hirdetés

"A támogatók hiánya"'

Feloszlott a pedofilpárt

Támogatók hiányára hivatkozva feloszlatta magát a holland pedofilpárt, amelynek 2006. májusi megalakulása és bejegyzése nagy nemzetközi feltűnést keltett.

2010.03.15 16:48MTI
hirdetés

Mint a Testvéri Szeretet, Szabadság és Sokféleség Pártja (PNVD) alapítói hétfőn bejelentették, másodszor sem sikerült összegyűjteni a parlamenti választásokon való induláshoz minimálisan szükséges 570 aláírást.

A három férfiból álló elnökség szerint szimpatizánsaik félnek nevüket adni a kezdeményezéshez, ezért a tagok vasárnap úgy döntöttek, hogy feloszlatják magukat. A pártot ugyan törvényesen is bejegyezték annak idején, ám már 2006-ban sem sikerült átlépni a választási megmérettetéshez szükséges támogatottsági küszöböt. Hollandiában idén június 9-én lesznek parlamenti választások.

A pedofilpárt azért küzdött, hogy szállítsák le a beleegyezési korhatárt 12 évre és engedélyezzék gyermekpornográfia birtoklását.

Bár az alapítók a "a támogatók hiányára" hivatkoznak, a szervezet feloszlatását megfigyelők összefüggésbe hozzák azzal is, hogy Hollandiában nagy a közfelháborodás az egyházi gyermekmolesztálási botrányok miatt.

A Segítség és Jog nevű egyházi segélyszervezetnél hétfőig több mint 600, egyházi intézményben történt szexuális túlkapást jeleztek.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.