Időre volt szüksége, hogy felnőjön a feladathoz
Önkritikát gyakorolt Sarkozy: "követtem el hibákat", de "fejlődök"
Anélkül, hogy bármelyik politikai döntését megtagadná, Nicolas Sarkozy egy interjúban először ismerte el: "követett el hibákat" elnöksége első két évében. Megítélése szerint időre volt szüksége ahhoz, hogy "felnőjön a feladathoz".
2009.07.01 20:30MTIA konzervatív francia államfő a Le Nouvel Observateur című baloldali politikai hetilapnak adott nyolc oldalas interjúban értékelte elnöki mandátuma első felét. Sarkozy szerint hiba volt, hogy egy ideig agresszíven viselkedett a sajtóval. "Egy köztársasági elnök soha nem lehet agresszív, erre gondolok állandóan. Nem reagálhatok úgy, mint bármely állampolgár, ahogy azt a tavalyi mezőgazdasági kiállításon tettem" - hangsúlyozta az elnök.
A nyilvános eseményen Sarkozy "Húzz el, te szerencsétlen barom" felszólítást intézte egy, a kézfogását durva szavak kíséretében elutasító látogatóhoz. "Figyelemmel vagyok, tanulok, és talán fejlődök is" - vallja a francia elnök. Az interjú igazi érdekességét az adja, hogy Sarkozy abban a politikai magazinban tett személyes vallomást, amely az egyik legkritikusabb a kormány politikájával szemben. Az elnök szerint "hasznos" más véleményt valló újságírókkal beszélgetni és olyan választókhoz szólni, akik "attól, mert más pártra szavaznak, nem tekinthetők kevésbé franciának".
A politikai nyitás nem feltétlenül a kormány összeállítására vonatkozik, hanem általánosabban szellemi viszonyulást jelent - hangsúlyozza Sarkozy. (A francia kormányban több baloldali politikus is tárcavezető.) Egy államfőnek szerinte az a dolga, hogy figyeljen, nyitott legyen és mondjon nemet a politikai szektarianizmusra. "Jobboldali vagyok, de nem vagyok kizárólagosan jobboldali ... valamennyi francia elnöke vagyok" - szögezte le Sarkozy. Ebben a szellemben ismeri el az államfő, hogy követett el hibákat abban, ahogy elnöki teendőit eddig ellátta. "Idő kell, hogy az általam elfoglalt funkcióba beletanuljon az ember, hogy megértse, hogyan működik, hogy felnőjön a feladathoz" - fogalmaz az elnök.
"Ha valamit nem értenek meg (az emberek) és az polémiát vált ki, az bizonyosan hiba. És ha hiba történt, akkor nincs értelme azt újrakezdeni" - mondta Sarkozy annak kapcsán, hogy elnökség elején sok kritika érte akkori életmódját. Sarkozy visszautasította, hogy a válságkezelésről a parlament együttes ülésén Versailles-ban tartott beszéde a reformlendület végét jelentette, de elismerte: az is része volt az elnöki funkció fejlődésének.
"A válság nem jelenti a reformok végét. Folytatódnak majd, de jobban figyelembe kell vennem a kritikákat, a próbatételeket, a bukásokat azért, hogy még jobban tegyem a dolgom. Szélesebb támogatást szeretnék szerezni a reformokhoz a párbeszéd javításával" - mutatott rá. Hozzátette: "Toleránsabb, nyitottabb és nyugodtabb lettem". Sarkozy nem zárta ki, hogy a következő kormányátalakításkor szocialista politikust kér fel kormányfőnek.

Még mindig elhisszük Beyoncénak?
Lánya neve után stílusosan egy kék ékköves gyűrűben és kék körömlakkal lépett először közönség elé Beyoncé, azt követően, hogy egy hónapja megszületett az első lánya. De továbbra is kétséges, hogy ő szülte-e.
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Hiába a nagy Bálint-napi készülődés körülöttünk, ha nekünk nincs kit meglepni és minket sem fog megajándékozni senki. Annak is örülnénk, ha lenne egy helyes fiú vagy helyes lány, akivel randizhatunk. Hogy éljük túl a Valentin-napot?
Kisebb a hátrányos helyzetűek esélye a házasságra?
A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
Méghogy szörny, aminek zöld a szeme! Aki ezt mondta, biztosan nem látta még Emily Scottot, mert ennél zöldebb szemekkel ritkán találkozunk, mégse tűnik szörnyetegnek.
A takarékosság jegyében fogadják be a fázósokat
Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
Vádat emeltek ellene
Afrikaira támadt egy részeg szkinhead Kaposváron
Seherezádénak drukkol a jogászlány
Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:50 Nem is olvadoznak olyan nagyon a gleccserek
- 19:54 Korrupt kölkök fényezik Putyint - feketén?
- 19:37 Gazdaságpolitikai kiszámíthatóság: minket les az S&P
- 19:29 18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
- 19:19 Kissé gyengült a forint kora estére
- 19:07 Beszóltak a Btk.-ba: elhagyná a populista törekvéseket az MSZP
- 18:55 Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Espresso KftASP.NET fejlesztő
SDA Stúdió Kft.Értékesítő
Femina.hu Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



