Csáky utcai zavargásokra készül?
Slota szerint Göncz Kinga sértegeti a szlovák nemzetet
A magyar külügyminisztert többször is ápolatlan "kócos asszonynak" nevező Ján Slota szombaton a szlovák nemzet sértegetésével vádolta meg Göncz Kingát, amiért az a héten egy televíziós beszélgetésben úgy vélekedett, hogy Szlovákiában "idegenellenesség" tapasztalható.
2008.10.25 15:45MTIA Robert Fico kormányához tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenességének rendszeresen hangot adó vezetője szerint Göncz Kinga "összeférhetetlenséggel és további dolgokkal" vádolta meg az országot. "Legyünk hát éberek, drága szlovák fivéreim és nővéreim, különösképpen ezen a helyen, ahol 101 évvel ezelőtt 15 ártatlan szlovák élete hunyt ki. Zárjuk sorainkat, fogjunk össze, semmiképpen hagyjuk magunkat félrevezetni, eltájolni, legyünk szilárdak, mint a szikla, mint (Szent) Péter a szlovák nemzet és az állam ellenségeivel szemben" - idézte Slota Cernován elhangzott szavait a SITA hírügynökség.
A Rózsaheggyel (Ruzomberok) egybeépült Cernován 1907-ben a magyar csendőrség a felháborodott helyi szlovák hívők közé lövetett. Tizenöt ember meghalt, többen megsebesültek. A szlovák hívők a helyi templomszentelés ünnepén azért lázadtak fel, mert a megyéspüspök nem volt hajlandó beengedni a templomba a helyi születésű pap-politikust, a magyar uralom ellen lázadó szlovák nemzeti mozgolódások élén álló Andrej Hlinkát, aki két évtizeddel később önmagát "szlovák Hitlernek" nevezte. Cernová a szlovákok emlékezetében a magyar megtorlás jelképeként él.
Az évfordulón Cernován koszorúzó Slota - aki a magyarokat korábban görbelábú mongol gyilkosoknak, Szent Istvánt lovas bohócnak, a magyar külügyminisztert ápolatlan "kócos asszonynak" nevezte - azzal riogatta a hallgatóságot, hogy Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a magyar mondatokba csakis szlovák helységneveket ékelő honismereti tankönyv ellen lázítva utcai zavargásokat tervez. Slota nem csak Göncz Kingát, de az MKP vezetőit és "egyes magyarországi politikusokat" is azzal vádolt, hogy "folyton Szlovákia szuverenitására törnek".
Egyúttal azt állította, hogy a Magyar Gárda Rajkán, a Pozsonnyal határos magyarországi településen "szlovák zászlókkal masírozott, majd elégette" a szlovák államiság jelképeit. Szavai szerint a magyar média ezt elhallgatta, és Szlovákiában is "csak egy lap, az osztrák médiára hivatkozó SME írt róla".
Kapcsolódó írások:
- Ján Slota szerint Göncz Kinga nemcsak kócos, nyomorult asszony is
- Ján Slota kifogásolta, hogy a magyarok, magyarul beszélnek
- Slota a magyarokat okolja a nagyon rossz viszony miatt
- Csáky Pál: Slota útszéli otrombasággal mérgezi a két nép viszonyát
- Slota a magyarok turuljait becsmérelte
- Ján Slota "lovasbohócnak" nevezte Szent Istvánt

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Egy koppanás után elsüllyedt a motorcsónak a Dunán
Elsüllyedt egy motorcsónak a Dunán, a vízi járművön utazó negyven év körüli férfit és a négyéves kisfiút egy másik hajó mentette meg.
3 centivel körözte le az eddigi rekordert
Megérte kutatni: megvan a legnagyobb osztriga!
Nem nyilatkozik a rendőrség
Csend honol a szlovák orvos ügye körül
Hajléktalan lehetett az elhunyt férfi
Holttest egy leégett ház romjai alatt
Lassabb a hagyományos gépnél, de nagyon zöld!
Kizárólag napenergiával repül: személyszállításra is alkalmas a solar-repülő!
Őrizetbe vette a rendőrség a férfit
Kábelt lopott volna a BKV dolgozója
Aki küzd a kilókkal, ne menjen betörni!
Kínos: a szűk kerítés fogta meg a tolvajt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
- 20:20 Kopogtam! Jobban leszek?
- 20:19 Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
- 20:14 A náci orvosok bűneiért kért bocsánatot a német orvosi kamara
- 20:02 Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
- 19:58 2024-re épül ki a világ legnagyobb távcsőhálózata
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.25 21:31
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.25 19:31
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 18:32
- Visszavonta ígéretét a zsidó állam2012.05.25 16:47
- Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat2012.05.25 14:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



