Pszichiáter, író, zeneszerző...
Radovan Karadzic élete
Radovan Karadzic 1945. június 19-én született a montenegrói Savnikban egy cipész fiaként. 15 évesen került Szarajevóba, ahol az egyetem orvosi karán szerzett diplomát.
2008.07.22 08:17MTITöbb évig pszichiáterként és terapeutaként dolgozott, de orvosi munkája mellett írói és zeneszerzői ambícióinak is hódolt (a 90-es évek elején több hazai és külföldi irodalmi díjat kapott). A szenvedélyes játékosnak és életművésznek tartott Karadzic Jugoszlávia szétesésének idején kezdett politikával foglalkozni. 1990-ben megalapította a bosznia-hercegovinai Szerb Demokrata Pártot (SDS), amelynek 1996 derekáig elnöke volt. 1991-ben még a szerb, muzulmán és horvát állam konföderációjából álló Bosznia-Hercegovina mellett kardoskodott, de nemsokára a szélsőséges nacionalistákhoz csatlakozott.
Politikai célja ettől kezdve a "Nagy Szerbia" megteremtése volt, a saját szerb állam létrehozása a boszniai területek 70 százalékán, kijárattal az Adriára és egyesülés az "anyaországgal". Karadzic kezdetben Slobodan Milosevic pártfogoltjának és lelkes hívének számított, az akkori szerb elnök támogatásával lett az 1992. január 5-én egyoldalúan kikiáltott paléi Szerb Köztársaság elnöke, erről a tisztségről 1996. június 30-án volt kénytelen lemondani. A véres boszniai polgárháború idején ő volt az itteni szerbek első számú politikai vezetője. Karadzic már 1993 májusában szembekerült Milosevic-csel, majd Belgrád 1994 nyarán vonta meg tőle feltétlen támogatását, amikor a boszniai szerb vezetés elutasította a nemzetközi béketervet.
Karadzic a daytoni békemegállapodás 1995. decemberi aláírása után háttérbe szorult, majd 1996 júliusában bejelentette, hogy visszavonul a politikai szerepléstől. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék 1995. július 25-én letartóztatási parancsot adott, majd 1995. november 16-án vádat emelt Radovan Karadzic ellen az emberiség elleni és háborús bűntettek, valamint népirtás miatt. Pere - távollétében - 1996 júniusában kezdődött meg. A Karadzic elfogatására tett kísérletek mindeddig eredménytelenek maradtak, hiába tűztek ki fejére ötmillió dolláros vérdíjat. Az SFOR katonái többször is megkísérelték letartóztatását, sikertelenül. Feltételezések szerint Bosznia szerb ellenőrzés alatt álló területein bujkált, ahonnét időnként hazalopakodott szülőföldjére, Montenegróba.
Közben irodalmi szenvedélyének is hódolt: 2002-ben Szerbiában kiadták Sitovacija című könyvét, egy színművet, valamint Az eszement lándzsától a fekete meséig című verseskötetét. Karadzic ellen 2000 augusztusában polgári peres eljárást indított Amerikában 22 boszniai muzulmán és horvát panaszos a polgárháború alatt elkövetett szerb atrocitások miatt, s a bíróság 4,7 milliárd dollár kártérítés kifizetésére kötelezte. 2005 júliusában felesége felhívással fordult férjéhez, hogy családja érdekében jelentkezzen önként az ellene vádat emelt hágai Nemzetközi Törvényszéknél.
Kapcsolódó írások:

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
- 20:20 Kopogtam! Jobban leszek?
- 20:19 Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
- 20:14 A náci orvosok bűneiért kért bocsánatot a német orvosi kamara
- 20:02 Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
- 19:58 2024-re épül ki a világ legnagyobb távcsőhálózata
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.25 21:31
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 19:31
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 18:32
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



