hirdetés

Kilenc éves kislánnyal végzett a madárinfluenza

A kínai Egészségügyi Minisztérium bejelentése szerint az ország Zhejiang tartományában élő kilenc éves kislánnyal végzett a H5N1-es vírus, ezzel 10-re emelkedett a halálos kimenetelű fertőzések száma az ázsiai országban.
2006.03.08 08:42, Forrás: Objektív Hírügynökség

hirdetés

A hatóságok tájékoztatása szerint a kislány március 6.-án vesztette életét, az orvosok mindent erőfeszítésének ellenére. A független Xinhua News tájékoztatása szerint abban a tartományban, ahol a kislány elhunyt, nem jelentettek sem állati, sem pedig emberi madárinfluenzás fertőzéseket.

E közben az ország Guadong tartományában lévő Guangzhou településen is regisztráltak halálos kimenetelű megbetegedést, de az is kiderült, hogy az áldozat nem került kapcsolatba fertőzött állattal, és nem is járt olyan helyen, ahol madárinfluenzás megbetegedést regisztráltak volna. A kínai egészségügyi hatóságokat egyre jobban aggasztja egy esetleges járvány kitörésének közelsége!

Kedden egy kínai férfinél jelentkeztek a madárinfluenzára utaló tünetek, így ő a 15. beteg az országban. A WHO március 6.-i információi szerint a Föld területén eddig 197 fertőzést és 95 halálos kimenetelű megbetegedést regisztráltak.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Csak akkor jelent kockázatot a madárinfluenza vírusa, ha a fertőzött bélsár porát belélegzi az ember

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.