A legszörnyűbb európai vérengzéssel vádolják
Buszon fogták el Radovan Karadzicot
Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt még a múlt héten pénteken, este 21:30-kor vették őrizetbe Belgrádnál egy buszon - közölte kedden Svetozar Vujacic, a legkeresettebb hágai vádlott ügyvédje. Karadzic a kihallgatáson azt mondta, hogy "valamilyen sapkát húztak a fejére", ezért nem is tudja, hogy kik fogták el.
2008.07.22 08:02MTIVujacic azután nyilatkozott újságíróknak, hogy védencét keddre virradóra kihallgatta a háborús perekben eljáró belgrádi különbíróság vizsgálóbírója, Milan Dilparic. Az ügyvéd szerint Karadzic a kihallgatáson azt mondta, hogy a főváros és a Belgrád melletti Batajnica település között közlekedő buszon fogták el a múlt héten pénteken, este 21:30-kor. Mint mondta, "valamilyen sapkát húztak a fejére", ezért nem is tudja, hogy kik fogták el. Dilparicot meglepte Karadzic kijelentése, a vizsgálóbíró azt mondta, hogy ellenőrizni fogja a vádlott állításait, a szerbiai nemzetbiztonsági tanács ugyanis előzőleg közölte, hogy a vádlottat hétfő este fogták el - mondta az ügyvéd.
Milan Dilparic szerint a kihallgatás során a vádlott nem tagadta kilétét. Újságírók azt firtatták a vizsgálóbírótól, hogy teljesültek-e a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT) való kiadatás feltételei. "Minden befejeződött" - válaszolta Dilparic, aki szerint a kiadatásig Karadzic a különbíróság fogdájában marad.
A hatályos szerb törvények szerint a különös rendeltetésű törvényszék vizsgálóbírójának kell engedélyt adnia a kiadatási eljárás megindításához, előzőleg azonosítania kell a vádlottat, szembesítenie kell a hágai vádirattal. Három napon belül kell állást foglalnia a kiadatás megindításáról - ami ellen a vádlott panaszt nyújthat be -, de az elmúlt években a hágai vádlottak kiadatásakor ez csupán formalitás volt, a vizsgálóbíró sosem gördített akadályt a kiadatás elé.
Svetozar Vujacic szerint Karadzic a vizsgálóbíró előtt "hallgatással védekezett", és "színjátéknak" minősítette az ellene folyó eljárást. Nem volt hajlandó ételt venni magához, lefogyott, de nyugodt és higgadt volt. Orvos megvizsgálta a vádlottat, és egészségesnek találta - mondta az ügyvéd. Belgrádban a Nyugat-barát demokraták és Slobodan Milosevic néhai szerb és jugoszláv elnök - ugyancsak hágai vádlott - örökösei között szemlátomást rögtön vita bontakozott ki Karadzic letartóztatásának körülményeiről.
Boris Tadic szerbiai elnök hivatala korábban a nemzetbiztonsági tanács tájékoztatására hagyatkozó közleményben tudatta, hogy Karadzicot "a szerb belbiztonsági szolgálatok találták meg és fogták el". Ezzel szemben a szocialista Ivica Dacic vezette belügyminisztérium azt állította, hogy a rendőrség nem vett részt a szökevény felkutatásában és elfogásában. Uros Pena, a boszniai szerb rendőrség vezetője szerint a boszniai szerb rendőrség sem vett részt Karadzic felkutatásában. A srebrenicai népirtás egyik főbűnösének tartott, de sok szerb által ma is nemzeti hősként tisztelt Radovan Karadzic elfogása láthatóan egyelőre nem okozott nagyobb felzúdulást sem Szerbiában, sem a boszniai Szerb Köztársaságban (RS). A szerb belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy Belgrádban "ellenőrzés alatt van a biztonsági helyzet", az elfogásról szóló hírek után elővigyázatosságból megemelték a rendőri erők készültségét.
Uros Pen szerint az RS-ben is hasonló intézkedésekhez folyamodtak, szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be, megerősítették a vallási közösségeknek és nemzetközi szervezeteknek otthont adó épületek biztonságát. Az éjszaka folyamán a belgrádi különbíróság épületénél az Obraz nevű, szélsőségesen nacionalista szervezet közel ötven híve gyűlt össze Karadzicot ábrázoló pólókban.
Rendőrség kordonnal zárta le az épület környékét, és kiszorította a tiltakozókat a szomszédos utcába. Belgrád központjában mindössze egy tucat fiatal tiltakozott Karadzic elfogása ellen. A belgrádi média szerint a háborús perekben eljáró bíróság épületét a szerb rendőrség elitegysége védi.
Kapcsolódó írások:

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
- 20:20 Kopogtam! Jobban leszek?
- 20:19 Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
- 20:14 A náci orvosok bűneiért kért bocsánatot a német orvosi kamara
- 20:02 Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
- 19:58 2024-re épül ki a világ legnagyobb távcsőhálózata
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.25 21:31
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 19:31
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 18:32
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



