"Semmi nincs egyelőre kőbe vésve"
Egyre többen követelik: Női vezetőt az Unió élére!
Az unió soros elnökségét adó Svédország hétfőn is folytatta konzultációit a tagállamokkal az EU új csúcsposztjainak betöltéséről, miközben egyre többen követelték, hogy az egyik tisztséget kapja női politikus.
2009.11.16 15:44MTIA tagországok állam-, illetve kormányfői csütörtök este akarnak dönteni Brüsszelben arról, hogy ki legyen az Európai Tanács elnöke, illetve az uniós diplomáciai apparátussal megerősített külügyi és biztonságpolitikai főképviselő. "Semmi nincs egyelőre kőbe vésve" - válaszolt Brüsszelben Cecilia Malmström svéd Európa-ügyi miniszter arra az újságírói kérdésre, hogy lehetséges-e eltérés attól a korábban hangoztatott elképzeléstől, miszerint az Európai Tanács elnöke jobbközép, a főképviselő pedig balközép irányzatú politikus lenne.
Malmström sajnálkozott amiatt, hogy az eddig felmerült jelöltek közt kevés a nő, pedig - tette hozzá - sokan lennének alkalmasak valamelyik uniós csúcsposzt betöltésére. "Mindig is a nemek közötti egyenjogúság mellett voltam" - csatlakozott véleményéhez Benita Ferrero-Waldner külügyi EU-biztos. A Financial Times című londoni lap hasábjain Margot Wallström és Neelie Kroes EU-biztos, valamint Diana Wallis, az Európai Parlament alelnöke sürgette a nők egyenjogúsítását e tekintetben is. Malmström szerint egyébként az eddig felmerült nevek mellett egészen új jelöltek is felbukkanhatnak ezekben az utolsó előkészületi napokban.
Miközben Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök fáradhatatlanul folytatta telefonos egyeztetéseit az európai vezetőkkel, Carl Bildt svéd külügyminiszter azt mondta Brüsszelben, hogy hétfőtől csütörtökig "diplomáciai értelemben szinte végtelennek mondható" az az idő, ami még rendelkezésre áll az egyetértés kimunkálásához.
Uniós diplomáciai körökben azt beszélik, hogy David Miliband brit külügyminiszter tartózkodása a főképviselői poszttól egyben csökkenti Herman Van Rompuy belga kormányfő európai tanácsi elnöki kilátásait is. A főképviselői posztra továbbra is esélyesnek mondják Massimo D'Alema volt olasz kormányfőt, valamint újabban megint emlegetik a finn Olli Rehnt, aki jelenleg az EU bővítési biztosa.
Női jelöltek után keresve, többen szeretnék elnöknek Mary Robinson volt ír államfőt, de ő nem kíván ringbe szállni. Catherine Ashtont, a britek kereskedelmi ügyekben illetékes EU-biztosát is emlegetik esetleges főképviselő-jelöltként, annak ellenére, hogy közvetlen kül- és biztonságpolitikai tapasztalata nincs. Korábban az elnöki tisztség egyik lehetséges várományosaként emlegették Vaira Vike-Freiberga volt lett államfőt.

Még mindig elhisszük Beyoncénak?
Lánya neve után stílusosan egy kék ékköves gyűrűben és kék körömlakkal lépett először közönség elé Beyoncé, azt követően, hogy egy hónapja megszületett az első lánya. De továbbra is kétséges, hogy ő szülte-e.
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Többet hozott az árverés, mint remélték
Nagy siker volt: elkelt Liz Taylor van Gogh-ja is
Robert Downey Jr.-nak hat év után született fia
Másodszor is apa a Sherlock Holmes sztárja
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
A Guns'n'Roses nélkül is jól boldogul
Májusban jön Slash második szólólemeze
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?

Agrárkamara: milliárdokat vitt el az aszály
Az őszi és tél elejei aszály a repcében okozta a legnagyobb kárt, az 1,08 millió hektáron vetett őszi búza területből közel 411 ezer hektárt sújt aszály.
Jövedelmezőség és tőkemegfelelés
Bukta a bankoknak a végtörlesztés?
2.300 fős leépítés
Komáromi polgármester: a Nokia továbbra is a városban marad
Hatalmas vérveszteség
Leépít a Nokia: Magyarország milliárdokat veszíthet
Tárgyalások kezdődnek
A Nokia bejelentette a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
Importtilalom és befagyasztás
Újabb EU-s szankciók Szíria ellen
Harmadik napja tart a munkabeszüntetés
Francia légi közlekedési sztrájk - Járattörlések vannak, káosz nincs

Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
Hiába a nagy Bálint-napi készülődés körülöttünk, ha nekünk nincs kit meglepni és minket sem fog megajándékozni senki. Annak is örülnénk, ha lenne egy helyes fiú vagy helyes lány, akivel randizhatunk. Hogy éljük túl a Valentin-napot?
Kisebb a hátrányos helyzetűek esélye a házasságra?
A tanulás jutalma nulla vőlegény?
Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Cigivel hanyatlanak a férfiak
A dohányos férfi agya 10 évvel öregebbnek néz ki
Gyorsan kiderül a személyiség az ágyban
Mit árul el a pasiról a kedvenc szexpóza...?
A dohányosoknál gyakori a száj- és fogprobléma
Cigi a hibás - jön a kellemetlen orális
Napi horoszkóp - 2012. február 8.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

A polinéz szigetvilág egzotikus tájai a Móra-múzeumban
Fotókiállítás nyílik a polinéz szigetvilágról a Móra-múzeumban: Lengyel Zoltán fotográfus alkotásai láthatók a Kultúrpalota folyosógalériáján február 9-től.
Irány Tokaj!
Mindjárt nyár: a húzósabb muzsikusok a 'Hegyre mennek
80 éves a mester
Milos Forman a Toldi gyöngyvásznán ünnepli a születésnapját
A kemény tél miatt elmarad
Nem lesz pálinkaverseny Nagytárkányban
Már előkészületben
Jön a római kém!
Dramatic Turn of Events
A kihagyhatatlan koncert: Dream Theater február 17-én
A város egyik kerületében találták
Prágáé a prágai ezüstkincs

Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Kisiklott egy 41-es villamos szerdán Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéren - közölte a BKV fődiszpécsere.
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben
Egyelőre nem élénkül az új autók piaca
Egyre csak vénül a magyar személyautó-állomány
Az emberi ostobaság végtelen...
Extra képek a Balatonba beszakadó Hummerekről
Vékonynak bizonyult a jég a Hummerek alatt
Rendőrök vitték melegedni a Balatonba szakadt terepjárósokat
Lassítja a forgalmat
Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton

18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
Méghogy szörny, aminek zöld a szeme! Aki ezt mondta, biztosan nem látta még Emily Scottot, mert ennél zöldebb szemekkel ritkán találkozunk, mégse tűnik szörnyetegnek.
A takarékosság jegyében fogadják be a fázósokat
Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok
Vádat emeltek ellene
Afrikaira támadt egy részeg szkinhead Kaposváron
Seherezádénak drukkol a jogászlány
Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
Kipakolta az üzletet
Őrizetben a lőrinci ékszerrabló
Császármetszéssel segítették világra
Ez ám az óriásbébi: 7 kilóval született a gyerek!
A legtöbb előadó csak álmodozhat róla
Lehetetlennek hitték, de DJ Dominique megcsinálta!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:29 18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
- 19:19 Kissé gyengült a forint kora estére
- 19:07 Beszóltak a Btk.-ba: elhagyná a populista törekvéseket az MSZP
- 18:55 Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?
- 18:53 Jóllakott a Foodapest: bezárt a terülj-terülj-asztalkám
- 18:38 Irakba és Afganisztánba megy a CIA
- 18:29 Még mindig elhisszük Beyoncénak?
Adecco Kft.Raktárvezető
Trenkwalder Kft.Termelésvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Bordélyban melegedhetnek a bécsi hajléktalanok2012.02.08 18:18
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.08 16:30
- 1000 milliárddal lehetnek ludasak Gyurcsányék a Malévban2012.02.08 16:24
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.08 14:55
- Hol tart Magyarország?2012.02.08 14:48
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



