
Úton a világbéke felé? - csendesedni látszanak a háborús konfliktusok
Egy nemrégiben megjelent tanulmány meglepő képet fest a háború és béke 21. századi helyzetéről: a jelentés szerint a fegyveres konfliktusok száma 1992 óta közel negyven százalékkal csökkent.
2005.10.18 12:58, Forrás: ma.hu
A másik, nagy horderejű megállapítás pedig, hogy a fajellenes és emberi jogok ellen irányuló cselekmények szinte megszűntek. A terrorizmus az erőszak egyetlen formája, amely elterjedőben van: ez egy valóban komoly fenyegetés, ami azonban még mindig kevesebb áldozatot követel, mint egy nyílt hadviselés.
Az öt kormány által finanszírozott első, "Human Security Report" címet viselő jelentés állítása szerint a háborús cselekmények csökkenésének két fő oka a hidegháború vége, és a Szovjetunió 1991-es felbomlása volt. Ez véget vetett a Nyugat és Kelet országai között fennálló ideológiai vitáknak, megszüntette a fejlődő országokban folyó háborúk pénzügyi támogatását, és ami a legfontosabb: lehetővé tette, hogy az ENSZ először legyen képes alapítói szándékának megfelelően cselekedni. "Az elmúlt évtizedekben a globális biztonság jelentős mértékben, de nem előre jelezhető módon javult." - állítja a jelentés, mely szerint a fajellenes cselekmények, polgárháborúk és nemzetközi válságok száma hirtelen és nagymértékben csökkent.
Felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy a globális biztonság ilyen nagymértékű javulása még nem ad okot az elégedettségre. Példaként hozza fel a világban még kb. hatvan különböző helyen folyó háborút, külön kiemelve az iraki, és Szudán Darfour tartományában fennálló fegyveres konfliktusokat "melyek tovább növelik a halálos áldozatok számát." A 2003-as iraki megszállás során meghalt emberek számát a jelentés 8300 körülire teszi, azonban nem ad becslést a darfouri lázadások áldozatairól. Más csoportok egyébként ellentmondásos adatokat közölnek az Irakban elhunytak számáról. Az Egyesült Államok és koalíciós partnerei nem vezetnek efféle nyilvántartást, az iraki statisztikákról pedig később bebizonyosodott, hogy azok vaktában készültek. Egyes brit hivatalnokok szerint pedig egyik forrás adatai sem tekinthetők megbízhatónak.
Andrew Mack professzor, a vizsgálat vezetője szerint jelentős változás mutatkozik az 1950 és 1970 közötti hatalmas méretű háborúkhoz képest, melyeket több millió fős haderő vívott hagyományos fegyverekkel. "A mai háborúk többnyire kis területen zajlanak, jobbára csak kisebb konfliktusokat okoznak. Gyakran meglehetősen brutálisak, és sok civil áldozatot is követelnek, azonban a halottak száma még így is jelentősen kevesebb, mint ezelőtt" - hangsúlyozta a szakember. Amellett, hogy a fegyveres konfliktusok száma 40 százalékkal csökkent, a legalább ezer áldozatot követelő harcok száma még drámaibb mértékben, 80 százalékkal lett kevesebb. A jelentés másik örömteli megállapítása, hogy a nemzetközi válságok száma (melyek a legtöbb háború kirobbanásának fő okai voltak) szintén több mint hetven százalékos csökkenést mutat az 1981 és 2001 közötti időszakban.
Az 1994-es ruandai, és az 1995-ös srebrenicai tömegmészárlások ellenére jelentősen zuhant a vallási, etnikai vagy politikai hovatartozás miatt elkövetett háborús cselekmények száma is: a jelentés szerint az 1988-as csúcsértékhez képest 2001-re mintegy 80 százalékkal csökkentek az efféle tömeggyilkosságok. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy 1988-ban véget ért a rendkívül véressé fajult háború Irak és Irán között; ebben több százezer kurdot öltek meg, vagy száműztek Irak északi területeiről.
A tanulmány arra is kitér, hogy a háborús cselekmények áldozatainak száma 1950 óta (tehát a II. világháború vége után öt évvel kezdődően) folyamatosan, bár nem egyenletesen csökken. "1950-ben -ami a legrosszabb év volt ilyen szempontból- egy átlagos háborús konfliktus 37.000 ember életét követelte." - mondta Mack. "2002-re ez a szám 600 főre csökkent ami, óriási és igen pozitív változás. A háború utáni időszak több száz év óta a leghosszabb ideig tartó békét hozta a nagyhatalmak között, és a megkísérelt katonai puccsok száma is jelentősen, mintegy negyven százalékkal csökkent.
Mack professzor, aki az egyik kanadai egyetemen működő Human Security Center (kb. "Központ az emberiség biztonságáért") elnevezésű intézet vezetője elmondta: a jelentés alapjául a svédországi Uppsala egyetemén működő háborús adatokat elemző központ adatai, valamint egyéb források szolgáltak. Elmondása szerint ezek a statisztikák a jelenlegi legjobbak közé tartoznak, hangsúlyozta azonban, hogy a jelenleg is folyó háborúk adatait nagyon nehéz beszerezni. "Soha nem bízhatunk egyetlen számban. Amiben bízhatunk, azok a trendek" - hangsúlyozta a professzor, aki egyébként 1998 és 2001 között Kofi Annan ENSZ főtitkár vezető stratégiai tanácsadójaként is tevékenykedett.
A háborúk csökkenésének okait vizsgálva Mr. Mack megjegyezte, hogy a legtöbb gyarmatosító háború az 1980-as évek elején végetért, a hidegháború befejeztével pedig csökkent a kapitalista és kommunista országok között fennálló feszültség is. A szakember azonban a javulás legfőbb okát az ENSZ liberalizációjában látja. "Azzal, hogy a Biztonsági Tanács munkáját nem bénította meg többé a hidegháborús politika, az ENSZ jelentős előrelépést tudott felmutatni a konfliktusok megelőzése, a béketeremtés és a háború utáni béke helyreállítása terén az 1990-es évek elején." - mondta. Egy korábbi tanulmány szerint az ENSZ béketeremtési kísérleteinek mintegy kétharmada volt sikeres, de a pesszimistább becslések szerinti 40 százalékos arány is sokkal jobb, mint az 1990-es éveket megelőző időszakban, mikor gyakorlatilag semmi konkrét lépés nem történt ilyen téren.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Gyászszertartás-sorozat Beszlanban - ezrek emlékeznek az túszejtés áldozataira
Képekben: Néma főhajtás a srebrenicai népirtás áldozatai előtt
Legalább 40 halálos áldozata van a robbanásoknak - képriport a szétszakadt buszról
Robbantások Irakban sok áldozattal
Merénylet Hillában - Már 105 áldozat
Több mint 1200 áldozatot követelt Fallúdzsa ostroma - Háborús képek a helyszínről
Merényletsorozatok Irakban - 30 halálos áldozat
Robbantások Afganitsztánban - 17 halálos áldozat
Véres csütörtök Irakban - 85 halálos áldozat, többszáz sebesült
Gyermek áldozatok Palesztínában
Megrázó képek a legalább 42 halálos áldozatot követelő öngyilkos merénylet helyszínéről

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!

Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt években folyamatosan figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra.
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől
A görög megállapodás után sor kerülhet rá
Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot

Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Az éjszakai bevizelés a gyerekek és szülők réme, amely körül sok félreértés, félretájékoztatás és hibás információ kering. Kóros vagy nem? - ez a legfontosabb kérdés, amelyet fel kell tennie a szülőnek, ha gyermeke érintett ebben a több mint kellemetlen helyzetben.
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Nyolc vadonatúj dal, népszerű előadók, elismert szerzők: szombaton finiséhez érkezik a magyar eurovíziós válogatóshow. Az m1-en élőben közvetített A Dal című produkció harmadik részében, a február 11-i döntőben végre kiderül, melyik dal képviselheti Magyarországot az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon az idén májusban, Bakuban.
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Magyar feliratot követelnek az Update termékekre
Már megint ostorozzák Schobert Norbit
MSCI Kft.Csoportvezető
Otthon CentrumProject engineer
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 18:21
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 18:05
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 17:21
- Ez a Jobbik?2012.02.10 17:17
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.10 16:38
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



