"Nincs sok esély a túlélésre"
Eltűnt egy magyar hegymászó a Himaláján
Lavina sodort el két magyar hegymászót a Himaláján, Várkonyi László eltűnt, Klein Dávid megsérült - tájékoztatta az MTI-t Pekingben Sárközy Péter magyar főkonzul.
2010.04.27 19:12MTIErőss Zsolt - az első magyar alpinista, aki feljutott a Mount Everestre - kedden az MTI-nek azt mondta: az, hogy egy vagy akár két nap is eltelhetett a magyar hegymászók kínai balesete óta és Várkonyi Lászlót nem találják, "elég egyértelművé teszi egy hegymászó számára, hogy nincs sok remény". Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul kedden tájékoztatta az MTI-t arról, hogy eltűnt Várkonyi László, a Dreher 24 Everest-expedíció egyik hegymászója a Himaláján, miután társával, Klein Dáviddal együtt lavina sodorta el.
Klein Dávid megsérült, de biztonságban van - tette hozzá. A két magyar alpinistát, akik a Csomolungma (Mount Everest) megmászására készültek, április 26-án, hétfőn délután érte a baj - áll a pekingi magyar nagykövetséghez kedden késő délután érkezett faxon.
Az ismert magyar sportembereket körülbelül 7.000 méteres magasságban érte a baleset. Az expedíció tagjai és a helyi szakemberek megkezdték Várkonyi László keresését. Erőss Zsolt 2002-ben mászta meg a Mount Everestet, kétszer járt azon az útvonalon is, ahol Klein Dávid és Várkonyi László próbált meg feljutni a csúcsra. Az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy jelenleg csak kevés információt lehet tudni a magyarok balesetéről, de véleménye szerint lavinában eltűnni a legrosszabbat jelenti.
Kitért arra is, hogy bár ebben az időszakban nem gyakoriak a lavinák, de előfordulhatnak. A hegymászó hozzátette, hogy miután egy népszerű és a másiknál olcsóbb útvonalról van szó, ebben a szezonban sokan járják ezt az útvonalat.
Megjegyezte: furcsának találja azt az információt, amely szerint csak ketten szenvedtek balesetet.
Lavina sodort el két magyar hegymászót a Himaláján, Várkonyi László (b) eltűnt, Klein Dávid (j) megsérült. (fotó: MTI)
Mint mondta, a szerencsétlenséget okozhatta egy kisebb lavina, de akár egy jégomlás is, ezt egyelőre nem lehet eldönteni a hírek alapján. Meglátása szerint ha lavina sodorta el a hegymászókat, akkor Klein Dávidot csak annak a széle érhette, ezért élhette túl, még ha sérüléseket is szerzett.
A Dreher 24 Everest-expedíció 2010. március 26-án indult útnak: Klein Dávid és Várkonyi László arra vállalkoztak, hogy oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül jutnak fel a Mount Everest csúcsára.
Klein Dávid: jégomlás okozta a balesetet
Jégomlás okozta a balesetet hétfőn délben a Himaláján - írta a hegyen megsérült magyar alpinista, Klein Dávid a www.expeditions.hu című honlapon kedd délután közzétett nyilatkozatában.
Az "Északi Nyeregből (7000 m) tartottunk lefelé az Előretolt Alaptáborba (6400 m), amikor félúton, viszonylag könnyű terepen jégomlás történt, ami annyit jelent, hogy a felettünk lévő jégfal leszakadt" - idézte fel a Dreher 24 Everest-expedíció hegymászója. Klein Dávid hozzátette, hogy őt a jég ledobta egy jégfalra, át egy peremen; a függőleges falon lógva állt meg, a rögzített kötélen. Azt nem tudta, hogy a mögötte haladó társával, Várkonyi Lászlóval mi történt.
"Engem később felülről, kötél segítségével kiemeltek, ekkor tudtam meg, hogy Konyi eltűnt. Tegnap és ma nagy erőkkel keresték, de nem került elő a teste. Szemtanúk szerint amíg engem sodort a lavina, Konyit 15-20 méterrel mögöttem elkapta, és direktbe rázuhant a jég" - írta Klein Dávid.
Beszámolója szerint a jobb karján van több helyen zúzódás, sérülését már ott a hegyen egy mexikói orvos "rendbe tette". Közölte, hogy csütörtök hajnalban jön le a hegyről.
Sárközy Péter pekingi magyar főkonzul kedden tájékoztatta az MTI-t arról, hogy eltűnt Várkonyi László, a Dreher 24 Everest-expedíció egyik hegymászója a Himaláján, miután társával, Klein Dáviddal együtt lavina sodorta el. Klein Dávid megsérült, de biztonságban van - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Amputálták Erőss Zsolt hegymászó jobb lábát
- A hegymászóknak a szűk völgyben esélyük sem volt kitérni a lavina elől
- Képek! Magyar hegymászókat sodort el a lavina a Tátrában - nem tudott értük menni a helikopter
- Ketten meghaltak - öt hegymászót sodort el a lavina a Tátrában
- Befejezték az eltűnt magyar hegymászók keresését
- Nincs remény a magyar hegymászók megtalálására
- Helikopterrel is kereshetik a Szecsuánban eltűnt magyar hegymászókat
- "Nem könnyű életben maradni 35 Himalája-expedíció után"

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
Pótlóbuszok közlekednek
Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
20 fős csapat 8 órán át dolgozott a feladaton
Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
Nemzeti kegyhely: milliós lopás
Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Egymillió forint az értéke
Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:14 A kis Gigi nagy napja
- 0:02 Guardiola kupagyőzelemmel búcsúzott a Barcelonától
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:04 Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
- 22:51 Páncélosok jelentek meg Aleppó utcáin
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
OrsayTerületi képviselő
Eway Center Kft.Termelési mérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



