A román állam elszabotálta az újratemetést?
"Kétlejes" igazoláson bukott meg Nyirő József újratemetése
A hivatal hibáját egyetlen civilizált országban sem hárítják az ügyfélre, tehát mi nyugodt lelkiismerettel eltemethettük volna Nyirő Józsefet - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában vasárnap este.
2012.05.28 08:04MTI
Nyirő József szobra Székelyudvarhelyen - Fotó: Csedő Attila
Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke úgy fogalmazott: egy "kétlejes" igazoláson bukott meg az erdélyi író vasárnapra tervezett székelyudvarhelyi újratemetése. Kövér László, aki maga is ott volt Székelyudvarhelyen és beszédet is mondott a megemlékezésen, a műsorban úgy fogalmazott, "pontosan azért, hogy ne lehessen bennünket megtámadni, kivárjuk azt a pillanatot, amikor a román államgépezet, beleértve az önkormányzatot is, a prefektúrát, meg mindenki mást, képes arra, hogy civilizáltan egy ilyen folyamatot levezényeljen".
Az Országgyűlés elnöke szerint azért fordulhatott elő mindez, "mert történt egy kormányváltás Romániában." Közölte: Románia mentségére el kell mondani, hogy ez a szervezés nem most indult, hanem tavaly ősszel, és az előző román kormány semmiféle jelét nem mutatta annak, hogy bármiféle kifogása lenne az újratemetés ellen. Hozzátette: jogszerűen nem is lehetett kifogása senkinek sem.
"Az történt, hogy a román hatóságok minden jogot félretéve, felrúgva, gyakorlatilag a Ceausescu-időkre emlékeztető módon próbálták meg megakadályozni azt, amit az Európai Unióban egy átlagpolgár minden további nélkül, tulajdonképpen akadály nélkül megtehet, tehát, hogy a saját hozzátartozóinak a hamvait, akár holttestét hazahozza ide Erdélybe (...), és eltemesse annak rendje és módja szerint" - mondta a házelnök.
Az Országgyűlés Hivatala és Magyarország azért vállalt szerepet az újratemetésben, mert Nyirő József madridi sírja a magyar állam sírgondnoksági jogkörébe tartozott. A magyar állam közreműködése nélkül ezt nem lehetett volna megtenni - ismertette Kövér László. Arra a kérdésre, hogy ha nem a kampányidőszakban szervezik meg az újratemetést, akkor talán kevesebb okot adnak a támadásra, Szász Jenő, a szervező Székelyudvarhelyért Alapítvány és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke felidézte: 2004-ben fogalmazták meg közösen Kövér Lászlóval Nyirő József hamvainak hazahozatalát, amikor az Emlékezés Parkját felavatták.
Most látták elérkezettnek az időt, "mert Magyarországon volt egy olyan 2010-es választás, amely ezt lehetővé tette". Ennek megfelelően tavaly ősszel kérték fel Kövér Lászlót elnöktársnak. Mint mondta, azért tűzték ki az újratemetés időpontját pünkösdvasárnapra, mert akkor tartózkodik a legtöbb magyar Székelyföldön. Akkor még úgy volt, hogy a helyhatósági választásokat az őszi parlamenti választásokkal közösen tervezték megszervezni - mondta.
Szász Jenő úgy fogalmazott, hogy egy "kétlejes" igazoláson bukott meg az újratemetés sorsa, a helyi polgármester azonban megtagadta a formai hiba kijavítását. Ezért döntöttek Kövér Lászlóval az újratemetés elhalasztásáról. Olyan ünnepre készültünk, amelyre nem lehet utána ujjal mutogatni, hogy egyetlen ponton is megsértette a román jogrendet, még akkor sem, ha egy kétlejes igazolásról beszélünk, aminek egyébként egy 20 lejes büntetés lett volna a következménye, ha anélkül történik meg az újratemetés - mondta.
Hozzátette: nem szerették volna mindezt "magas labdaként" a román hatóságok térfelén hagyni. Arra a kérdésre, hogy mikor temetik el Nyirő József hamvait, Szász Jenő azt mondta, amikor megvan az igazolás, nem lesz akadálya az újratemetésnek. Kövér László közölte, ha a román állam betartja a saját jogszabályait, akkor egész egyszerűen nincsen módja arra, hogy megakadályozza az újratemetést. "Most el tudta halasztani, el tudta szabotálni". Hozzátette: a hivatal hibáját egyetlen civilizált országban sem hárítják az ügyfélre, "tehát mi nyugodtan újratemethettük volna, nyugodt lelkiismerettel, akár még azt a néhány tíz eurós büntetést is vállalva".
A házelnök szerint, "ha nem lett volna egyik oldalon gyáva, civil kurázsit nélkülöző hozzáállás, a másik oldalon pedig kifejezett kollaboráns hozzáállás a magyarok részéről a román kormány szabotőr szándékaival kapcsolatban, akkor megtörtént volna az újratemetés". Hozzátette: ha az elmúlt 20 évben nem adták volna el aprópénzért a magyar nemzeti stratégiai érdekeket Erdélyben, például következetesen ragaszkodtak volna az autonómiához, az állami magyar egyetemhez, és ettől tették volna függővé, hogy miként segítik a mindenkori aktuális román kormányt, akkor már régen túl lennénk ezeken a kérdéseken - mondta Kövér László.
Arra a kérdésre, mit tehet Magyarország abban a helyzetben, amikor azt tapasztalja, hogy a magyar kisebbséget folyamatosan megfosztják jogaiktól, Kövér László közölte: "remélem, hogy lesz módunk határozottabb fellépésre is, bár semmiképpen nem szeretnénk a provokációra ugrani", a román kormány szemlátomást szándékosan élezi a feszültséget belpolitikai megfontolásból. "Azt szeretném, ha Kelemen Hunor és a RMDSZ vezetése legalább annyira önkritikus lenne a saját elmúlt 22 évükkel, mint amennyire nekünk önkritikusnak kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy tudunk-e kellő hatékonysággal fellépni" a romániai magyarok érdekeiért.
Szász Jenő ugyancsak hangsúlyozta, hogy 15 év kormányzás után az RMDSZ-nek magába kell tekinteni. Véleménye szerint valamennyi romániai magyar szervezetnek közösen fel kellene állítania egy nemzeti konszenzus programot, amit mindenki aláír, amelyet aztán "körömszakadtáig" képviselnek.
Résztvevők a Nyirő József emlékéért megrendezett ökumenikus áhítaton a székelyudvarhelyi Papkertben - Fotó: MTI - Egyed Ufó Zoltán
A román miniszterelnök közleménye
Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet, és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos "incidensek" miatt.
A román kormány változatlanul ellenzi Nyirő József Románia területén való eltemetését, határozottan támogatja a Hargita megyei prefektus döntését, aki a temetési engedély ellen indított közigazgatási eljárást - áll a Agerpres hírügynökség által ismertetett közleményben. Nyirő József emigrációban elhunyt erdélyi író vasárnapra tervezett székelyudvarhelyi újratemetése azért maradt el, mert a Hargita megyei prefektus bejelentette, hogy a közigazgatási eljárás lefolytatásáig a román hatóságok érvénytelennek tekintik a pénteken kiadott, formai hibát tartalmazó temetési engedélyt.
A szervezők - az Országgyűlés Hivatala és a Székelyudvarhelyért Alapítvány - közölték, maradéktalanul eleget kívánnak tenni a hatályos romániai jogi szabályozásnak, ezért a temetést elhalasztották és vasárnap csak egy megemlékezést tartottak Székelyudvarhelyen. Közleményükben a szervezők Bunta Leventét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott székelyudvarhelyi polgármestert teszik felelőssé a hibás temetkezési engedély kiadásáért. A román kormány - a vasárnap este közzétett közlemény szerint - méltányolja a polgármester hozzáállását és az RMDSZ mérsékelt álláspontját, azt, hogy az RMDSZ nem csatlakozott a "szélsőségesek választási kampányakciójához".
A bukaresti vezetés üdvözli azt is, hogy a "kezdeményezők egy része" úgy döntött: megvárja a bíróság döntését. "Románia kormánya szükségesnek látja, hogy kiegyensúlyozottan és európai szellemben reagáljon arra a nyilvánvaló provokációra, amelyet a helyhatósági választási kampányban részt vevő szélsőséges politikai erők követtek el" - olvasható a Ponta-kabinet közleményében.
A román kormány ugyanakkor sajnálatosnak nevezi, hogy Kövér László házelnök és Vona Gábor, a - közlemény által szélsőjobboldalinak nevezett - Jobbik elnöke közvetlenül is szerepet vállalt a szélsőséges politikai erők ezen akcióján és választási kampányrendezvényein. "Továbbra is tiszteletben tartjuk Romániában a kisebbségi jogokat és elkötelezettek vagyunk ilyen tekintetben, ami országaink kapcsolatát segíti. De ez nem jelenti azt, hogy eltűrjük a szélsőségesek gesztusait, amelyeket csak választási érdekek vezérelnek. A szélsőséges, provokáló jellegű cselekményekre Románia kormánya európai módon, a törvény és alkotmány szellemében reagál, ahogyan a kisebbségi jogokat is érvényesíti" - szögezte le Victor Ponta miniszterelnök.
A román kormányfő szerint a magyar politikusok, közöttük a magyar parlament elnökének nyilatkozatai "nem illeszthetők bele a román és a magyar állam jószomszédi viszonyába", és ezt szóvá kívánja tenni Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatandó első megbeszélése alkalmával - olvasható a bukaresti kormány közleményében.
Kapcsolódó írások:
- Nyirő József újratemetése: függő jogi helyzet miatt csak imádkoznak, nem temetnek
- Nem tartják meg Nyirő József újratemetését vasárnap
- Lukács: nem számolnak atrocitással a vasárnapi szertartáson
- A szervezők továbbra is a temetés megtartására készülnek
- Nyirő József újratemetése: elengedték Lukács Csabát
- A Hargita megyei prefektúra szerint felfüggesztették az újratemetési engedélyt
- Feltartóztatták a romániai rendőrök Lukács Csabát
- Nyirő-temetés - a prefektus kérni fogja a temetkezési engedély megsemmisítését
- Engedélyköteles-e a hamvak beszállítása? A román külügy kitérően válaszolt
- Nyirő József újratemetése - Kifakadtak a román közélet szereplői

Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
II. János Pál pápához, és Francois Mitterrand egykori szocialista francia köztársasági elnökhöz hasonlította Vlagyimir Putyint Gérard Depardieu francia színész, aki januárban szerezte meg az orosz állampolgárságot.
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő

3,25 százalékig csökkenhet az MNB alapkamata
Várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát ebben az évben a Magyar Nemzeti Bank (MNB)legalábbis erre számítanak jelentősen felülvizsgált hétfői előrejelzésük szerint londoni pénzügyi elemzők.
Áprilisban
Valamicskét csökkent a szlovák munkanélküliség
Erős indexek Ázsiában
Ötéves csúcson zárt a tokiói tőzsde
Devizapiac
Alig változott a forint árfolyama a hét végén
Tárki
Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
A Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták hétfőn a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa perui származású írót Kolozsváron.
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket

Kamion ütközött motorral a 44-esen
Halálos baleset történt a 44-es főúton, Gyula és Békéscsaba között hétfő délután: kamion ütközött motorral, a motoros a helyszínen meghalt.
"Házi és hivatalos" próbák is lesznek
Füstpróbák a 4-es metró Kálvin téri állomásán - 3 napon át
Gödöllőnél
Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros

18+ képek - Nikki Benz megnapoztatja a melleit is
Nikki Benz nagyon kényes az egyenletesen barna bőrére, nem viseli el, ha csak egy egészen falatnyi rész is fehéren marad a bikini miatt. Naná, hogy meztelenül napozik!
A Római-partnál
Dunában landolt a kajakos
A való világ valódi hősei
Névtelen hősök: fantasztikus videó az emberi bátorságról
Mentőhelikopter a helyszínen
Földhöz csapódott a kisrepülő - a pilóta súlyos gerincsérülést szenvedett
Besenyőd
Az élettárs mentette ki az emésztőgödörből az újszülöttet
Durva díjátadó
Majdnem kitörte a nyakát: rajongója fejére esett a híres zenész - VIDEÓ!
Meghalt a megkötözött áldozat
Brutális rablógyilkosság Egerszalókon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:33 Börtönbe vonul a politikus-futballmecénás
- 19:30 Videó: pár méterre a férjtől mászik ki az ablakon a rajtakapott alsógatyás szerető
- 19:15 A Yahoo felvásárolja a Tumbir-t
- 19:03 Kamion ütközött motorral a 44-esen
- 18:59 18+ képek - Nikki Benz megnapoztatja a melleit is
- 18:52 Adóhivatali belső vizsgálat: a Fehér Ház jogtanácsosát előre tájékoztatták
- 18:36 Musarraf szabadlábon
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.20 19:39
- Brutális rablógyilkosság Egerszalókon2013.05.20 18:02
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.20 15:40
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.05.20 13:23
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.20 08:19
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


