Duisburg feketébe öltözött
A polgármester "bojkottálta" a Love Parade áldozatainak temetését
Ökumenikus gyászszertartás tartottak szombaton a németországi Duisburgban az egy héttel korábbi technozenei fesztiválon kitört tömegpánik 21 halálos áldozatának emlékére.
2010.07.31 17:05MTIA Salvatorkirche templomban tartott központi szertartáson az áldozatok hozzátartozói mellett részt vett Christian Wulff államfő, Angela Merkel kancellár - aki megszakította szabadságát -, Norbert Lammert, a szövetségi parlament elnöke, Hannelore Kraft, Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke, valamint sok más neves személyiség.
Az istentiszteletet az ország két fő felekezetének képviseletében katolikus papok és evangélikus lelkészek vezették.
A szertartást közvetítette több televízió, és képernyőkön nézhető volt a város más templomaiban, valamint egy óriási kivetítőn a városi stadionban is, ahol néhány ezer ember gyűlt össze, jóval kevesebb, mint ahányra a hatóságok számítottak. Szombaton országszerte félárbocra eresztették a nemzeti lobogót.
Az alagútnál, amelyben a tömegszerencsétlenség történt, már a gyászszertartás előtt koszorút helyeztek el a közéleti méltóságok.
Ezen a helyen már közvetlenül a tragédia másnapja óta gyűlnek a gyász jelei: nagy területet borítanak be az áldozatok emlékére gyújtott gyertyák, papírra vetett gondolatok, virágok.
Az immár hagyományos Love Parade rendezvényen hatalmas pánik tört ki egy héttel ezelőtt, és az emberek agyontaposták egymást. A 18 és 38 év közötti halálos áldozatokon - köztük hét külföldi (spanyol, ausztrál, olasz, boszniai, kínai és holland) állampolgáron - kívül mintegy ötszáz sérültje is van a tragédiának.
A fesztivál rendezői és a városi hatóságok egymásra mutogatva hárítják el a felelősséget a tömegszerencsétlenségért.
Adolf Sauerland, Duisburg kereszténydemokrata főpolgármestere mindeddig elutasította, hogy lemondjon, noha ezt sokan követelik. A nyilvánosságot viszont már egy ideje kerüli, és a gyászszertartáson sem vesz részt, mint ahogy távol maradt a Love Parade fő szervezője is.
Kapcsolódó írások:

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Százezrek tüntettek Lisszabonban
A portugál szakszervezetek szerint 300 ezer ember vett részt azon a tüntetésen, amelyet szombat este rendeztek Lisszabonban a liberális-konzervatív kormány megszorító intézkedései ellen.
Az IMF markában?
Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök

Vodkát és ecetet a hónaljba: plusz pénzbe se kerül
Annyi van forgalomban, hogy már Dunát lehetne rekeszteni a különféle dezodorokkal, spray-ekkel. Ám mi a teendő, ha nem tartjuk jónak, egészségesnek őket, vagy nem válnak be igazán?
Napi horoszkóp - 2012. február 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akik rossznak ítélik egészségüket, előbb halnak?
Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!

Évezredeket tesz rendbe a szolnoki múzeum
Az intézmény osztályvezető régésze közölte: az újkőkortól a késő középkorig terjedő, értékes leletanyag feldolgozása zajlik a szolnoki Damjanich János Múzeumban.
Neil Gaiman: Tükör és füst
Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten

Drága a benzin - Egyre többen ülnek buszra
A januári üzemanyagár-csúcs többnyire a közösségi közlekedés irányába terelte az utasokat, a megkérdezett Volán-társaságok többségénél az év első hónapjában megállt az utasszám csökkenése, esetenként növekedést tapasztaltak.
Elhullott előtte
Nem csak ábránd: biobenzin ámbrás cetből
Kórházba szállították
Elütöttek egy rendőrt Budapesten
Keresik az autóst
Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától

Lángba borult egy régi villa tetőszerkezete Budapesten
Leégett egy kétlakásos műemlék villa tetőszerkezete szombat este a budapesti Budakeszi úton, a lakókat ki kellett költöztetni.
Itt az 57.
Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:30 "Előre, Szíria oroszlánjai!"
- 9:29 Guinness-rekord megdöntésére készülnek a fánkfesztiválon
- 9:17 Évezredeket tesz rendbe a szolnoki múzeum
- 9:09 Százezrek tüntettek Lisszabonban
- 8:57 Csak egy hajszállal tudott nyerni Romney Maine-ben
- 8:55 Vodkát és ecetet a hónaljba: plusz pénzbe se kerül
- 8:46 Hétfőn kezdődik a parlamenti kikelet
Dorsum Zrt.PLC mérnök
Trenkwalder Kft.Partner menedzser
Salesjob.huTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 09:25
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 08:15
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 08:00
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



