E téren harmadik hónapja vezet
Kampányadomány: Romney jobban "perselyez", mint Obama
Mitt Romney leendő republikánus elnökjelölt csapatának immár három egymást követő hónapban sikerült megelőznie Barack Obama stábját a kampányadomány-gyűjtésben - jelentették kedden az amerikai lapok.
2012.08.07 19:31MTIAmíg Romneynak és a Republikánus Nemzeti Bizottságnak a hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint júliusban 101,3 millió dollárt, addig Obamának és a Demokrata Nemzeti Bizottságnak mintegy 75 milliót sikerült összegyűjtenie. Egy hónappal ezelőtt a republikánusok 106, a demokraták 71 millió dollárt perselyeztek össze.
A The New York Times szerint mivel Obama tavaly és az év első hónapjaiban több adományt szerzett, mint Romney, az elnök csapatának a választásig hátralévő mintegy 90 napban nem kell minden áron arra koncentrálnia, hogy a kampánypénzek begyűjtése terén legyőzze riválisát, mert úgy tűnik, hogy sikerül majd összeszednie az eredeti célként kitűzött 750 millió dollárt.
Az elnök ugyanakkor június végéig 400 milliót fektetett be a terepen folytatott korteskedésbe, a kampány műszaki felszerelésébe és televíziós hirdetésekbe, ezért az összegyűjtött kampánypénzek terén eddig mutatkozott előnye szertefoszlott. A republikánusok az elmúlt két hónap bevétel-növekedése nyomán nyitottak meg országszerte 250 irodát, hogy megkezdjék ledolgozni az Obama-csapatnak a terepmunkában elért előnyét.
A republikánusok áprilisban 800 millió dollárban határozták meg azt a summát, amelyet a hivatalos kampánycélokra kívánnak gyűjteni. Emellett a formailag független, de a republikánus jelöltet támogató "super PAC"-ek (politikai szuper-akcióbizottságok), amelyek korlátlanul fogadhatnak pénzadományokat, a finanszírozás terén jelentősen jobban állnak, mint a hasonló demokrata szervezetek.
A The Washington Post úgy értesült, hogy a republikánusokat pártoló "független" csoportok júniusban 9:1 arányban többet költöttek televíziós reklámra, mint a hasonló demokrata szerveződések. Amíg a két vezető, Romneyt támogató super PAC bankszámláján júniusban 53 millió dollár volt, addig az Obamát támogató akcióbizottságén alig 3 millió.
"Ne tévedjünk: túl fognak költekezni bennünket!" - idézte a The New York Times a demokrata stáb egyik illetékesét.
A The Washington Post szerint a nyilvánosságra hozott kampányfinanszírozási adatokból az derül ki, hogy sohasem látott intenzitású adománygyűjtés folyik, ami megváltoztatta az elnökválasztási küzdelem hagyományos jellegét. A lap rámutatott, hogy július folyamán mindkét rivális többször találkozott donorok szűk elitcsoportjaival, mint a választók szélesebb tömegeivel.
Egyébként mind Obama, mind Romney elutasította, hogy részesüljön a szövetségi választási alapokból a pártjaik néhány héten belül megtartandó, hivatalos jelöltállító országos konvenciója után.
Kapcsolódó írások:
- Születésnapi ajándék: Obama Floridát szeretné megkapni
- Obama megnövelte a szíriaiaknak szánt segélyt
- Obama nyerésre áll három "ingaállamban"
- Baklövésre baklövés: ezúttal Romney szóvivője okozott botrányt
- Romney: az "elsőszámú geopolitikai ellenfél" Oroszország
- Fej fej mellett áll Obama és Romney a fináléban
- Meleg diákot bántalmazott Romney

Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
II. János Pál pápához, és Francois Mitterrand egykori szocialista francia köztársasági elnökhöz hasonlította Vlagyimir Putyint Gérard Depardieu francia színész, aki januárban szerezte meg az orosz állampolgárságot.
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő

3,25 százalékig csökkenhet az MNB alapkamata
Várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát ebben az évben a Magyar Nemzeti Bank (MNB)legalábbis erre számítanak jelentősen felülvizsgált hétfői előrejelzésük szerint londoni pénzügyi elemzők.
Áprilisban
Valamicskét csökkent a szlovák munkanélküliség
Erős indexek Ázsiában
Ötéves csúcson zárt a tokiói tőzsde
Devizapiac
Alig változott a forint árfolyama a hét végén
Tárki
Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet

A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában gyakran elvégzik az ovárium-eltávolítást, de csak a szülést követően. Nálunk ez a műtét nem jelentős számban fordul elő.
Napi horoszkóp - 2013. május 20.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
A Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták hétfőn a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa perui származású írót Kolozsváron.
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket

Kamion ütközött motorral a 44-esen
Halálos baleset történt a 44-es főúton, Gyula és Békéscsaba között hétfő délután: kamion ütközött motorral, a motoros a helyszínen meghalt.
"Házi és hivatalos" próbák is lesznek
Füstpróbák a 4-es metró Kálvin téri állomásán - 3 napon át
Gödöllőnél
Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros

Sírkő dőlt a gyermekre, súlyosan megsérült
A kisbéri temetőben rádőlt egy sírkő hétfőn egy gyermekre. Súlyos sérülésekkel kórhzba szállították
Félrelépett a feleség
Videó: pár méterre a férjtől mászik ki az ablakon a rajtakapott alsógatyás szerető
Nem szereti, ha fehér folt marad a testén
18+ képek - Nikki Benz megnapoztatja a melleit is
A Római-partnál
Dunában landolt a kajakos
A való világ valódi hősei
Névtelen hősök: fantasztikus videó az emberi bátorságról
Mentőhelikopter a helyszínen
Földhöz csapódott a kisrepülő - a pilóta és tanítványa is megsérült
Besenyőd
Az élettárs mentette ki az emésztőgödörből az újszülöttet
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Videókkal: adiós, Madrid! - Mourinho távozik, irány a Stamford Bridge?
- 21:18 Amerikai jelentés: kevésbé tartja tiszteletben a vallásszabadságot a magyar kormány
- 21:09 44-es főút: cserbenhagyta motoros áldozatát a kamionos
- 20:37 Sírkő dőlt a gyermekre, súlyosan megsérült
- 20:18 Messi: nem tudok más klubban futballozni
- 20:05 11. Magyar Biodiverzitás Napok: csaknem 1000 fajt azonosítottak Cserkúton
- 19:49 Pedofíliával, gyermekkereskedelemmel vádolják a gyemekvédelmi szervezet alapítóját
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.20 19:39
- Brutális rablógyilkosság Egerszalókon2013.05.20 18:02
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.20 15:40
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.05.20 13:23
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.20 08:19
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


