Mázli, hogy nem volt nála bomba
Egy 11 éves potyautas repült Manchesterből Rómába - minden nélkül
Egy 11 éves fiúnak sikerült teljesen egyedül, jegy és útlevél nélkül problémamentesen felszállnia a Manchesterből Rómába tartó járatra.
2012.07.25 12:57Konrád - ma.huA fiú úgy jutott át az ellenőrzéseken, hogy a beszállásra váró családok körül őgyelgett az 1-es Terminálon. A kis potyautas jelenléte csak akkor tűnt fel, mikor a Jet2 gépe már a levegőben volt és akkor is csak a gyanakvó utasoknak.
A manchesteri reptér szóvivője szerint a légitársaság több munkatársát is megbüntették, hiszen az eset rendkívüli aggodalomra ad okot. A fiúnak sikerült úgy átjutnia az ellenőrzőpontokon, hogy senki nem kért tőle semmilyen dokumentumot. A srác ezután a legközelebbi repülőhöz ment, ahol már megkezdték a beszállást - ez volt a római járat - és az utasok létszámának ellenőrzésekor sem tűnt fel a jelenléte.
Kép: BBC videó
A szóvivő elmondta, hogy bár a fiú mindenféle azonosítás nélkül jutott fel a gépre, mégis átesett a teljes ellenőrzésen - így sem az utasok élete, sem a repülőgép nem volt veszélyben. Justine Greening Közlekedési Miniszter elmondta: “A biztonsági hibákat nagyon, nagyon komolyan veszem, ezért most sürgősen átvizsgáljuk a Manchester Repteret és a légitársaságot, hogy pontosan mi is történt”.
A Jet2.com szóvivője megerősítette, hogy a gyerek átjutott az ellenőrzésen anélkül, hogy igazolta volna jogosultságát az utazásra. Az eset utáni gyors vizsgálat során az ügyben szereplő alkalmazottakat felfüggesztették.
A fiú, aki, mint kiderült, megszökött otthonról, biztonságban hazajutott szüleihez. Még kedden este repült haza Angliába ugyanazzal a géppel, mint amire sikeresen felszökött.

George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
A szóvivő szerint George Michaelnek nem történt komolyabb baja, egy szemtanú azonban most elmondta, miért is kellett mentőhelikoptert hívni a múlt héten a sztárhoz és azzal kórházba szállítani.
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár

Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
A weboldal késéssel indult az eredeti tervekhez képest. A hagyományos, lottózókban játszható Tippmix játék nem szűnik meg az új termék bevezetésével, változatlan marad.
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag
Bundesbank
Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
Pekingben
Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi
Országosan
Itt az idei bérajánlás

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
Az intézmény közép-európai fókuszát északi és déli irányban is kell terjeszteni, valamint Ausztriát is be kell ebbe vonni.
Pelotajátékost ábrázol
Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában

Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
A szegedi 2-es villamos pályájának és a hozzá kapcsolódó létesítményeknek a többször módosított határidő alapján 2010. szeptember 18-ra kellett volna elkészülniük.
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
Senki nem sérült meg
Három kamion ütközött az M5-ösön
Egyikük nem élte túl
Biciklistákat gázolt a teherautó
Autóval ütközött a villamos
Pótlóbuszok járnak a 4-es és 6-os villamosok helyett
A soroksári lehajtónál
Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son

18+ képek - Függönyként rántja szét a melltartóját Rony
Szeretjük mi a kultúrát, hát hogy a csudába ne szeretnénk, főleg, ha a függöny mögött olyan csodás látvány tárul fel, mint Rony két főszereplője! Ezt nemcsak a premieren érdemes megnézni!
Rontáslevétel
Nem jött be... Öt év börtönre ítélték a jósnőt
Eddig mindig sikerült elmenekülnie
Évek óta bújkált - kamerákkal figyelte a rendőröket
Százméternyi biztosító kábel
Szajolban fogták el a kábeltolvajokat
Kazincbarcika
Bozótvágóval vezette le a haragját a nő
Öt éves gyerekként rabolták el
23 év után tért haza: a Google Maps segített
Vezető karakterként kápráztatja el a nagyérdeműt
Képek - Magyar kötéltáncos került a Cirque de Soleil élére!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 ByeAlex: nem értettem a támadásokat
- 21:00 A 21.! - újra bajnok a Veszprém
- 20:35 Megfordult a világ: inverzzé vált az időjárás
- 20:32 Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
- 20:29 Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
- 20:26 Gyanús az oklahomai tornádó - nem is az volt?
- 20:23 Férfi vízilabda - bajnok az Eger!
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


