Átvette új irodáját
Sarkozy szeptembertől az alkotmánytanács tagja lesz
Családjával Marokkóban töltött három heti szabadság után Nicolas Sarkozy hazatért Franciaországba és hétfőn átvette új irodáját.
2012.06.04 18:37MTIA volt francia államfő továbbra sem nyilatkozik arról, hogy folytatja-e politikai karrierjét, vagy pedig visszatér ügyvédi hivatásához, annyit azonban tudni lehet: szeptembertől az alkotmánytanács tagja lesz.
Korábbi szokásaival ellentétben Nicolas Sarkozy "a tartós diszkréció" mellett tette le voksát - fogalmazott egyik legközelebbi barátja és munkatársa, Brice Hortefeux volt belügyminiszter egy hétvégi interjúban. A volt államfő a számára vereséget jelentő május 6-i elnökválasztás estéjén szólalt meg nyilvánosan utoljára. A politikai jövőjét illetően kétértelmű búcsúszavaiban azt mondta: egyetlen vágya, hogy most egy ideig ismét csak egy átlagember legyen.
Utódja, Francois Hollande elnöki beiktatása után Sarkozy Marokkóba utazott feleségével, Carla Brunival és kislányukkal, a héthónapos Giuliával. Szombaton tért vissza Párizsba, de a nyilvánosság előtt azóta sem mutatkozott. Hétfőn délelőtt is csak a parkolóházba beforduló gépkocsiját tudták rögzíteni a kamerák, amelyek a volt államfő új irodája előtt vártak Sarkozy érkezésére.
Az ex-elnök számára az Elysée-palota melletti Miromesnil utcában bérel az állam egy 300 négyzetméteres ingatlant havi 15 ezer eurós bérleti díjért. Hétfőn megérkeztek a bútorok, a volt elnök a hét második felétől foglalhatja el új irodáját. Sarkozy hét munkatársát is a francia állam fizeti. A volt államfő jövőjét illetően azonban továbbra is csak találgatások hallhatók.
"Természetesen nagyon aggasztja Európa helyzete, de egy jó ideig távol akarja magát tartani minden politikai elfoglaltságról" - hangsúlyozta Hortefeux, aki Nicolas Sarkozy barátai elnevezéssel alapítványt hozott létre. "Nincs benne keserűség, egyetlen dolgot szeretne, Franciaország sikerét" - tette hozzá.
Claude Guéant, az elnöki hivatal korábbi vezetője és volt belügyminiszter azt mondta, hogy Sarkozy a következő hónapokban nem fog részt venni a politikai közéletben. "Nem tudja magát kivonni az alól, ami történik, az erkölcsi felelőssége megvan. Ugyanakkor már nem aktív a politikai életben, és számomra egyértelmű, hogy a következő hetekben, sőt hónapokban sem lesz az" - mondta Guéant az I-télé hírtelevízióban.
Volt köztársasági elnökként Nicolas Sarkozy automatikusan az alkotmánytanács tagja lesz. Ott is elkészült már az irodája, amelyet szeptembertől foglal el, miután a hónap végén felesége tengerparti villájába kíván visszavonulni egész nyárra. Azt azonban nem tudni, hogy ősztől visszatér-e ügyvédi hivatásához. A Le Journal du Dimanche című hétvégi lap szerint Sarkozy európai szinten szeretné folytatni politikai pályafutását.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
A 12 napig a filmművészet fővárosának számító francia tengerparti városban a mustra első harmadában - a tavalyi seregszemléhez hasonlóan - folyamatosan zuhogott az eső és viharos szél fújt.
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban
Leonida Gem Session
Kolozsváriak vendégszerepelnek a Vígszínházban
Elsőként egy olasz mozisikerekkel
Egy magyar vállalkozás európai mozifilmekkel lép piacra
Izgalmas programokkal
Felovasó-színház Kaposváron
Kultúr- és gasztroséta
Korok és borok Hévízen
A zeneszerző születésének évfordulóján
Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben

Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
A helyszínen életét vesztette az a motoros, aki egy személyautóval ütközött a 3-as főúton, Gödöllő és Aszód között. Utasa életveszélyesen megsérült.
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre
Határátkelés
Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Hosszan küzdöttek érte a mentők
Halálos gázolás Gyomaendrődön
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:56 Selmeczi: eddig 680 ezer embernek segített a munkahelyvédelmi akció
- 13:44 Az MSZP szerint jön a Fidesz-kormány "busz- és vonatadója"
- 13:22 Bűnsegéd volt a letartóztatott auschwitzi őr?
- 13:16 Észak-Korea ismét kilőtt egy rakétát
- 13:12 A pápa egyházi nyitást sürgetett
- 12:45 Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
- 12:40 Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



