Madrid
Letartóztatták a mexikói Sinaloa drogkartell négy tagját
A mexikói Sinaloa drogkartell négy tagját letartóztatták Madridban az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a spanyol rendőrség közös akciója keretében, meghiúsítva ezzel a világ egyik legnagyobb bűnszervezetének első komoly próbálkozását, hogy kiépítse európai hálózatát.
2012.08.10 18:22MTIA spanyol hatóságok jelentése szerint madridi szálláshelyeik közelében fogták el Jesús Gutiérrez Guzmánt - aki a kartell vezetőjének, Joaquín "El Chapo" Guzmánnak a testvére -, Rafael Humberto Celaya Valenzuelát, Samuel Zazueta Valenzualát, valamint Jesús Gonzalo Palazuelos Sotót. E személyeket régóta körözik az Egyesült államokban is kábítószer-kereskedelem és pénzmosás gyanújával. Az FBI 2009 májusában kezdte meg Dark Waters fedőnevű akcióját, hogy felgöngyölítse a kábítószer-kereskedő bűnszövetkezet kiterjedt tevékenységét.
Egy évvel később bevonták a spanyol bűnüldöző szerveket is. A közös nyomozó munka eredményeként nyolc nappal ezelőtt sikerült az első tettenérés: a spanyol rendőrség a dél-spanyolországi Algeciras kikötőjében lefoglalt egy konténert, amelyben 373 kilogramm - mintegy 80 százalékos tisztaságú - kokain volt, amely állítólag Brazíliából érkezett hajón.
E nagy "fogás" eredményeként elfogták a drogkereskedői művelet szervezőit, akik "El Chapo" megbízásából Spanyolországban akarták kialakítani a drogkartell kábítószer-kereskedelmének "európai kapuját", onnan szállították volna tovább az árut az öreg kontinens több más pontjára. A hatóságok szerint a mostani rendőrségi akció révén sikerült megakadályozni a bűnszervezet első komoly próbálkozását, hogy megvesse lábát Európában.
Egyes becslések szerint a mexikói drogkartellek körülbelül 6,6 milliárd dollárt zsebelnek be az Egyesült Államokba irányuló illegális drogkereskedelemből, ebből az üzletből állítólag 40-60 százalékban részesedik a Sinaloa.

Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Megkezdődött az a polgári per, amelyet Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró ellen indított a Budapesti Fegyház és Börtön. A Stohl börtönéletéről szóló könyvben kényes momentumok jelentek meg.
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán

Nem marad befőzésre gyümölcs az idén
A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint.
Az év első negyedében
Nőtt a brit gazdaság teljesítménye
Devizapiac
Ismét gyengült a forint
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
A bűncselekmény elkövetése után a gyanúsított a kiskunfélegyházi úton feltehetően öngyilkossági szándékkal egy kamionnak hajtott.
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
Bizsergeti a bőrét a durva kéreg
18+ képek - A fának dőlni csak meztelenül élvezet!
Még jegyet se vett a "barátnőjének"
Gumibabát dugott a mozi hátsó sorában
Az anyák észre se vették a cserét
Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük
Egy kisgyerek súlyosan megsérült
Gyerekekre dőlt az óvoda fala
Felújítás közben került elő
Világháborús repeszaknagránát a Főpolgármesteri Hivatal tetején
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:15 Pirelli búcsú a Forma-1-től?
- 2:21 Szíriai rendezési terv a facebookon - álom vagy valóság?
- 1:36 Áder: el kell utasítanunk a kettős mércét
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:29 Hurrá, nyaralunk! Változik a háziállatokkal való utazás az EU-ban
- 22:37 A Hoffenheim nyerte az osztályozó első mérkőzését
- 22:16 Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.23 22:30
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.23 22:27
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.23 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


