A bocsánatkérés csak az első lépés
ENSZ: meg kell büntetni a Korán-égetőket
Az ENSZ Hamid Karzai afgán elnökhöz csatlakozva a bagrami amerikai támaszponton Koránt égetők megbüntetésére szólította fel az amerikai hadsereget csütörtökön, "súlyos hibának" nevezve a történteket.
2012.03.01 16:59MTI"A mélységes bocsánatkérés az első lépés, de ezt egy másodiknak is követnie kell, ez pedig a számonkérés" - hangsúlyozta Jan Kubis, az ENSZ főtitkárának afganisztáni különmegbízottja egy sajtótájékoztatón. "A nemzetközi erők csak ezután mondhatják el, hogy bocsánatkérésük őszinte volt."
Bár az incidens miatt Barack Obama amerikai elnök is elnézést kért, országszerte több ezren vonultak utcára tiltakozni. A tüntetések során legalább harmincan meghaltak, köztük két amerikai katona.
Kubis a sajtótájékoztatón sérelmezte az ENSZ Kunduz tartománybeli központja elleni szombati támadást, amelynek következtében a világszervezet alkalmazottait ideiglenesen kitelepítették. Az épületre több ezer tüntető rontott rá, az incidensben öten meghaltak, 66-an - köztük 11 rendőr - megsebesültek.
"Nem mi szentségtelenítettük meg a Koránt, mi mélységesen tiszteljük az iszlámot" - próbálta meg kivonni a világszervezetet a Nyugat-ellenes érzelmek kereszttüzéből a különmegbízott. "Nagyon érzékenyen érintett minket, hogy a nemzetközi haderő megengedte, hogy ilyesmi megtörténjen. Visszautasítottuk és elítéltük a Korán-égetést, és nem számít, hogy tévedés volt" - tette hozzá.
Kubis ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ENSZ a szombati támadás ellenére is együttműködik Kabullal.
Az Afganisztánban állomásozó nemzetközi haderő (ISAF) megígérte, hogy a NATO által folytatott vizsgálat után indokolt esetben felelősségre vonják a tetteseket. Ha a Korán-égetők könnyedén megússzák az ügyet, további tiltakozások valószínűsíthetőek.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu

Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
A Mundruczó-féle Proton Színháznak két bemutatója is látható lesz, a társulat vezetője mellett Rába Roland is rendez. A Krétakör zömében a régi társulati tagokkal hoz létre új produkciót.
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
Mario Vargas Llosa drámája
Ezeregy éjszaka Kolozsváron

Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Ismét járható mindkét irányban a 3-as főút Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek.
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre

Gránátok a Dunában!
Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszan.
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:36 A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
- 13:36 Szerbia nem ismeri el Koszovót, de a megállapodást kész végrehajtani
- 13:31 Nem maradt el a német válasz Orbán pénteki kijelentéseire
- 13:20 Újságírónőt vertek - tüntetés az ukrán belügyminisztérium előtt
- 13:16 Az élettárs mentette ki az emésztőgödörből az újszülöttet
- 13:02 Majdnem kitörte a nyakát: rajongója fejére esett a híres zenész - VIDEÓ!
- 12:59 Brutális rablógyilkosság Egerszalókon
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.05.20 13:23
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.20 08:19
- Zeman: nem szabad bedőlni semmiféle buta manipulációnak2013.05.20 07:45
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


