2,6 milliárd dolláros csalás
Iránban négy embert ítéltek halálra korrupció miatt
Négy embert halálra ítélt hétfőn egy iráni bíróság az ország történetének legnagyobb, 2,6 milliárd dolláros pénzügyi csalása ügyében.
2012.07.30 23:29MTIHarminckilenc embert állítottak bíróság elé, amely - a halálos ítéleteken túl - két embert életfogytiglani börtönre, másokat 25 évig terjedő börtönre, mellékbüntetésként pedig megkorbácsolásra és kártérítés fizetésére ítélt. Az ügy részletei nem ismeretesek, az ítéleteket ismertető főügyész, Golamhoszein Mohszeni Edzsei sem nevezte meg a vádlottakat, s az iráni média is csak nevük kezdőbetűivel jelölte őket.
A televízióban mutattak ugyan részleteket a tárgyalásról, de a vádlottak arcát kitakarták. Amir Manszur Hosravi üzletember, akit a média a csalás kiagyalójának nevezett, állítólag hitelleveleket hamisított, hogy tucatnyi vállalatot pénzeljen és megvegyen egy állami tulajdonban lévő acélgyárat.
Mahmud Reza Havari, Irán legnagyobb bankjának, az állami tulajdonban lévő Bank Mellinek a vezetője a csalási ügy miatt lemondott tisztéről és Kanadába távozott. Megfigyelők szerint az eset kényelmetlen az iráni vezetés számára, amely azt hangoztatja, hogy keményen fellép a korrupció ellen, s felveti azt a kérdést, hogy a kormány által kezdett magánosításnak nem a barátok és a politikai elit-e az elsődleges haszonélvezője.

Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Jáksó Laci játékaival gyakran az életét veszélyeztette, Kovács Áron már kisfiúként is élt-halt a motorokért, Rákóczi Feri pedig igazi mintagyerek volt. A népszerű rádiósok gyerekkoruk legmeghatározóbb pillanatait elevenítették fel.
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak

Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak
A pénzügyi nyomozók az érintett ügyvezetők közül őrizetbe vettek három embert, akiknek a Tatabányai Törvényszék elrendelte az előzetes letartóztatását.
MNB
Június 3-tól kezdődnek az eurólikviditást nyújtó tenderek
Herbert Stepic
Felajánlotta lemondását a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója
Fővárosi Közgyűlés
A vártnál jobban alakultak a BKV pénzügyei
PSZÁF-büntetés
Ügyfelekre terhelte a tranzakciós illetéket - 80+10 milliót fizet a KDB Bank
Gfk
Nekünk is jó hír: javult a német fogyasztói hangulat
Moody's
Svájcnak továbbra is jár az "Aaa" adósosztályzat

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
Új távolsági rekordot állított fel transzamerikai útjának második szakaszán a Solar Impulse, a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépe csütörtökre virradóan: 1541 kilométert tett meg leszállás nélkül az arizonai Phoenix és a texasi Dallas-Fort Worth között.
Háromdimenziós nyomtatás
3D nyomtatású légcső mentette meg egy kisbaba életét
Rasszista feliratozás
Megrongálták a váci zsinagógát és a hitközség temetőjét
A köztársasági elnök a horgászok nagykövete lett
Áder János is szereti a kukacot vízbe lógatni
Kétméteres állat feküdt a kunyhójában
Krokodillal éjszakázott a szülinapos horgász
Tragédia
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:27 Zöld utat kaphatnak a .budapest végződésű doménnevek
- 12:21 Pálffy Ilona kerül a Nemzeti Választási Iroda élére
- 12:16 Féltékeny volt az asszony - álmában szurkálta össze a férjét
- 12:08 Lezárták a Heathrow-t
- 12:02 Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció
- 11:50 Szanyiék beintenek? Még nem fizették be a bírságot
- 11:30 Ököllel támadtak a német férfira saját udvarán - a riasztófegyver segített
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 12:35
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 12:02
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


