Sikeres volt Nik Wallenda
"Kötéltánc" a Niagara-vízesés felett
Egy öt centiméter széles kábelen, 25 perc alatt egyensúlyozott át helyi idő szerint péntek éjjel a Niagara-vízesés két partja között az Egyesült Államokból Kanadába Nik Wallenda amerikai akrobata.
2012.06.16 07:59MTIAz 550 méter hosszú kábelt közvetlenül a vízesés felett, 46 méteres magasságban feszítették ki. A zuhatagok víztömege 20 emeletnyit - több mint 60 métert - zuhan a mélybe, több száz méter magasba felverve a párát és vízcseppeket.
Wallenda mutatványa egyedülálló: 1896-ben egy Nagy Blondin művésznéven ismert artista átkelt ugyan a Niagara szurdoka, de nem közvetlenül az Amerikai- és a Patkó-zuhatag pereme felett. Az ilyen kísérleteket azóta betiltották.
Az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy Wallenda valóban mindvégig használja-e majd a biztosítókötelet, ahogy arról a mutatványt élőben - de öt másodperces késleltetéssel - közvetítő amerikai ABC televízióval megállapodott. Az ABC kikötötte, hogy amennyiben az akrobata kiakasztja az őt a mélybezuhanástól megóvó pányvát, azonnal megszakítja élő adását, így annak folytatását milliók helyett ember helyett "csak" a Niagara folyó két partján összegyűlt tízezrek - a kanadai parton 125, az amerikain pedig 4 ezren - láthatták volna. (Az artista előzetes becslése szerint a mutatványáról készült televíziós felvétek akár egymilliárd emberhez is eljuthatnak.)
Wallenda beleegyezett az ABC által megszabott feltételbe, hagyott azonban magának egy kibúvót: megmondta, hogy amennyiben az apja, aki a felszerelését megtervezte és akivel az átkelés során egész végig rádiókapcsolatban állt, ilyen utasítást ad, akkor kiakasztja a horgot. Mint azt az átkelése előtt előtt többször is hangsúlyozta, eddig egyetlen alkalommal sem viselt biztosítókötelet, ezért az feszélyezni fogja.
A kábelt, amelyen Wallenda átegyensúlyozott a Niagara fölött, egyébként nem stabilizálták egy másik kötéllel, csupán ráakasztott súlyokkal ellensúlyozták a túlzott kilengést.
A 33 éves, hatszoros Guinness-rekorder Nik egy akrobatacsalád, a "repülő Wallendák" leszármazottja, a hetedik nemzedék képviselője. Artista a kötéltáncos felesége és a három gyereke is. Az akrobata dédapja, Karl Wallenda egyébként 73 évesen szörnyethalt, amikor 1978-ban Puerto Ricóban 10 emeletnyi magasságból lezuhant a toronyházak között kifeszített kötélről. Nik Wallenda tavaly a tragédia helyszínén az anyjával együtt megismételte a mutatványt. A Niagara feletti átkelését a nagyapja emlékének ajánlotta.
A kötéltáncos az átkelés utolsó szakaszán letérdelt a kötélen az őt lelkesen ünneplő tömeg előtt. A Niagara feletti átkeléshez Wallenda vízhatlan csomagolásban magával vitte az útlevelét, amit a kanadai hatóságok képviselőinek - némi tettetett riadalom és keresgélés után bemutatott, majd bejelentette, hogy nincs elvámolnivalója. Az akrobatának két évébe telt, amíg az amerikai és a kanadai hatóságokat rá tudta venni világszámának engedélyezésébe, a 116 éves tilalom feloldásába.
Az akrobata saját bevallása szerint 1,3 millió dollárt költött a mutatvány megvalósítására, egyebek között arra, hogy végszükség esetén egy magánhelikopteren szállított mentőcsapat induljon a megkeresésére. Az ABC-vel kötött megállapodásból befolyt összeg azonban csak a költségek egy részének a fedezésére lesz elegendő. A hiányzó összeg megszerzése érdekében a férfi a nyilvánossághoz fordult, és a közösségi finanszírozásra épülő Indiegogo nevű internetes oldalon közzétett videó révén keres támogatókat.
Nik Wallenda egyébként engedélyt kapott a Grand Canyon feletti átkelésre is. Az a táv a Niagara-vízesésének a háromszorosa, és ott még soha senki sem próbálkozott előtte.

Király Viktor a békülős szex híve
Maga sem tudja, mi a sikere titka, de abban biztos: kitartónak és szorgalmasnak kell lenni. Bár továbbra is elsősorban angolul énekel, magyar dalok kiadására is készül. Tele van tervekkel - és a magánélete is jól alakul.
Saját filmjét kellett volna reklámoznia
Videó - Élő adásban szunyókált el Morgan Freeman
Ez az űrutazás nem fapados lesz!
Van 350 milliója? Akkor Leonardo DiCaprióval az űrig szállhat!
Vakmerő gyerekek voltak a rádiósok
Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken

Reklámadó: semmilyen gazdaságpolitikai jelentősége nincs?
Az MSZP szerint a reklámadó bevezetésével a kormány célja az, hogy térdre kényszerítse azokat a médiumokat, amelyek nem állnak 100 százalékig a Fidesz ellenőrzése alatt - mondta el Burány Sándor országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján.
Reklámadó
"Halálos döfést" kaphat a magyar reklámpiac
Nemzeti dohány
Júliusban 5297 trafik nyit ki
Fővárosi Közgyűlés
Szeptemberben megnyílhat a Város Boltja
2. negyedév
3752 ingatlant jelöltek ki kényszer-értékesítésre a "fogyasztóbarát" bankok
Budapesti Értéktőzsde
Emelkedett a BUX
Devizapiac
Tovább izmosodott a forint

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Noha még nem is volt tápszer
A neandervölgyi csecsemők hamar leszoktak az anyatejről
Elkészítették, de jobb nem belegondolni
Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása

Természetvédelmi szakemberek találkája az Őrségben
Az európai nemzeti parkok napja alkalmából tartottak magyar, osztrák és szlovén természetvédelmi szakemberek részvételével hármashatár-találkozót az Őrségben.
80 alkotást állítanak ki
Gyerek ARC - a legjobbak a Millenárison
Személyiségét, életművét méltatták
Esterházy Jánosra emlékeztek Morvaországban
Salgótarjánban
Tavaszi Tárlat immáron 32. alkalommal
Salgótarjánban
Palócföldi táncháztalálkozó
Középiskolások ropják
Francia négyes, tíz országban, több mint ötven városban
Kiállítás, beszélgetések...
Kapocs - Diákok a közösségért

Vettel még bizakodik, Alonso már nem
Továbbra is Nico Rosberg az úr Monte Carlóban, a Monacói Nagydíj helyszínén. A Mercedes pilótája ugyan az első rajtkockából indulhat a vasárnapi futamon, egyáltalán nem érzi zsebben a győzelmet.
Szalagkorlátnak ütközött
Halálos motorosbaleset a 8-ason
Kaposvárnál
3 autó rohant egymásnak a kereszteződésben
Így egyszerűbb lesz
Június közepétől regisztrálhatnak a fuvarozók az ÁAK honlapján
Nettó
17 és 85 forint között lesz az útdíj kilométerenként
Monacói Nagydíj
Rosbergé az első rajtkocka
A tárgyalások még tartanak
E-útdíj: több mint 10 milliárdos kompenzáció a fuvarozóknak

Ötös lottó: három páros, két páratlan
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számok kerültek kisorsolásra:
Szabad a bejárat?
18+ képek - Nini, kéjrés van a tangáján!
Azonosították
Már ül a hajléktalant agyonverő férfi - csak másért
Futam
Győrnél állították meg az Ausztriából menekülő bűnözőket
Nem is illett a rózsaszín a fehérhez
18+ képek - Mekkora mázli, hogy megszabadult a melltartótól!
Új információhoz jutottak
Megtalálták a hajléktalan gyilkosát - épp másért ül
Veszélyes, de mókás játékot eszeltek ki
Videó - Kreatív kamaszok: vízicsúszdáznak az áradásban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Afrika csúcs - Brazília 12 ország adósságát engedte el
- 5:29 LMP: botrányokkal teli választási kampány elé nézünk
- 4:29 Városnapi ünnepek Keszthelyen
- 3:29 Albán zongoravirtuóz az Urániában
- 2:29 A jövőben kevesebbet kell várni a térd és csípőprotézis-műtétekre
- 1:29 Lezsák: nemcsak helyi értékek védelmét szervezi a helyi közösség
- 0:29 Egyre több fiatal nyúl a drogokhoz
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.25 21:56
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.25 19:43
- Történelmi interjú Aaron Russo amerikai filmrendezővel2013.05.25 14:09
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.25 13:10
- Több svéd városra is átterjedtek a stockholmi zavargások2013.05.25 11:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


