"Bizonyíthatóan ezzel foglalkoznak"
Slota: A magyarok a Nagy-Magyarország gondolatával veszélyeztetik Európát
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint a magyarok bizonyíthatóan Nagy-Magyarország gondolatával foglalkoznak, s ezzel veszélybe sodorják Közép-Európa jelenlegi államjogi elrendezését.
2008.11.30 14:00MTIJán Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szerint a magyarok bizonyíthatóan Nagy-Magyarország gondolatával foglalkoznak, s ezzel veszélybe sodorják Közép-Európa jelenlegi államjogi elrendezését.
"A magyarok egyértelműen Nagy-Magyarország gondolatával foglakoznak. Orbán (Viktor) úr nyíltan, bármiféle takargatás nélkül arról beszél, hogy Trianont meg kell szüntetni. Ezzel tulajdonképpen megkérdőjelezik az államjogi elrendezést Közép-Európában" - jelentette ki Slota a szlovák TASR hírügynökség által vasárnap nyilvánosságra hozott, évértékelő interjújában.
Slota szerint a kilencvenes évek közepén Párizsban aláírt magyar-szlovák alapszerződés "csak egy papírcetli, mert magyar részről még a legelemibb dolgokat sem tartják be".
Konkrétumokat, hogy mit nem tartanak be a magyarok, azonban nem hozott fel. Kérdésre válaszolva - mi az, ami nem hiányzott volna neki 2008-ban - a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó párt elnöke megjegyezte: néhány politikus, különösen a Magyar Koalíció Pártja (MKP) politikusainak a színjátékai, akik szerinte egyértelműen Szlovákia-ellenes politikát csinálnak.
"Úgy viselkednek, mintha Szlovákia valamiféle ellenséges ország lenne. Különösen jól látható ez az Európai Parlamentben, ahol az MKP képviselői egyértelműen nem mint a Szlovák Köztársaság, hanem mint a Magyar Köztársaság képviselői nyilvánulnak meg. Ez hihetetlen. Az Európai Parlamentben - úgy gondolom - egyetlen más ország sem tévelygett el ennyire" - jegyezte meg a Slota.
A politikus szerint a szlovákok gyakran "szervilisek" a magyarokkal szemben, s nem figyelnek azokra a lényeges dolgokra, amelyekre ő és az SNS állandóan figyelmeztetnek. Hogy mi lényeges?
"Azok a dolgok, amelyekre pártunk és én is személyesen már számtalan esetben felhívtuk a figyelmet, az, hogy politikai autonómiát akarnak és a következő lépés természetesen a koszovói lépés, s hogy ez a Magyar Köztársaság hivatalos politikájának a jövője" - hangoztatta Slota.
Majd hozzátette: "És ha ezt elmondom, talán indulatosan, mindjárt vulgáris vagyok. Inkább vulgáris, nagyon vulgáris leszek, hogy felébresszem az alvó szlovákot, mert olyasvalami ébreszthet fel majd minket, ami már most is megnyilvánul. Akár futballmérkőzésen Dunaszerdahelyen, akár Királyhelmecen, ahol a neonácik nyilas egyenruhában - akik (nyilasok) rosszabbak voltak, mint az SS-katonák a második világháborúban - mentek megemlékezni a bécsi döntésről...Hát ez elképzelhetetlen, ennek kellene felébresztenie minket?"
Slota kijelentette: Magyarországon és Dél-Szlovákiában több százezer elmagyarosított szlovák él, s nem az SNS szítja a feszültséget, hanem azok, akik Szlovákiában nem hajlandóak szlovákul beszélni.
Megjegyezte: a közelmúltban egy baszk politikus járt Szlovákiában és Rimaszombatban tárgyalt az MKP képviselőivel. Állítólag érdekes lenne tudni, hogy miről tárgyaltak.
Kapcsolódó írások:
- Nem lát kivetnivalót Ján Slota kijelentéseiben az eperjesi bíróság?
- Slota: Magyarország gazdaságilag csődbe jutott, s ezért problémáit Szlovákiába exportálja
- Slota: a tankönyvekben egyaránt lesznek magyar és szlovák földrajzi megnevezések
- Pozsonyi Pravda szerint a Fidesz nacionalizmusa Slota pártjáét is felülmúlja
- Kivenné a szlovákiai önkormányzatok kezéből a szoborállítás jogát Ján Slota pártja
- "Slotáék odapiszkítanak Szlovákia ajtaja elé"
- Slota: Felszólítom az EU intézményeit, szegüljenek szembe a magyarországi helyzettel!
- Slota feljelentést tett a dunaszerdahelyi futballbotrány miatt
- Slota szerint Göncz Kinga sértegeti a szlovák nemzetet

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Akik rossznak ítélik egészségüket, előbb halnak?
Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.
Elhullott előtte
Nem csak ábránd: biobenzin ámbrás cetből
Kórházba szállították
Elütöttek egy rendőrt Budapesten
Keresik az autóst
Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától

Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
Leégett egy kétlakásos műemlék villa tetőszerkezete szombat este a budapesti Budakeszi úton, a lakókat ki kellett költöztetni.
Itt az 57.
Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
- 7:59 Tragédia: meghalt Whitney Houston
- 7:29 Téli levest nyári babbal
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumMűszakvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 08:15
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



