hirdetés

Megint megnyalta a sót a "vén kecske"

Erotikus táncosnőkkel mulatott Berlusconi Sao Paulóban?

Újabb botrány körvonalazódik Silvio Berlusconi körül: egy brazil lapjelentés szerint a 74 éves olasz miniszterelnök a hét elején erotikus táncosnők társaságában mulatott egy Sao Pauló-i luxusszállodában. A politikus hivatala cáfolta a sajtóhírt.

2010.07.02 10:18MTI
hirdetés

Az Estado de Sao Paolo című lap úgy értesült, hogy Berlusconi hétfő este - hivatalos brazíliai látogatása idején - a Tivoli Sao Paolo Mofarrej nevű hotelben egy magánjellegű összejövetelen vett részt.

Az esten jelen volt hat táncosnő is, akik erotikus rúdtáncot lejtettek az olasz politikus előtt.

A lányokat állítólag egy olasz vállalkozó hívta meg a partira. A brazil lap csütörtöki számában idézte az egyik táncosnőt is, aki azt mondta, hogy ezer eurót kapott a Berlusconinak előadott rúdtáncért.

Az olasz miniszterelnök hivatala cáfolta a brazil lap állításait. A hivatalos közlemény szerint Berlusconi - akitől nőügyei miatt a közelmúltban vált el felesége, Veronica Lario - egy vállalkozó meghívására vett részt az összejövetelen, ahol helyi művészek adtak elő hagyományos brazil néptáncot.

A hivatal közleményében hozzátette azt is, hogy a kormányfő egyéb elfoglaltságai miatt nem vett részt a műsort követő vacsorán.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.