WP: Amiri 5 millió dollárt kapott a CIA-től
Megkínozták az amerikaiak az iráni atomtudóst?
Sahram Amiri iráni atomtudós, aki egy éve tűnt el Szaúd-Arábiában, azt állítja, hogy az amerikai titkosszolgálat emberei rabolták el, és az Egyesült Államokban durva "szellemi és fizikai kínzásnak" vetették alá.
2010.07.15 08:19MTIAmiri csütörtök reggel repülőgéppel érkezett Washingtonból a teheráni nemzetközi repülőtérre, ahol felesége és hétéves kisfia várta, számos más családtaggal és ismerőssel együtt. Megérkezése után az iráni férfi ígéretéhez híven beszámolt a 14 hónappal ezelőtti rejtélyes eltűnésének körülményeiről, megerősítve Teherán korábbi állítását, hogy amerikai ügynökök rabolták el tavaly júniusban medinai zarándoklata idején, majd az Egyesült Államokba vitték.
Mint mondta, Medinában egy farszi nyelven beszélő férfi felajánlotta, hogy elviszi autójával egy mecsetig, s amikor beült az autóba, fegyvert szegeztek neki. Ezután beadtak egy injekciót, és mire magához tért, egy repülőgépen ült, bekötött szemmel. Azt állította, hogy az elrablása utáni első két hónapban nagy nyomást gyakoroltak rá az Egyesült Államokban.
"A legdurvább szellemi és fizikai kínzásnak vetettek alá" - mondta a férfi, aki szerint arra próbálták rávenni, hogy kérjen politikai menedékjogot az Egyesült Államokban.
Azt állította, hogy egyes kihallgatásokon izraeli ügynökök is jelen voltak. Azzal fenyegették, hogy izraeli börtönbe szállítják, amennyiben nem hajlandó együttműködni. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) emberei 50 millió dollárt ajánlottak neki, hogy az Egyesült Államokban maradjon. Amiri más részleteket nem árult el amerikai tartózkodásáról, de azt ígérte, hogy a későbbiekben ezt megteszi.
"Vannak olyan dokumentumaim, amelyek azt bizonyítják, hogy nem éltem szabadon az Egyesült Államokban, és állandóan az amerikai hírszerző szolgálatok fegyveres ügynökeinek felügyelete alatt álltam" - hangoztatta Amiri. Hangsúlyozta, hogy semmilyen szerepet nem vállalt az iráni atomprogramban. Azt mondta magáról, hogy egyszerű kutató, egyetemen dolgozik, amely teljesen nyitott, és nem folytat titkos tevékenységet. Leszögezte, hogy nem végzett titkos munkát, nem volt titkos információk birtokában sem, nem foglalkozott atomkutatással sem, és semmi köze a natanzi vagy a fordói urándúsító létesítményhez. A fizikus úgy véli, hogy az amerikai hatóságok játszmáinak lett az áldozata, és elrablása Washington Irán elleni lélektani hadviselésének volt a tárgya.
Philipp Crowley amerikai külügyi szóvivő mindazzal szemben, amit Amiri állított, szerdán azt mondta: senki se kényszerítette az iráni férfit, hogy az Egyesült Államokba utazzon, és arra se, hogy elhagyja az országot. Korábban az amerikai külügyi tárca közölte, hogy az iráni férfi saját szabad akaratából volt az Egyesült Államokban, és szabadon elmehetett.
WP: Amiri 5 millió dollárt kapott a CIA-től
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) több mint 5 millió dollárt fizetett ki Sahram Amiri iráni atomfizikusnak, hogy információkat adjon át Irán nukleáris programjáról - írta a The Washington Post csütörtöki számában amerikai illetékesekre hivatkozva.
A lap írása szerint Amirinek nem kell visszafizetnie az összeget, de nem is juthat hozzá, miután befejezte a CIA-vel való "jelentős együttműködését", és hazatért.
A név nélkül nyilatkozók szerint a tudós azért hagyta el nagy hirtelenjében az Egyesült Államokat, mert attól tartott, hogy baja eshet Iránban élő családjának.

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
Pótlóbuszok közlekednek
Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
20 fős csapat 8 órán át dolgozott a feladaton
Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
Nemzeti kegyhely: milliós lopás
Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Egymillió forint az értéke
Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:14 A kis Gigi nagy napja
- 0:02 Guardiola kupagyőzelemmel búcsúzott a Barcelonától
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:04 Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
- 22:51 Páncélosok jelentek meg Aleppó utcáin
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



