WikiLeaks-ügy
Assange ki akarja csinálni ellenségeit
A "boszorkányüldözés" befejezését kérte az amerikai elnöktől a WikiLeaks oknyomozó portált létrehozó Julian Assange tényfeltáró újságíró vasárnap.
2012.08.19 17:09MTIEz volt az első nyilvános megszólalása azóta, hogy két hónapja bemenekült Ecuador londoni nagykövetségére.
"Kérem Obama elnököt, hogy a helyes dolgot tegye. Az Egyesült Államoknak le kell mondania a WikiLeaks ellen folyó boszorkányüldözésről" - mondta Assange, aki a képviselet erkélyéről szólt a nagy számban megjelent tudósítókhoz és érdeklődőkhöz. A WikiLeaks nagy tömegben tett közzé titkos amerikai diplomáciai táviratokat, ami kínos helyzetbe hozta az Egyesült Államokat.
Assange először köszönetet mondott barátainak, köztük Ecuadornak a segítségért, s utána fordult Barack Obamához. "Mihelyt a WikiLeaks fenyegetett helyzetbe kerül, fenyegetés éri a szólásszabadságot és társadalmunk egészségét is" - jelentette ki.
Kérte azt is, hogy az amerikai hatóságok engedjék szabadon Bradley Manning katonát, aki titkos dokumentumokat adott át a WikiLeaksnek, s ezért bíróság elé állították.
Assange azt állította, hogy brit rendőrök szerdán megpróbáltak behatolni a nagykövetségre, de segítőtársai és a sajtó jelenléte miatt meggondolták magukat.
Előzőleg egyik védőügyvédje, a nemzetközileg ismert Baltasar Garzón spanyol jogász azt nyilatkozta, hogy Assange-t, akivel beszélt, "harcias szellem" fűti, és arra készül, hogy jogi akciót indít a WikiLeaks védelmében.
Az újságíró két hónapja van az ecuadori képviseleten, ahová a kiadatás elől menekült, s csütörtökön politikai menedéket kapott a dél-amerikai országtól.
A The Sunday Times című brit lap szerint Assange vállalná, hogy az őt köröző Svédországba menjen, vallomást tegyen, de csak akkor, ha előzőleg megállapodás születik arról, hogy nem adják ki az Egyesült Államoknak. Ilyen garanciát még nem kapott - mondta Garzón.
"Utasítást adott, hogy kezdjem meg a jogi csatát a menlevélért és azért, hogy tartsák tiszteletben alapvető jogait, akárcsak a WikiLeaksét és a hozzá kapcsolódó személyekét" - közölte a jogász.

Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Miközben a magyar közönséget az eurovíziós 10. hely ellenére továbbra is erőteljesen megosztja ByeAlex Kedvesem című száma, nemzetközi szinten egyre népszerűbb a dal. Videókkal!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!

Nem marad befőzésre gyümölcs az idén
A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint.
Az év első negyedében
Nőtt a brit gazdaság teljesítménye
Devizapiac
Ismét gyengült a forint
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
Új távolsági rekordot állított fel transzamerikai útjának második szakaszán a Solar Impulse, a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépe csütörtökre virradóan: 1541 kilométert tett meg leszállás nélkül az arizonai Phoenix és a texasi Dallas-Fort Worth között.
Háromdimenziós nyomtatás
3D nyomtatású légcső mentette meg egy kisbaba életét
Rasszista feliratozás
Megrongálták a váci zsinagógát és a hitközség temetőjét
A köztársasági elnök a horgászok nagykövete lett
Áder János is szereti a kukacot vízbe lógatni
Kétméteres állat feküdt a kunyhójában
Krokodillal éjszakázott a szülinapos horgász
Tragédia
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:22 Sikerült szépítenie a Rangersnek
- 9:14 Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
- 9:14 Hétszázmilliós átcsoportosítás titkos célokra a Miniszterelnökségnél
- 8:59 Izgalom a képernyők előtt: élő sportközvetítések - péntek, szombat
- 8:50 Vasárnaptól Magyarországon is Európai Ifjúsági Hét
- 8:42 Nemzeti összetartozás napja: 2600 Kárpát-medencei középiskolás indul útnak
- 8:40 3D nyomtatású légcső mentette meg egy kisbaba életét
top fórum témák:
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 08:35
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 05:28
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.23 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


