Szumátrai erdőirtás

Tucatnyi orangután lelte halálát

Az állatok végzete egy égetéses erdőirtás volt Szumátra északi részén. Az indonéz hatóságok két pálmaolaj-cég ellen indítottak nyomozást, amelyeket azzal vádolnak, hogy egy tőzegláperdő nagy területeit égették le, hogy teret nyerjenek ültetvényeik számára.

2012.05.16 16:21MTI

Helyi természetvédők közlése szerint a Tripa erdőben mintegy száz orangután pusztult el, ezzel számuk kétszázra apadt - írta a Der Spiegel című német lap internetes kiadása. Az év végére az összes emberszabású eltűnhet a területről. A szumátrai orangutánok számát 6600-ra becsülik.

Az égetéses erdőirtás tiltott tevékenység Indonéziában, tíz év fegyházzal és csaknem 230 millió forintnyi összeggel büntethetik. Ennek ellenére széleskörűen elterjedt az erdők égetése, amellyel gyorsan nagy területhez lehet jutni. A tőzegláperdők esetében, mint ahogy Tripában is, eközben különösen sok üvegházhatású széndioxid keletkezik, mivel nem csupán a fák, hanem a talaj is elég méteres mélységben.

A megvádolt vállalkozások állítólag 1600 hektárt (16 négyzetkilométert) égettek el. A cégek elutasították a vádat, és a helyi gazdálkodókat tették felelőssé.

Április elején természetvédők elvesztették azt a pert, amellyel meg próbálták megakadályozni, hogy a PT Kallista Alam pálmaolajcég engedélyt kapjon a Tripa erdő egy 1600 hektáros területének kiirtására és ültetvénnyé alakítására. A bíróság bejelentette, hogy nem illetékes az ügyben, döntését azzal indokolva, hogy a feleknek először meg kellett volna próbálni peren kívüli egyezséget kötni. Amennyiben a bíróság korábban közölte volna, hogy nem illetékes, közvetlenül be lehetett volna nyújtani a keresetet egy magasabb fokú szervhez - bírálta az esetet Ian Singleton biológus, a Szumátrai Orangutánvédelmi Program vezetője.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Tévhitek és félreértések az allergológiában
2013. máj. 22. 09:41

Az övsömör tünetei és kezelése
2013. máj. 22. 07:38

Gyógyszerszedés és alkoholfogyasztás
2013. máj. 22. 05:21

Az obstruktív bronchitis gyermekeknél
2013. máj. 22. 02:51

Izom(rost)szakadás
2013. máj. 21. 23:23

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.