A rendőrség szerint sok halott lehet
10 halott! Lövöldözés tört ki egy finn iskolában
Belehalt sebeibe az a 20 éves fiatalember, aki 10 embert ölt meg kedden délelőtt egy finnországi kisváros iskolájában - közölte egy kórházi szóvivő.
2008.09.23 13:50MTINem sokkal előtte a rendőrség közölte, hogy a lövöldözés halálos áldozatainak a száma 10-re emelkedett. A bűncselekmény egy 14 ezres kisvárosban, Kauhajokiban történt. Az áldozatok az iskola tanulói közül kerültek ki - közölte az STT finn hírügynökség.
Az ámokfutó az iskola egyik diákja volt, aki a lövöldözés után maga ellen fordította fegyverét, és fejlövéssel válságos állapotban szállították a tamperei kórházba, ahol néhány órával később meghalt. Bűntársa valószínűleg nem volt. Az ámokfutó helyi idő szerint nem sokkal 11 óra előtt kezdett lövöldözni. A felnőttképzéssel foglalkozó szakiskolában 150-200 ember tartózkodott, amikor az ámokfutás elkezdődött. Az épület kiürítését a rendőrség már akkor megkezdte, amikor a tettes még az iskolában lövöldözött.
Az intézményben állítólag tűz támadt, legalább egy helyiségben lángok csaptak fel. Az önkormányzat egyik illetékese azt mondta, hogy a tüzet még kitörésekor, gyorsan elfojtották. Az STT hírügynökség úgy tudja, hogy a rendőrség terrorelhárító egységei készen álltak az épület megrohamozására és a fegyveresnél állítólag robbanószer is volt. Sem ezt az információt, sem a tűz kitöréséről szóló sajtóbeszámolókat rendőrségi vagy tűzoltósági források egyelőre nem támasztották alá. A finn kormány délben rendkívüli kormányülést tartott a vérengzés miatt - jelentette be a kormányszóvivő.
Legutóbb tavaly novemberben lövöldözött ámokfutó egy finn középiskolában. A 18 éves elkövető, a gimnázium érettségiző diákja akkor hat diákot és az intézmény két munkatársát lőtte le, majd magával is végzett a dél-finnországi Tuusula településen. A vérengzés előtt egy videofelvételen beharangozta tervét a YouTube videofájl-megosztó portálon. Az eset az egész országot sokkolta, a mészárlást Matti Vanhanen miniszterelnök "nagy tragédiának" nevezte. A tuusulai ámokfutásnak Kauhajokiban is nagy visszhangja volt - mondta kedden Antti Rantakokko, a Helsinkitől 360 kilométerre nyugatra fekvő Kauhajoki polgármestere, aki szerint megfigyelhetők bizonyos hasonlóságok a két eset között.
A YouTube portálon végzett keresés eredményeként előkerült négy videofelvétel, amelyet egy magát Mr. Saarinak mondó felhasználó töltött fel. Állítása szerint 22 éves és Kauhajokiban él. A rövid felvételeken egy sötét ruhát viselő férfi látható, amint egy lőtéren lő. A felhasználói profiljában az alábbi bejegyzés olvasható: "...és hirtelen háború lett és az anyák sikoltoztak. Bosszúból és megtorlásként egy másik háborúért". Finnországban rendkívül ritkán fordul elő iskolai lövöldözés és tavaly több intézkedést is hoztak annak érdekében, hogy ilyen dráma többé ne ismétlődhessen meg.
A kormány elhatározta, hogy alkalmazza azt az európai direktívát, amely szerint kiskorú nevén nem lehet fegyver és 15-ről 18 évre emelte a fegyvertartás törvényes korhatárát.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:29 Téli levest nyári babbal
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumMűszakvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 07:15
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



