Tiltják, mégis alkalmazzák a brutális büntetést
Iránban megköveztek három férfit
Halálra köveztek két férfit december végén Irán északi részén, egy harmadiknak viszont sikerült a kövezés alatt kimásznia a gödörből, és ezzel megmenekült a haláltól - jelentette vasárnap az Etemad Melli című iráni újság jogvédőkre hivatkozva.
2009.01.11 18:29MTI"Három embert köveztek meg házasságtörés miatt Meshed (város) Behest Reza temetőjében" december 21. és 26. között - idézett az újság egy közleményt, amelyet "ügyvédek és a nők jogainak védelmezői" jegyeztek.
"Egyiküknek, egy Mahmúd nevű afgán állampolgárnak, bár súlyosan megsérült, sikerült kimásznia a kövezéshez (kiásott) gödörből, de a másik kettő meghalt" - írta az újság, amely az egyik kivégzett férfit Houshang Kh. néven azonosította.
A hatóságok nem kommentálták az Etemad Melli értesülését, amely azért is figyelemre méltó, mert az iráni legfelsőbb bíróság vezetője, Mahmúd Hásemi Sahrúdi ajatolláh 2002-ben kelt rendeletében felfüggesztette a megkövezés kiszabását az ítélkezési gyakorlatban. A jogvédők közleményükben "aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy Sahrúdi ajatolláh rendeletével szemben alkalmazták" ezt a fajta büntetést.
Az Iránban érvényben lévő iszlám törvénykezés szerint a házasságtörés megkövezéssel büntethető. Az elítéltet beállítják egy gödörbe és betemetik - ha férfi derékig, ha nő nyakig. A szabadon maradt testrészeket addig dobálják kövekkel, amíg az elítélt meg nem hal. A törvény azt is szabályozza, hogy mekkorák legyenek a kövek. Elég nagynak kell lenniük ahhoz, hogy sérüléseket okozzanak, de nem lehetnek akkorák, hogy egy vagy két csapás végezzen az elítélttel.
A jogszabály ad egy utolsó esélyt is az elítéltnek: ha a kövezés alatt képes kikecmeregni a gödörből, akkor mentesül a büntetés alól. Meshed térségének legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja, a Horászán január elsején már beszámolt egy bizonyos Houshang Kh. kivégzéséről, de azt írta, hogy felakasztották.
Megjegyezte azt is, hogy a férfi az Iránban el nem ismert bahái hit követője volt. Sahrúdi rendeletét korábban sem mindig tartották tiszteletben, így volt ez 2007 júliusában is, amikor megköveztek egy Dzsafar Kiani nevű férfit, aki elismerte, hogy házasságtörő.
Jelenleg nyolc nő és két férfi ügyében van érvényes megkövezési ítélet az Etemad Melliben idézett közlemény szerint, amely hozzátette, hogy négy nő esetében, akit szintén ezzel a büntetéssel sújtottak, börtönre és megkorbácsolásra enyhítették az ítéletet.
Iráni ügyvédek egy csoportja, köztük Sádi Szadr, a nők jogainak külföldön is ismert védője, évek óta harcol azért, hogy töröljék a megkövezést az iráni büntető törvénykönyvből.

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:35 Mézért imádkoztak a bolgárok
- 22:21 3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
- 21:32 Elművelték az afrikai esőerdőket a régi kapások
- 20:12 Kemény pálya: Sarapova kihullott a tenisztornán
- 19:57 Káosztól rettegnek a görögök
- 19:29 18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Siemens PSE Kft. Vámügyintéző
Ghibli Kft.Network Engineer
Hays HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.11 00:37
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 00:32
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 00:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



