
Bethlen, Kemény, Teleki - birtokaikért küzdenek az erdélyi nemesek
Jelentős erdélyi magyar nemes családok - Kemény, Bethlen, Teleky, Rhédey - igényt támasztottak Maros megyében található számos kastélyra.
2005.10.19 06:56, Forrás: MTI
A Rompres román hírügynökség friss összesítése szerint jelenleg összesen 24 barokk vagy reneszánsz stílusban épült kastélyról van szó, amelyek többségének a jogi helyzetével nincs tisztában sem a helyi, sem a megyei közigazgatás, tekintettel arra, hogy az örökösök a visszatérítési kérelmeket egyenesen bíróságoknak küldték meg.
Mint arról az MTI korábban hírt adott, a visszaszolgáltatási igények benyújtására szabott - egy hosszabbítás után immár második - határidő hamarosan letelik, s közeledtével egyre többen nyújtják be igényüket. Az ügyek a bírósághoz, állami szinten pedig a Restitúciós Bizottsághoz tartoznak, amely utóbbi eddig többnyire az egyházi ingatlanok visszaadása kapcsán került szóba. Az örökösök, akiknek kastélyait most a Rompres összeállítása felsorolta, részben Romániában, részben pedig Románia határain kívül élnek.
A Rompres a visszakért kastélyok között említi a Brancovenesti-ben (Marosvécs) lévő épületet, amely 1228-ból származik, s amelyre báró Kemény János leszármazottai tartanak igényt. A kastély 1663-ban került a Kemény család tulajdonába. Az államosítás után az épületben hosszú ideig rokkantak rehabilitációs központja működött. A báró örökösei nem fogadták azt az ajánlatot, hogy kárpótlást kapnak az államtól, ehelyett jogi eljárást indítottak, még mielőtt Romániában módosították a tulajdonról szóló törvényeket.
A Cris (Keresd) helységben lévő kastély, amelyet szintén visszaigényelnek, a Bethlen család rezidenciája volt. A reneszánsz stílusban, 1400 előtt épült kastélyt 1949 márciusában államosították és a bukaresti kulturális minisztérium hatáskörébe rendelték. A kastélyt Bethlen Gábor örököse, a marosvásárhelyi Bethlen Anikó grófnő igényli vissza.
A Gornesti (Gernyeszeg) településen lévő, 1772 és 1802 között épült Teleki-kastélyt gróf Teleki László építtette. Az U alaprajzú épület az erdélyi építészet egyik legérdekesebb darabja, Erdély egyik idegenforgalmi látványossága, és egy barokk szoborpark veszi körül. A kastélyban - amelynek tulajdonjogát most a bíróság elé vitték - tébécés megfigyelő szanatórium működik.
Egy további, barokk stílusú kastély Dumbraviorában (Sáromberke) található, Teleki Sámuel gróf építette 1769-ben. Örökösei két héttel ezelőtt bejelentették, hogy a kastélyt köztulajdonba adják majd, és az épületből csak néhány szobára tartanak igényt szálláshelyül azokra az esetekre, amikor Romániába látogatnak.
Egy további, 19. századi Teleki-kastély Glodeniben (Marossárpatak) található. A Szászrégen közelében lévő Apalinában (Abafája) lévő Huszár-kastély, amely 1720-ban épült, különleges ellátásra szoruló gyermekek otthona. Most ezt is visszaigénylik a bíróságon.
A 17. században Gurghiuban (Görgényszentimre) épült kastély, amely volt a Rákóczi, a Teleki és a Bornemissza család tulajdonában is, majd 1881-ben a Habsburg-ház tulajdonába ment át, és Habsburg Rudolf vadászkastélynak használta. Rudolf öngyilkosságát követően, 1883-ban a kastély az állam tulajdonába került, és erdészeti iskola működik benne. (Erről az osztrák APA hírügynökség értesülése szerint már eldőlt, hogy a román állam nem adja vissza.)
A 18. századi szentpáli Haller-kastélyt Haller János építtette. Az épület szerkezete erősen lepusztult állapotban van.
További, visszatérítésre igényelt épületek: a 19. század elején épült, Ghejában (Marosgezse) lévő Bánffy-kastély, a Zau de Campie (Mezőzáh) helységben lévő Ugron-kastély, amelyet 1909 és 1911 között Ugron István építtetett, az urmenisi (bükkörményesi) Rákóczi-kastély, amelyet 1643 és 1645 között I. Rákóczi György fejedelem építtetett.
Coruncában (Koronka) van a Toldalagi-kastély, amelyet a 19. században Toldalagi Ferenc építtetett, Murgesti-ben (Nyárádszentbenedek) található a 19. században Toldalagi Zsigmond által építtetett Toldalagi-kastély, Pasareniben (Backamadaras) a 19. század elején épült Horváth-kastély, Bahnea (Bonyha) településen a 16. században a Bethlen-kastély, Ozdban (Magyarózd) az 1709-ben Radak Ádám által építettetett Pekri-kastély és Topában az 1640-1641-ben építtetett Bethlen-kastély.
Sangeorgiu de Paduréban (Erdőszentgyörgy) található a Rhédey-kastély, amelyet 1808-1809-ben fejeztek be. (Ez az a kastély, amelyben Claudia Rhedey, Mária brit királynő nagyanyja, II. Erzsébet ükanyja felnőtt.)
A Toldalagi-kastélyban jelenleg etnográfiai múzeum, a Teleki-házban a Teleki Könyvtár, a Kendeffi-házban a muresi (marosi) bíróság működik. Az ingatlanok között van a Haller-ház és a Bornemissza-ház. A felsorolt épületek mind a Targu Mures-i (marosvásárhelyi) helyhatóság körzetébe tartoznak. Az utóbb felsorolt ingatlanok közül többet visszakövetelnek az örökösök, másokat nem - írta a román hírügynökség.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
"És ez tényleg működik?"
Hogyan lehet panírozni tojás nélkül?
Változtassunk, de csábosan!
Képek - Fodrászt elő! Érkeznek 2012 legszexisebb hosszú frizurái!
Diszkrét báj és zavarbaejtő sárm
Bátor, mégis klasszikus: "albínó" divat 2012-ben
Hogy készül a zöldséges rizibizi?
Rengeteg zöldség, de a reszelt sajt a csúcs!

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...
A viszketésért és az örömért is ugyanaz felelős?
Hoppá: a vakarózás öröme a helytől függ!

Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Egy évvel A király beszéde című brit film világsikere és számos Oscar-díja után egy brit színházban megtartották a VI. Györgyről szóló történet színpadi változatának világpremierjét.
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban
Klasszikus dallamok crossover stílusban
Éljen a magyar! - Virtuóz muzsika a Fourtissimótól
A megkérdezett színművészek nem nyilatkoztak
Dörner szerint jó hangulatú volt az Új Színház társulati ülése
Rogozin kiállt a hazai katonai játékok mellett
"Orosz tankot az orosz gyerekeknek!"

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Süveg és Závada jazz-rappel tarolt
Lyukat szövegelt a hasunkba az Akkezdet Phiai
Nagy Sándor a nézők előtt csókolta meg Muri Enikőt
Csókot kapott: zavarba jött az X-Faktor sztárja
Egészségtelen volt a fogyóshow?
Videó - Schobert Norbi: Nem vállalnám újra a Nagy Fogyást
A rádiók is játsszák már az új számot
Három Királlyal tarolhatunk az Eurovízión?
Otthon CentrumFröccsöntő mérnök
Astrum Mei Kft.Könyvelő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 20:53
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 20:21
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 19:48
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 19:25
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



