Eltávolítják az afrikaiakat - erőszakkal
Deportálások kezdődnek a Szentföldön
Izrael hozzálátott a vitatott "vészhelyzeti terv" végrehajtásához, melynek keretében nagyjából 60.000 afrikai bevándorlót fognak deportálni az országból. Erre rátesz, hogy egyre több afrikai szerint ők az elveszett törzsek gyermekei és biztosak abban, hogy az Ígéret Földje csak rájuk vár.
2012.07.18 08:31Konrád - ma.huA hivatalnokok szerint az afrikaiak jelenléte fenyegetést jelent az állam “zsidó karakterére”. Nethanjau miniszterelnök szerint a bevándorlók sok izraeli szemében fenyegetik a zsidó állam hosszú távú életképességét. Annak érdekében, hogy megállítsák az illegálisan az országban tartózkodó afrikaiak alkalmazását, a törvényeket szigorúan be fogják tartatni.
Az izraeli vezetés kész 1000 eurót adni minden bevándorlónak, aki 5 napon belül elhagyja az országot. Egyesek ezt elfogadták, a többit erővel távolítják majd el. A Vörös-tenger partján fekvő Eilat kikötővárosában több mint száz férfit, nőt és gyereket - többségükben dél-szudániakat - tartóztattak le. Yossi Edelstein vezető bevándorlási tisztviselő az Izrael Rádiónak elmondta: “Körülbelül 140 behatolót tartóztattunk le múlt éjszaka, akiknek többsége dél-szudáni menekült”. A megbilincselt bevándorlókat a Negev-sivatagban található Saharonim fogdába szállították.
Eli Yishai belügyminiszter szerint mintegy 1.500, Dél-Szudánból menekült személyt fognak deportálni, akik a polgárháború során hagyták el hazájukat. “A következő lépés az eritreai és szudáni behatolók eltávolítása lesz, ami nagyjából 50.000 embert jelent”. Ugyanakkor a deportálások legalitása megkérdőjelezhető és a belügyminiszter ezt el is ismeri. “Jelenleg csak dél-szudáni és elefántcsontparti állampolgárokat van jogunk deportálni Izrael területéről”.
"Mérget kell tenni az ételükbe"
Ez pedig aggodalomra ad okot azokkal az afrikaiakkal kapcsolatban, akiket táborokba zárnak, amíg függőben van a deportálásuk. De Eli Yishai szemében, aki a vallásos Shas pártot vezeti a külföldiek deportálására “nemet” mondani egyet jelent “a függetlenségi nyilatkozat dobozba zárásával és a Cionista álom végével”. Az izraeli parlament retorikájával szintén olajat önt az Afrika-ellenes tűzre. A Knesszet tagjai számára nem jelent morális problémát az afrikaiakat “daganatnak” vagy “AIDS-nek” titulálni.
Tény, hogy a 7,8 milliós Izrael lakosainak nagy része támogatja a kormány bevándorlási politikáját. A legutóbbi felmérés szerint az izraeliek 52%-a egyetért azzal, hogy az afrikaiak veszélyt jelentenek az országra. Néhányan a gazdasági és demográfiai krízist is az illegális bevándorlókra fogják, akik többnyire a Sínai-sivatagon át érkeznek, kijátszva az egyiptomi határ gyenge őrségét.
Az elmúlt hónapok során több bevándorlók elleni tüntetés is volt Izraelben, legutóbb Tel-Avivban. Az összecsődült emberek közül sokan azzal vádolják az afrikaiakat, hogy “lopni és erőszakolni” jönnek Izraelbe, és azt javasolják „ki kell füstölni őket” illetve “mérget kell tenni az ételükbe”, adta hírül a Ynet News.
Pedig Afrika szerte milliók tartják magukat zsidónak
David Gez rendőrparancsnok ugyanakkor elismerte, noha a hírek másról szólnak, valójában Tel-Aviv déli részein, ahol a bevándorlók élnek, a bűnelkövetések száma sokkal kisebb, mint az izraeliek között. Ettől függetlenül az izraeliek többsége a bevándorlók ellen van és több támadást is indítottak ellenük.
Múlt csütörtökön egy eritreai bevándorló otthonát gyújtották fel Jeruzsálemben. A rendőrség szerint a három sérültet követelő támadás rasszista indíttatású volt. Egy eritreai férfi égési sérüléseket szenvedett, egy terhes nő és a férje füstmérgezést kapott. Azok az izraeliek, akik valódi kommunikációt folytatnak a menekültekkel, szégyellik magukat a támadások miatt.
David Blum, az eilati Isrotel Hotel igazgatója a következőket nyilatkozta: "Többségük iskolázott ember, akik egy véres háború elől menekültek el otthonról. Több nyelven beszélnek, többségükben keresztények és legjobb tudásuk szerint, méltósággal végzik el munkájukat".
Dr. Shalva Weil, az Ethiopian Jewry of Hebrew University antropológusa egy egészen más "fenyegetésre" hívja fel a figyelmet. Weil szerint az elmúlt 15 év során egyre több afrikai fedezi fel újra "zsidó örökségét". Mint elmondta: "az izraelieknek fontos megérteniük, hogy Afrika szerte milliók tartják magukat zsidónak. Véleményük szerint ők az elveszett törzsek gyermekei és biztosak abban, hogy az Ígéret Földje csak rájuk vár".

Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
2010-ben az egész világot megrázta a hír, amikor chilei bányászok egy omlás miatt a föld alatt rekedtek. A 33 férfi megpróbáltatásairól már elkezdődött a dokumentum jellegű film forgatása.
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!

A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
A legtöbb pénzt, várhatóan 2,97 milliárd forintot a fővárosi és megyei kormányhivataloknak, valamint a járási hivataloknak szánt forrásból zárolnak.
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag
Bundesbank
Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
Pekingben
Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi
Országosan
Itt az idei bérajánlás
Stabilitási jelentés
MNB: rosszabb helyzetben is kezelhető lenne a bankrendszer tőkeigénye

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Egy pelotajátékos több mint ezeréves életnagyságú szobrára bukkantak egy vízvezeték lefektetése közben Mexikói délnyugati részén.
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény

Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
A helyszínen életét vesztette az a kerékpáros, aki személyautóval ütközött Mezőhegyesen.
Senki nem sérült meg
Három kamion ütközött az M5-ösön
Egyikük nem élte túl
Biciklistákat gázolt a teherautó
Autóval ütközött a villamos
Pótlóbuszok járnak a 4-es és 6-os villamosok helyett
A soroksári lehajtónál
Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son
Egy ember megsérült
Kamionok ütköztek - félpályás útzár
A motoros nem élte túl
Kamion ütközött motorral a 44-esen

23 év után tért haza: a Google Maps segített
Mindössze öt éves kisgyermek volt, amikor elrabolták és az otthonától mintegy 2000 kilométerrel odébb nőtt fel egy kínai férfi. Most a Google térképének köszönhetően talált haza.
Vezető karakterként kápráztatja el a nagyérdeműt
Képek - Magyar kötéltáncos került a Cirque de Soleil élére!
Feldühödött a visszautasítás miatt a nő
Megskalpolta a barátja péniszét, mert nem volt kedve szexelni
Eljárás indult az állatkinzó ellen
Vaslapáttal verte, majd árokba dobta az eszméletlen kutyát a kegyetlen férfi
A nő könnyebben sérült
Nyakon szúrta élettársát a hajléktalan férfi
Ezt ne próbálják ki otthon!
Videó - Rosszul sült el a kémiaórán a kísérlet
A támadó szabadlábon védekezik
Ásóval támadt az egyik, láncfűrésszel hárított a másik
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Halálos vadászbaleset - vádat emelt az ügyészség
- 14:51 Most csütörtökön drágul az üzemanyag
- 14:47 Sir Alex utolsó rágógumija közel félmillió eurót ért
- 14:28 Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
- 14:24 Bozótvágóval vezette le a haragját a nő
- 14:19 Aranykéz utca/Prisztás-gyilkosság - az újabb tanú is P. Tamásra vallott
- 14:15 Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


