Beborít a memoár
Eladási rekordokat döntöget Blair könyve
Eladási rekordot döntött megjelentése után egy nappal Tony Blair évek óta feszült figyelemmel várt memoárja, amelyben a volt brit kormányfő kíméletlenül odamondogat egykori pénzügyminiszterének és ádáz hatalmi riválisának, Gordon Brownnak.
2010.09.02 19:18MTIA volt munkáspárti brit miniszterelnök három évig dolgozott a kézzel írott, 718 oldalas köteten, amely az A Journey (Utazás) címmel jelent meg. A legnagyobb brit könyvesbolt-hálózat, a Waterstone's első, csütörtök délutáni összesítése szerint a könyv minden idők leggyorsabban fogyó önéletrajzi írása.
A visszaemlékezés a keresleti lista élére került az Amazon internetes forgalmazónál is. A Waterstone's szóvivője - illusztrálandó a kötet népszerűségét - közölte a BBC-vel, hogy a Blair-könyvből több kelt el az első napon, mint például David Beckhamnek, az angol labdarúgó-válogatott egykori világsztárjának önéletrajzából. Jóllehet a hálózat nem közölt pontos értékesítési adatokat, a cég szóvivője azonban "elképesztő, példátlan sikernek" nevezte a volt kormányfő könyvét. Hozzátette: a keresletet csak Dan Brown és J.K. Rowling könyveinek népszerűségéhez lehet mérni. Blair írásának legpikánsabb fejezetei közé tartoznak azok, amelyekben Brownhoz fűződő viszonyát taglalja. A volt kormányfő nem hallgatja el azon véleményét, hogy egykori pénzügyminisztere és utódja - aki tíz évig várt egyre türelmetlenebbül a miniszterelnöki székre - "nehéz, néha őrjítő" ember. Brown "erőteljes, tehetséges, briliáns" személyiség, aki "abszolút elemző intelligenciával bírt ... érzelmi intelligenciája azonban zéró" - ilyen és hasonló megállapítások sora szerepel a kötetben. Blair - mintegy összegezve véleményét egykori kollégájáról és riválisáról - "fura pasinak" nevezi Brownt. Az egykori munkáspárti miniszterelnök felfedi azt is, hogy - alig burkoltan - Sir Alex Fergusontól, a Manchester United futballklub szakvezetőjétől is tanácsot kért Brown ügyében.
"Mit tenne, ha lenne egy briliáns, de nagyon nehéz természetű játékosa, akivel csak baj van?" - hangzott a Fergusonnak feltett kérdés. "Megszabadulnék tőle" - így a válasz. Blair azonban végül is nem szabadult meg Browntól, mert azon a véleményen volt, hogy pénzügyminisztere - aki 2007-ben követte őt a kormányfői tisztségben - a kabineten kívül veszélyesebb lett volna, mint a kormány tagjaként.
Blair és Brown másfél évtizedes hatalmi párharca a háború utáni brit politikatörténet talán legizgalmasabb, leghosszabb és legfordulatosabb politikai szappanoperája volt. Kettejük súlyos ellenszenve egy percig sem maradt titokban a sajtó előtt, ám Tony Blair új könyve az eddigi legrészletesebb vallomás a párharcról a két érintett valamelyike részéről. Nick Robinson, a BBC politikai főszerkesztője a könyv megjelenését követő blogbejegyzésében azt írta: elnézést kell kérnie, mert - bár a BBC sokszor és mélyrehatóan foglalkozott a Blair-Brown párviadallal - a könyv tartalmából megítélve "a felét sem tudtuk annak, ami ténylegesen zajlott". Az Utazásból más, korábban nem - vagy csak pletykaszinten - ismert epizódok is kiderülnek Blair kormányfői évtizedéről.
A politikus felfedi például: a 2001. szeptember 11-ei amerikai merényletek után nem sokkal néhány másodperc választotta el attól, hogy parancsot adjon egy utasszállító repülőgép lelövésére, a géppel ugyanis, amely London felé tartott, hosszabb időre megszakadt a rádiókapcsolat. Az akcióra kijelölt vadászgép "már a levegőben volt", amikor végre helyreállt a műszaki hiba miatt elvesztett kommunikáció a repülővel.
Az incidens után Blair elvonult egy csendes sarokba, és elrebegett egy hálaimát, amiért volt lélekjelenléte kivárni a rádiókapcsolat helyreállását.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:38 A BKV járatai rendben közlekednek, a budapesti közutak is járhatók
- 19:09 Szarvas előtt Vácnál merült egyet Schirilla
- 18:45 Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
- 18:33 Beköszöntött a jégkorszak Európában
- 18:14 Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 18:08 Hízik a jég, de még veszélyes rámenni!
- 18:03 Mávinform: jelentős késések a déli és keleti vasútvonalakon
Adecco Kft.Műszaki tanácsadó
Ardex Kft.Javító operátor
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 19:43
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 19:26
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 19:25
- Elképesztő dolgok - nem szakad le az ég?2012.02.04 19:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



