Merényletek Aleppóban

Szíria - Két robbantás, legalább tizenegy halott

Számosan meghaltak és megsebesültek pénteken Aleppóban két robbantásos merényletben.

2012.02.10 11:47MTI

Jelentések szerint "terroristák" voltak az elkövetők. Az ad-Dunjá magántelevízió értesülései szerint legkevesebb tizenegyen haltak meg. A második legnagyobb szíriai városban a katonai biztonsági szolgálat egyik épülete és a rendfenntartó erők székhelye ellen irányultak a támadások - fűzték hozzá a híradások, amelyek szerint az áldozatok között civilek és katonák egyaránt vannak.
   
Az állami tv-csatorna felvételein vértócsákban heverő szétszaggatott holttestek voltak láthatóak egy ötszintes megrongálódott épület előtt, miközben a mentők emberi testrészeket szedtek össze.
   
Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) elnöke szerint a Szíria egyik gazdasági központjának számító Aleppóban három robbanás történt pénteken. a Szíriai Forradalom Általános Hivatala (SRGC) nevű ellenzéki szövetség szerint a merényletek mögött a demokráciaköveteléseket elutasító damaszkuszi rezsim áll.
   
A várost eddig viszonylag megkímélték a március óta tartó népfelkelés következtében zajló erőszakcselekmények.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Zöldhályog: Hogyan előzhető meg a vakság?
2012. máj. 25. 18:37

Porcleválás és térdműtét
2012. máj. 25. 17:12

Hogyan készítse fel gyermekét a táborozásra?
2012. máj. 25. 16:02

Joghurt - egereknél már bevált
2012. máj. 25. 15:25

Állandó torokköszörülés - Mi okozza a panaszt?
2012. máj. 25. 14:04

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.