hirdetés

Ján egy kicsit ideges

Slota háborúra készül? Az SNS hazarendelné Szlovákia budapesti nagykövetét

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nehezményezi, hogy a pozsonyi diplomácia eddig nem kellő eréllyel kezeli Sólyom László szerbiai kijelentéseit, miszerint a szlovákiai magyar iskolákban idegen nyelvként kellene oktatni a szlovák nyelvet.

2010.03.18 14:16MTI
hirdetés

"A szlovák diplomáciának lényegesen keményebben kellene reagálnia ezekre a nyilatkozatokra. Bár a kormányfő már reagált, de véleményem szerint nagyon finoman és tapintatosan" - jelentette ki Ján Slota, az SNS elnöke pártja csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén. "A külügyminiszternek már régen vissza kellett volna hívnia nagykövetünket Szlovákiába, s ha tényleg nem fejeződnek be ezek a kemény támadások és sértések a magyar politikusok részéről, akkor a nagykövet úrnak itthon is kellene maradnia" - hangoztatta Slota, aki durva Szlovákia ellenes támadásnak minősítette a magyar államfő múlt heti kijelentéseit.

Anna Belousovová, az SNS első alelnöke szerint Sólyom más szavakkal, de ugyanazt mondja, mint amit a Jobbik EP-képviselője, Szegedi Csanád hangoztatott Szlovákia címére. "Ugyanazt mondják, csak más szavakkal. Ez bizonysága annak, hogy Magyarország hivatalos politikája a szélsőségesség, a nacionalizmus és a sovinizmus politikája" - jelentette ki a politikus.

Szlovákia esetében szerinte a cél az, hogy a Dél-Szlovákiában élő magyarok autonómiához jussanak, és csatlakozhassanak Magyarországhoz.

Belousovová ezért ismét felszólította a külügyminisztert, próbálja megakadályozni, hogy Magyarország 2011-ben az Európai Unió soros elnöke lehessen. Ugyanakkor azt is szorgalmazta, hogy Szlovákia erősítse meg együttműködését Romániával és Szerbiával, tehát a volt kisantant államaival, amelyek Budapest részéről hasonló támadásoknak vannak kitéve, mint Szlovákia.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Miért puffad a hasam? - Az orvos válaszol
2012. febr. 12. 05:21

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.