hirdetés

Génmódosított kukoricát címereztek

Akcióban a Greenpeace - két magyar a rács mögött

A Greenpeace vegyvédelmi öltözetet viselő aktivistái illegálisan vetett génmódosított kukorica táblát címereztek le Olaszországban - tájékoztatta a Greenpeace az MTI-t pénteken közleményben.

2010.07.30 19:56MTI
hirdetés

A rendőrség az aktivistákat letartóztatta, közöttük két magyar állampolgárt is. A Greenpeace az elmúlt héten vett mintát a veteményből, majd egy akkreditált laboratóriumban bevizsgáltatta.

A vizsgálat eredménye szerint a táblát a Monsanto MON810 jelű génmódosított (GMO) kukoricafajtájával vetették be, ami az olasz törvények szerint engedélyhez kötött - ismertette a zöldszervezet. Federica Ferrario, a Greenpeace olaszországi kampányvezetőjének nyilatkozata szerint akciójukkal a továbbszennyezést akarták megakadályozni, valamint felhívni a figyelmet a törvényi szabályozás lazaságára.

„A rovarokkal és a széllel nemcsak a szomszédos földek szennyeződhetnek el, hanem az ország más területeire is eljuthatnak a génmódosított pollenek.” – mondta.

„A Greenpeace ma megmutatta, mit kell tennie a hatóságoknak: elkeríteni, majd felszámolni az illegális génmódosított növényeket, és elkezdeni egy széleskörű mintavételezési és elemzési folyamatot.”

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Úttörő beavatkozás Debrecenben
2012. febr. 4. 16:40

Jelentősen csökkenthetőek az időskori látászavarok
2012. febr. 4. 14:07

Májrák: a betegség és tünetei
2012. febr. 4. 12:41

Protonpumpagátlók és dohányzás - Kockázatos páros?
2012. febr. 4. 10:51

Együtt élni a Bechterew-kórral
2012. febr. 4. 09:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.