Legrosszabb esetben háromszáz izraeli halott?

Háború Irán ellen: Izrael már számolgat

A legrosszabb esetben háromszáz izraeli állampolgár veszíthetné életét egy esetleges Irán elleni háborúban, ha a konfliktus három hétig tartana és több fronton zajlana.

2012.04.03 09:11MTI

Az izraeli biztonsági tanács katonai szakértői szerint ebben az esetben több ezer rakétával lőhetnék Izraelt Libanonból, Szíriából és a Gázai övezetből. A számítások szerint ezek ellen a vaskupola nevű védelmi rendszer 2012-ben még nem lenne teljesen hatásos.
   
Katonai szakértők szerint Iránból is érkeznének rakéták, de a hagyományos iráni fegyverek ütőereje korlátozott.
   
A jelentés Ehud Barak izraeli védelmi miniszter tavalyi véleményét támasztja alá, amely szerint egy háború esetén nem kell hatalmas veszteségekkel számolni, és nem hogy 500 ezer, de ötezer, sőt még 500 izraeli halottja sem lenne a konfliktusnak.
   
Ezzel szemben ellenzéki képviselők februárban figyelmeztettek: az izraeli hadsereg nem áll készen arra, hogy megvédelmezze a népességet egy rakétaesőtől. Az izraeliek negyedének nincs hozzáférése légvédelmi bunkerekhez.

Reklámadó: semmilyen gazdaságpolitikai jelentősége nincs?

Az MSZP szerint a reklámadó bevezetésével a kormány célja az, hogy térdre kényszerítse azokat a médiumokat, amelyek nem állnak 100 százalékig a Fidesz ellenőrzése alatt - mondta el Burány Sándor országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A méret és a szeretkezés időtartama - Az orvos válaszol
2013. máj. 25. 21:36

Mellrák: mikor a legfontosabb a vizsgálat?
2013. máj. 25. 19:10

Mellnövekedés férfiaknál
2013. máj. 25. 17:37

Előzzük meg a nyári fülbetegségeket!
2013. máj. 25. 15:32

Diéta irritábilis bél szindrómában szenvedőknek
2013. máj. 25. 13:14

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.