehér", illetve "Fenevad" ragadványnéven is ismert, egyike azoknak akik részt vettek a néhai Zoran Djindjic volt szerb miniszterelnök elleni merényletben. Egyébként a "zimonyi klán" néven elhíresült bűnbandához tartozott.
A Djindjic-merényletben Kalinic feladata az volt, hogy a közvetlen végrehajtókra egy Volkswagen Passat típusú kocsiban a közelben várakozzon, és fegyveres védelemben részesítse a merénylőket, ha a rendőrséggel tűzharc alakulna ki. A belgrádi körzeti bíróság három vádpont alapján 35 évi fegyházra ítélte, amelyet utólag 30 évre mérsékeltek.
Perének újratárgyalásán, 2008 januárjában Kalinicot 40 évi fegyházra ítélték, gyilkosságokban, emberrablásokban és terrorcselekményekben való részvétele miatt. A Djindjic elleni merénylet politikai hátterének kiderítésére 2011-ben indított újabb perben ismét kihallgatásnak vetették alá.
Zeljko Milovanovic (43) horvát és bosznia-hercegovinai állampolgár, aki ellen annak idején az Interpol körözést adott ki. Horvátországban 40 évi börtönre ítélték Ivo Pukanic újságíró meggyilkolásáért. Egyes hírek szerint tagja volt a milosevici rendszer idején elhíresült különleges rendőri műveletek egységének. Az eszéki ügyészség háborús bűncselekmények elkövetésével, a belgrádi, újvidéki és szabadkai ügyészségek pedig gyilkosságokkal, rablásokkal, emberrablásokkal vádolják.
Zoran Djindjic ellen 2003-ban kétszer is merényletet kíséreltek meg. Először a szerb kormányfőt szállító gépkocsikonvojt támadták meg, sikertelenül. A második merénylet során, 2003. március 12-én a szerb kormány székházának parkolójában Djindjicet agyonlőtték.
Djindjicnek 2001-ben kulcsszerepe volt abban, hogy Slobodan Milosevic volt jugoszláv és szerb elnök a háborús bűnösök felett ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék elé került, amelynek börtönében - az ellene folyó per idején - 2006-ban meghalt.

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
- 20:20 Kopogtam! Jobban leszek?
- 20:19 Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
- 20:14 A náci orvosok bűneiért kért bocsánatot a német orvosi kamara
- 20:02 Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
- 19:58 2024-re épül ki a világ legnagyobb távcsőhálózata
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 19:31
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 18:32
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.25 14:11
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



