Hivatalos cáfolat a tiltásról
Timosenko mégis indulhat az ukrán parlamenti választásokon?
Kijevben hivatalosan cáfolták kedden azt a korábbi bejelentést, amely szerint nem indulhat jelöltként az október végi ukrajnai parlamenti választásokon a két bebörtönzött ellenzéki vezető, Julija Timosenko volt miniszterelnök és Jurij Lucenko korábbi belügyminiszter.
2012.08.07 19:58MTIKorábbi értesülések szerint az ukrán központi választási bizottság keddi ülésén döntött úgy, hogy sem Timosenko, sem Lucenko nem indulhat a választásokon. A volt kormányfő a Viktor Janukovics elnök mögött álló Régiók Pártjával szemben legerősebb ellenzéki erő, az Egyesült Ellenzék pártlistájának első helyén szerepelt, az ex-belügyminiszter pedig ötödik helyen indult volna.
Később maga a bizottság cáfolta a hírt, hangsúlyozva, hogy az nem felel meg a valóságnak. A testület elnökhelyettese, Andrej Magera nyilatkozatában azt állította, hogy az ülésen nem is volt napirenden a téma. Hozzátette, hogy az ellenzéki képviselők regisztrálása még nem került szóba, mert hiányoztak a szükséges adatok az illetékes minisztériumoktól. A kérdést a bizottság szerdai ülésén tűzi napirendre - jelentette ki.
Timosenkót tavaly októberben találta a bíróság bűnösnek hivatali visszaélés vádjában a 2009-ben megkötött orosz-ukrán gázmegállapodás miatt, és hét év börtönbüntetésre ítélték. Jelenleg a harkivi börtönkórházban ápolják.
Lucenkót hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt február végén ítélte négy év szabadságvesztésre a bíróság, jelenleg egy kijevi börtönben tölti büntetését.
Kapcsolódó írások:

Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Ma rendezik a svédországi Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, amelyben 26 ország előadója méretteti meg magát, köztük a magyar ByeAlex Kedvesem című dalával.
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Egy magáncég szerint az ő tulajdonuk a BRCA1
Szabadalom védi Angelina Jolie hibás génjét?!
Igazi családi esemény lett a sportos hétvége
Képek - Nem volt hiány sztárokból sem a Fitbalance-on

Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Megvonta az elsőrendű "A" kategóriás adósosztályzatot Szlovéniától pénteken a Fitch Ratings, a romló makrogazdasági és költségvetési kilátásokkal indokolva a döntést.
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek
Devizapiac
Tartotta árfolyamát a forint
Turizmusfejlesztés
NGM: a turizmus "lélegeztetője" a SZÉP-kártya
Magyarázat
NGM: csupán átmeneti az államadósság növekedése
NAV: a diákokra és a nyugdíjasokra is
Mindenkire vonatkozik az adóbevallás határideje
Partnerség
Varga Mihály: az új magyar gazdasági modell erősen kapcsolódik a némethez

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás
Bacilusgazdák
Szúnyogokkal a malária ellen?!

Cannes - hatalmas pánik a tévéközvetítésen - VIDEÓ!
Óriási pánikot okozott péntek este egy fegyveres egy francia tévéműsorban, amely élőben jelentkezett a 66. cannes-i filmfesztiválról.
Számos díjat elnyert
Cannes - az iráni Aszgar Farhadi filmje sikeresen debütált
1100 zarándok vonattal
Képekkel: megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat
Programok négy napon át
Megkezdődött a Pünkösdi Fesztivál Balatonfüreden
Országos koreográfia-verseny
Hétszáz táncos lép színpadra Balatonbogláron
Nincs egyértelmű esélyese a szombati döntőnek
Eurovízió: senki sem tudja, mire lehet számítani
Cannes
Női revelációkkal indult 66. cannes-i filmfesztivál

New York-i vonatok ütköztek, 50 ember megsérült
Összeütközött egymással két New York-i elővárosi vonat Connecticut államban helyi idő szerint péntek este; a balesetben ötven ember sérült.
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben
Az egyik autó a villamos sínjére csúszott
Baleset Budapesten a Nyugati térnél - két sérült
A kassai Vasművet privatizáló Rezes lánya
Halálos baleset az M3-ason - vádat emeltek a szlovák nő ellen
LMP-s gyanú?
Feltörték Papcsák autóját - csak a pénzt és a mobilt vitték el
Békés megyében
Kacsákat szállító teherautó borult árokba

Jelentős értékű műkincs után nyomoz a rendőrség
A lakásban az örökösök tárolták a festményeket, mert még nem zárult le az elhunyt műgyűjtő hagyatéki eljárása. A XII. kerületi Gyöngyvirág utcai ingatlan 2005 óta volt lakatlan, az örökösök a közelmúltban vették észre, hogy eltűntek a műkincsek.
Balatoni nyár
Három embert mentettek ki a viharban Balatonőszödnél
Megizzad a nagy munkában
18+ képek - Katarina keményen szereti...
Nem tudta, hogy a bőrönd tele van pénzzel
Milliókat adott jótékonysági célra - véletlenül
A vihar elől menekült mindenki a fa védelmébe
31 embert ölt meg egyetlen kidőlő fa
A gyanúsítottat őrizetbe vették
Utasokat rabolt ki a buszon - elfogták a férfit
Egyiküket őrizetbe vették
Fiataloktól foglaltak le kábítószert a vasi rendőrök - a TEK segítségével
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:07 Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben
- 9:50 Csekkold! - a Katonában
- 9:39 Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
- 9:30 Szívszorító történet: elválaszthatatlan a három megkínzott vadállat - VIDEÓ!
- 9:28 Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
- 9:20 Polgármesterek Randevúja Békéscsabán
- 9:06 Lopni akart, dulakodás lett a vége
top fórum témák:
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.17 20:12
- Sikkasztás gyanújával feljelentették Orbán Viktort!2013.05.17 20:05
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.17 16:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


