A menetet karneváli hangulat jellemezte
Ezrek vettek részt a homoszexuálisok prágai felvonulásán
Mintegy tíz-tizenötezren vettek részt szombat délután Prágában a homoszexuálisok felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hetének - a Prague Pride 2012-nek - a csúcspontja volt.
2012.08.18 16:50MTIA homoszexuálisok és a másságot támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, onnan színes menetben a moldvai Lövész-szigetre (Strelecky ostrov) vonultak, ahol vasárnap reggelig zenei koncertek lesznek. A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos zászló és légballon jellemezte.
Rendőrségi becslés szerint a felvonuláson mintegy 10 ezren vettek részt, míg a szervezők azt állítják, hogy a résztvevők legalább 15 ezren voltak. Prága belvárosában a felvonulás miatt több mint három órán át korlátozták a közlekedést.
A felvonulás kezdete előtt a Vencel téren néhány tucatnyi fiatal kereszténydemokrata és konzervatív tüntetett a homoszexuális rendezvény ellen. Köztük volt Petr Hájek, a cseh államfő egyik főtanácsadója is, aki Václav Klaus üdvözletét is tolmácsolta a tüntetőknek. Hájek "utálatos cirkusznak" és "homoszexuális toborzónak" minősítette a Prague Pride akciót. Maga Klaus is korábban bírálta a rendezvényt.
A homoszexuálisok menetében viszont több cseh politikus és közéleti személyiség, valamint néhány nyugati diplomata is megjelent, például Jirí Paroubek volt miniszterelnök, illetve Jirí Dientsbier, a Cseh Szociáldemokrata Párt köztársasági elnökjelöltje. Dientsbier újságíróknak azt mondta, a homoszexuálisok jogainak a védelmét az emberi jogok védelmének tekinti, s kiáll mellettük.
Több kereszténydemokrata és ultrakonzervatív fiatal megpróbálta megzavarni a menetet, de a rendőrség közbelépett, és majdnem egytucatnyi tüntetőt előállított, de nagyobb rendzavarás nem volt.
A Prague Pride fesztivált az idén második alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. Míg tavaly elsősorban a homoszexuális közösségek életével ismerkedhettek meg egy héten át az érdeklődők, az idei rendezvények legfőbb célja az volt, hogy erősítse a másság iránti tiszteletet.
A tavalyi rendezvényeken mintegy 20 ezer ember vett részt, az idén a részvétel magasabb, a rendezők szerint legalább 25-30 ezren látogatták meg a különféle akciókat. A résztvevők majdnem fele külföldről érkezett Prágába.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
Megmentik II. Vilmos német császár utolsó, hollandiai lakóhelyét: szeptembertől az első világháborút bemutató múzeumot alakítanak ki a lakásban.
Passiójáték
Utcaszínház Szombathelyen
Özönvíz
Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban
Leonida Gem Session
Kolozsváriak vendégszerepelnek a Vígszínházban
Elsőként egy olasz mozisikerekkel
Egy magyar vállalkozás európai mozifilmekkel lép piacra
Izgalmas programokkal
Felovasó-színház Kaposváron

Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Érzi a kihívást és szeretné magából a lehető legjobb teljesítményt kihozni Major Benedek, a gyorsasági kamion Európa-bajnokságon szereplő Oxxo Energy Truckrace Team 16 esztendős versenyzője, aki a sportág történetének legfiatalabb versenyzőjeként pontszerzéssel indított a hétvégi misanói futamokon.
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre
Határátkelés
Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál

KENÓ: a nyertes számok
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 19-i KENÓ-játékban a következő számok kerültek kisorsolásra:
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
Egyszerűen mindenben elbűvölően izgató!
18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:31 Kínai halászok észak-koreai fogságban - váltságdíjat követelnek értük
- 18:21 Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
- 18:15 Vanek és ifj. Faldum győzedelmeskedett
- 18:07 Jön a vihar! Másodfokú riasztást adtak ki több térségre is
- 17:53 KENÓ: a nyertes számok
- 17:47 Légi parádén zuhant le a repülő, a pilóta meghalt
- 17:40 A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



